Post Mortem - Kritika

Kritikánk spoilermentes.

---

Az inkább pszichothrillerként működő 1977-es Defekt, Tímár Pétertől a Mielőtt befejezi röptét a denevér és a néhány jelenetében a slashereket megidéző A hentes, a kurva és a félszemű legfeljebb csak motívumaikban kapcsolódnak a horrorhoz. Ha Lajtha Károlytól az 1921-ben bemutatott, mára eltűntnek nyilvánított Drakula halálát nem számítjuk, akkor kijelenthető, hogy professzionális magyar természetfeletti horrorfilm máig nem készült, holott a műfajhoz még sok pénz sem feltétlenül szükséges, amit az olyan, koprodukcióban, hazai alkotók rendezésében gyártott független filmek is demonstrálnak, mint A pince vagy A Molyember incidens. A remek történelmi thriller, A vizsga rendezője, Bergendy Péter végre elkészítette az első igazi magyar kísértethorrort, a hazai alkotásokhoz képest nagy költségvetésű Post Mortemet, ami a Démonok között-széria miatt mostanában kifejezetten divatos démoni vagy kísértethorror alműfaját igazította hazai közeghez. Ám minden érdeme ellenére sajnos Bergendy műve csak félsikernek tekinthető.

Bevalljuk őszintén, még annak ellenére sem hittük el, hogy az első igazi magyar horrort jól sikerül elkészíteni, hogy a már többször bizonyított Bergendy Péter ült a rendezői székben, mert ez a zsáner hiába valósítható meg akár kis költségvetésből is, rengeteg kreativitás, szakértelem és a műfaj beható ismerete kell ahhoz, hogy tényleg sikerüljön. Bergendy abban a tekintetben sikerrel járt, hogy a Post Mortem alapjai nagyon erősek. A jó horrorhoz elengedhetetlen a kidolgozott mitológia és az erős hangulat, hiszen a puszta vérengzés, a gyomorforgató jelenetek vagy a sokkeffektusok csak járulékos elemek, ám koránt sem ettől működik egy-egy hátborzongató film, elég csak A ház hideg szíve című 1961-ben bemutatott brit kísértetfilmre gondolni.

Miként A vizsga esetében örvendetes volt, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlásokat tette meg Bergendy Péter és Köbli Norbert forgatókönyvíró a feszült thriller háttértörténetének, úgy telitalálat a Post Mortemnél az első világégés és a spanyolnátha – ez utóbbi ráadásul sajnos igen aktuálissá teszi a filmet a koronavírus-járvány éveiben. Az első világháború azért is volt vízválasztó, mert a harci gázok és gépfegyverek minden korábbinál hatékonyabbá tették a gyilkolást, rengeteg emberáldozata volt a csatáknak, amelyekre csak a második világháború tudott rálicitálni. A halál tehát átjárta Európát, ahol a legvéresebb összecsapások zajlottak, és ahol a leginkább éreztette pusztító hatását a háború. Ezt csak tetézte a spanyolnátha, ami több áldozatot szedett, mint a világháború, a becslések szerint a Föld népességének 3–5%-a halt bele.

Igaz, sajnos a szinte hullaszagot árasztó történelmi háttér eltűnik a bevezető jelenetsort követően, amikor már a cselekmény fő helyszínét képező faluba érkezünk a hősökkel, viszont a történetnek végig erős a magyar és kelet-európai mondákkal és néphiedelmekkel való kapcsolata. A Post Mortemben végig tél van, meg csend és hó és halál, szinte olyan érzésünk lehet a nézése közben, mintha egy megfagyott hulla vagy ártó szellem jeges lehelete borzolná fel a szőrt a hátunkon, vagy egy haláltól hideg, élettelen kéz szorítaná a torkunkat. Ugyan a már említett A ház hideg szíve azért is vált maradandó klasszikussá, mert végig csak érzékeltette, de nem mutatta meg a szellemeket, Bergendy Péterék kellőképp eredeti módszert találtak arra, hogy meg is mutassák a kísérteteket amellett, hogy azok megőrizzék misztikusságukat. Ennek köszönhetően a cselekmény végkifejletéig feszült, nyomasztó marad a hangulat, már persze, ha a sokkeffektusok megengedik ezt, valamint végig kitart az érdeklődésünk a kísértetjárás miértje iránt, még ha a végkifejlet összességében csalódáskeltő is.

Ha magyar filmekben speciális effektusokat kell alkalmazni, akkor mindig félünk, mert nincs elég pénz, idő vagy tehetség ezeket színvonalas módon megvalósítani. A Post Mortem alkotói apait-anyait beleadtak a filmnek ezen részeibe, így még akár nemzetközi viszonylatban is megállja a helyét Bergendy Péter horrorja. A kísértetek ábrázolásától a robbanásokon és a lebegő emberi karaktereken át a házfalak megrepedéséig minden nagyon hiteles lett, legfeljebb csak a cselekmény végi tömegjelenteknél lóg ki néhol a lóláb. Ugyanígy összességében Bergendy mint rendező munkája is nagyon a helyén van, nyugati, sőt hollywoodi mércével mérve sincs oka a szégyenre. De tőle nem is vártunk mást A vizsga és a Trezor feszült és akciódús jelenetei után.

