Fantomszál - Kritika

A Fantomszálat hat Oscar-díjra jelölték, köztük a legjobb film, a legjobb férfi főszereplő (Daniel Day-Lewis) és a legjobb rendezés (Paul Thomas Anderson) díjával. Az Oscar-jelöltek teljes lisátáját ide kattintva olvashatjátok, szerkesztőségii tippjeinket a nyertesekről itt találhatjátok, március 5-én, hétfő hajnali kettőtől pedig tartsatok velünk az Oscar liveblogon, melynek keretében filmes nyereményeket sorsolunk ki, sőt az esemény apropóján a Simple by OTP jóvoltából kedvezményhez juthattok!

Daniel Day-Lewis visszavonul a filmezéstől. Generációjának talán legnagyobb színészóriásáról van szó, aki ugyan hozott egy-két megkérdőjelezhető döntést a karrierje során, de tehetségét soha nem váltotta aprópénzre. Gyászhír ez a javából - feltéve ha Day-Lewis ezúttal tartja is magát ígéretéhez, ugyanis már nem egyszer jelezte, hogy szögre akasztja tudását, hogy aztán hosszabb-rövidebb hiátus után mégis csak hagyja magát visszacsábítani.

Anderson is félt tőle, aki nagyjából azóta rajong a színészért, mióta rádöbbent, hogy az Én kicsi mosodám, a Szoba kilátással, A bal lábam és az Apám nevében című filmekben nem négy különböző színész nagyszerű alakításait látta, hanem egy és ugyanannak az embernek a frenetikus átalakulását. Saját bevallása szerint a rendező felkészült rá, hogy a Vérző olaj Daniel Plainview-jaként Day-Lewis egyik éjszaka az életére tör - gondolom azért, mert megpróbálta megmondani, mit csináljon, azt pedig Plainview nem tolerálja.

De még ez sem tántorította el Andersont attól, hogy ne akarjon mindenképp újra együtt dolgozni az ír színésszel. Kapóra jött Reynolds Woodcock szerepe, akit az 50-es évek egyik legismertebb divattervezője, Cristóbal Baleciaga inspirált, a filmet magát pedig az akkori kor romantikus drámái, hogy aztán valami egészen más, egyszerre csodálatos és nyugtalanító dolog bontakozzon ki belőle.

Reynolds Woodcock (Day-Lewis), a Londonban élő ruhakészítő első pillantásra mintha megszállott lenne, de igazából csak tipikus férfi, kinek rigolyái és rituáléi együtt hatványozódnak a tehetségével. Nála ugyanis a munka és annak eredménye szent: amennyiben nem tiszteled meg az általa megálmodott ruhakölteményeket azzal, hogy normálisan viselkedsz bennük, akkor egyszerűen leszedi őket rólad. És megteheti, hogy ilyen extremitásokhoz forduljon, hisz a legnagyobb előkelőségek is nála kilincselnek. Ugyanakkor nők tucatjai, százai álmodoznak arról is, hogy a megrögzött agglegény ágyába, szívébe kerüljenek, ő mégis egy vidéki bisztró egyszerű pincérnőjében, Almában (Vicky Krieps) találja meg a múzsáját, kapcsolatuk azonban nagyon egyoldalú: a lány eleinte a föld fölött lebeg, hisz soha nem gondolta volna, hogy egyszer egy ilyen férfi így nézhet rá, de idővel ismét eltűnik a szürkeségben, csak egy lesz a Woodwock-rezidencián dolgozó megannyi nő között, egy próbababa, egy kellék... Eleinte Alma a hagyományos úton próbál közel férkőzni Woodcockhoz, ám amikor ezek - egy meghitt vacsora vagy egy kiadós hiszti - csak még messzebbre taszítják őt tőle, merészebb lépésre szánja el magát.

Habár mentes mindenféle töréstől és váratlan ritmusváltástól, a Fantomszál mégis ügyesen lavírozik a zsánerek között. Egyszerre tiszteleg az ötvenes évek romantikus filmjeinek patinás eszközei előtt, és szedi őket darabokra, hogy más zsánerekre jellemző formákat hajtogasson belőlük. Mindezt teszi elképesztően méltóságteljesen, mégis intim közelségből. Akik nyitottak az újra, a váratlanra és mindezzel együtt is ismeretlen ismerősre, azoknak nagyon sokat fog adni a Fantomszál, ami szerencsére gyorsan maga mögött hagyja a My Fair Lady köldöknézős kiadására hajazó kiindulópontot, hogy végül egy egészen sajátos - egyszerre szép és félelmetes - szimbiózis látleletévé váljon, mindezt pazar kialakításban, elképesztő játék által kísérve. Day-Lewist nem lehet eleget dicsérni, de mindenképp meg kell említeni Vicky Krieps alakítását is, amely egyszerre tűnik szürkének és földöntúlinak. Honnan szedték ezt a lányt?!

Szinte szégyellem magam, hogy ilyen közhellyel kell élnem, de ha tényleg ez a film lesz Daniel Day-Lewis hattyúdala, akkor keresve sem találhatott volna szebb és komplexebb búcsút. Saját maga azt nyilatkozta, hogy a forgatás végén Anderson annyit mondott neki, hogy most már csak egy szerepet kell eljátszania: Daniel Day-Lewist, ennek hallatán pedig úgy érezte, hogy végre most már szabad. Viccelek persze, de ennek ellenére lehet, hogy dühből mondott fel a színészetnek és saját maximalizmusának, hisz megannyi időt töltött azzal, hogy megtanulja a szabás-varrás csínját-bínját, és a ruhatervezés minden oldalát, hogy aztán azon kapja magát, hogy Paul Thomas Andersont ezek a dolgok cseppet sem érdeklik: Woodcock mesteri divattervező, ez magától értetődik - a rendezőt az foglalkoztatja, hogy feltárja azokat a repedéseket, melyeket a tökély fátyla rejt.

A Fantomszál február 1-től látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.