A hentes, a kurva és a félszemű - Kritika

Budapest, 1925. Fekete Mária (Gryllus Dorka) megelégeli életét prostituáltként, és pont arra a vasúti sínpárra áll ki öngyilkosságot elkövetni, ahol a bűnei miatt elbocsátott csendőrkapitány, Léderer Gusztáv (Nagy Zsolt) akar véget vetni saját életének. Léderer megmenti a nőt, majd magával viszi egy kis faluba, ahol a helyi hentesüzem vezetője, Kudelka Ferenc (Hegedűs D. Géza) elvileg hatalmas összeggel tartozik neki még a háborúból. Kudelka egy fillér tartozását nem ismeri el, ellenben szemet vet Máriára, és elhatározza, hogy mindenáron megszerzi magának.

Persze nehéz is ez olyankor, ha igaz történetet veszünk alapul (ugyanis ez a sztori is megtörtént eseményeken alapul), ahol az eseménysor keretei, kiindulópontja, végpontja adottak, hiszen ezeket sokszor egyenesen hálátlan feladat kerek, drámai szempontból is működőképes filmmé alakítani. Itt azonban mintha ezt meg sem próbálták volna. Nem tudjuk, miért dönt úgy Léderer Gusztáv az öngyilkosság helyett, hogy régi adósa szolgálatába áll, amikor az egyértelműen nem kívánja megadni tartozását, nem tudjuk, miért ragaszkodik szinte plátói hűséggel a nőhöz, akiről csak annyit állapít meg, hogy gyönyörű, és az sem világos, Mária miért dönt úgy, hogy a világ végére is követi "megmentőjét".

Ezen alapok hiánya miatt igazán üres csak a fenti dinamika, a konfliktusábrázolás lényegében abból áll, hogy bármiről is van szó, a beszélő felek egyike jól ráförmed a másikra (egy jelenet például egy kétmondatos szóváltással van elintézve). A szereplők későbbi döntései pedig még ennél is kevésbé motiváltak, pedig ha már a játékidő jelentős részében azon munkálkodik két főhősünk, hogy eltegye Kudelkát láb alól, egy ilyen horderejű döntés igazán kaphatott volna legalább minimális indoklást. (Különösen is nagy dicséret illeti viszont a Gryllus-Nagy-Hegedüs triót, akik a hazai produkció átlagos színészi teljesítményét felülmúlva képesek hozni egysíkú karaktereiket.)

Ez már csak azért is csalódás, mert Szász János érezhetően jó filmet tudna rendezni, ha lenne miből. Stílus, atmoszféra, rendezői döntések tekintetében A hentes, a kurva és a félszemű teljes mértékben koherens, valamint rendkívül érzékletes. A képsorokból árad az első világháború utáni, vidéki Magyarország nihilje és nyomora, a képeken feltűnő házak lepusztultsága, a parasztemberek megtört arcának minden barázdája éppoly hiteles, mint ahogy annak lennie kell, a látványba egyedül az 1925-ös állapotokhoz képest kissé modern telefonpóznák és villanyvezetékek jelenléte rondít bele. De a mű nem feltétlenül külsőleg, hanem inkább a benyomások szintjén igyekszik ábrázolni a korhangulatot, az így lefestett kép pedig tűpontos és letaglózó. Igaz, ez is akkor működne igazán, ha A hentes, a kurva és a félszemű tudatosan igyekezne is azon, hogy látlelet legyen a korról, a helyzetről, amiben játszódik. Ennek híján a már-már pornográf ágyjelenetek vagy az erőszak is hatástalanok, a legtöbb ilyen mozzanat az alkotók szándéka ellenére komikusan sül el, amit a közönség soraiból felhangzó kósza kacajok is jól jeleztek. (Egy-egy pillanatban rá lehet ismerni ugyan a Bodzsár-féle Isteni műszak humorára a látottakban, de ezek annyira halovány próbálkozások, hogy még most sem vagyok biztos benne, valóban viccelni akar a film ilyenkor.)

Alapvetően tehát a produkció minden problémája, érdektelensége, üressége arra vezethető vissza, hogy nem hogy elképzelés, de még érdemi történet sincs mögötte. Szász János a Budapest Noirt mindenképpen, de akár még a Félvilágot is lepipálhatta volna a századeleji kosztümös thrillerek mezőnyében, de azzal a lehetetlen feladattal ő sem tudott megbirkózni, hogy 105 percen keresztül a semmit rendezze.

---

A hentes, a kurva és a félszemű január 25-től látható a magyar mozikban. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.