Persze Hollywood a klisék formájában is beköszön, Bergendy Péter és írótársai, Hellebrandt Gábor és Zánkay Piros forgatókönyvíró nem tudtak elszakadni a nyugati horrorok bevett sablonjaitól és hatás(vadász) elemeitől. Nagy kár, hogy a Post Mortem alkotói túlzásba vitték a sokkjeleneteket. Ezekkel önmagukban nincs gond, pazarul lettek megrendezve, az akciók és a speciális effektusok működnek, viszont annyira gyors ütemben követik egymást a fordulatok és a jump scare-ekkel operáló jelenetek, hogy a film második felére ezek jelentősen veszítenek varázsukból. Míg a cselekmény első felében a mozi sötétjében minden bizonnyal sokaknak fog borsódzni a háta a túlvilági jelenségeket látva, a második etapban már könnyen lehet, hogy csak legyintünk a szellemek támadásaira. Bergendyék persze igyekeztek emelni a téteket, de ez csak mennyiségi, nem minőségi gyarapodást jelent.

Azért is gond, hogy a cselekmény második felében már nem olyan a hatása a kísértetjárásoknak, mint az elsőben, mert jobban elkezdünk koncentrálni a karakterekre és a történetre, amelyekkel még nagyobb problémák vannak. Egyrészt kár volt megsérteni a film által épített mitológia alapjait a zombifilmes zsáner motívumainak behozásával, mert ezek nem tesznek hozzá érdemben a cselekményhez, inkább csak a hatásfokozás végett kerültek a Post Mortembe, ami így hatásvadásszá válik. Egy idő után úgy érezhetjük, hogy a film nem tiszteli a saját szabályait, önkényes, ennek következtében kusza lesz a rejtély, amely a cselekmény végkifejletéig fenntartja érdeklődésünket. Ráadásul az alkotók éppen ott takarékoskodtak, ahol már inkább bőbeszédűnek kellett volna lenni, így sem a kísértetjárások, sem a hősök és a kísértetek kapcsolatának magyarázata nem túl kielégítő.

A mitológián túllépve is akadnak logikátlanságok a Post Mortemben, azaz előfordul, hogy teljesen az embertől elvárttal ellentétes módon cselekszenek a karakterek. Az utolsó fél órában már-már a fejünket fogtuk, olyan hajmeresztő dolgok történnek, és nem, nem a kísértetek űznek velünk is játékot. Ennél azonban még jobban fáj, hogy maguk a főhősök roppant szürkék, sőt egydimenziósak, kidolgozatlanok, ami miatt sem Klem Viktor, sem Hais Fruzsina nem tud kibontakozni. Reviczky Gábor, Schell Judit és Anger Zsolt a mellékszerepekben jók, de karaktereik még kevésbé átélhető figurák, mint a hősökéi.

Tomásról alig tudunk meg valamit, ám egy darabig azt hisszük, ez titkolózás eredménye, azaz komoly dramaturgiai funkciója van annak, hogy a történet írói homályban hagyták a hős személyiségét, kilétét és motivációit. Ám sajnos a zárójelenetre nyilvánvalóvá válik, hogy ez a karakter csupán ennyi: klasszikus, szinte westernhősszerű figura, akinek van egy célja, Anna formájában egy meglehetősen erőltetett érzelmi motivációja, és ha túléli a kísértetjárásokat, akkor akár el is lovagolhat a Naplementébe. Az ő személyes sztorija tehát csalódáskeltő, felületes és estleges, szinte légbőlkapott az is, hogy miért pont Tomás alkalmas arra, hogy kiderítse, hogyan szabadítható meg a kis falu a holtak lelkeitől. Kötődni nem igazán tudunk hozzá, ráadásul külső megjelenése is hiteltelen, a népies öltözetét leszámítva, belőtt sérója alapján sokkal inkább tűnik egy 21. századi menő Sherlock Holmes-hasonmásnak, semmint háborút megjárt, megtört halottfotósnak.

A helyzet pedig nem jobb Anna esetében sem, aki a falusiak nagy részéhez hasonlóan nem túl autentikus karakter, azaz nehéz elhinni, hogy a 20. század delején így viselkedett egy falusi tizenéves lány. De általában hihetetlen, hogy a kelet-közép-európai parasztemberek így beszéltek és éltek, ahogy a Post Mortem figurái, akik le sem tagadhatnák, hogy tapasztalt színpadi színészek játsszák el őket. Persze az olykor már zavaróan rámenős Anna rendkívüli és különös viselkedése betudható lenne speciális státuszának, ami egy, a Hatodik érzékéhez vagy a Más világéhoz hasonló megdöbbentő csavart sejtet, de sajnos Klem Viktoréhoz hasonlóan Hais Fruzsina figurájának is nagyobb a füstje, mint a lángja. Így magyar horrorunk már van, de ebben csak olyan karakterekkel találkozunk, akikben csupán pislákol az élet és a lélek.

---

A Post Mortem (16 éven aluliaknak nem ajánlott) 2021. október 28-tól látható a magyar mozikban. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.

A cikkhez felhasznált képek, így a fejléckép forrása: InterCom / Szupermodern Filmstúdió / Szvacsek Attila.