Paddington 2. - Kritika

Ugyan Paddington jó néhány története itthon is elérhető írásos változatban, a rendkívül udvarias és még annál is naivabb medvebocs közel sem örvend akkora népszerűségnek, mint hazájában, Angliában. 1958-as bemutatkozása óta ott már közel 150(!) könyv jelent meg a perui dzsungelből származó mackó kalandjaival, hogy gyerekek több generációját szórakoztassanak és okítsanak egyszerű, de bájos tanmeséikkel. Paddington az évek során természetesen a tévék képernyőjén is feltűnt már, de első egész estés, élőszereplős bemutatkozásáig egészen 2014-ig várni kellett - ami talán nem is baj, hisz a technológia most érte el azt a szintet, hogy egy komputer által generált figura ne legyen túl darabos mozgású a húsvér színészek társaságában (és nem mellesleg el lehetett vetni a betanított bocsokkal és medvebőrbe bújt színészekkel való próbálkozások ötletét is).

A három évvel ezelőtti élőszereplős bemutatkozásnak azonban mindenek előtt az a legnagyobb erénye, hogy szimplán csak fantasztikus. Megvalósításában olyan, mintha Wes Anderson és Tim Burton brit megfelelői dolgoztak volna rajta, története ellenállhatatlanul bájos, karakterei mókásak és átérezhetők, a címszereplő csetlése-botlása pedig olyan szemérmetlenül ódivatú és ártatlan, hogy egyszerűen nem lehet neki ellenállni.

Nem is álltak neki ellen az emberek: Paddington természetesen elsősorban hazájában aratott, de a világ többi részén sem maradt észrevétlen, így aztán a jogokat birtokló StudioCanal bátran rábólinthatott a folytatásra. Szerencsére a minőségből és a megközelítésből ezúttal sem hagytak alább, ehhez pedig némi garanciát jelenthet, hogy gyakorlatilag az első rész teljes alkotógárdája visszatért a folytatáshoz - méghozzá a kamera mindkét oldalán.

Mindenesetre a könyv jó sokba kerül, és míg Paddington mindenféle mellékessel (melyekre rendre belebukik) próbálja összespórolni annak árát, addig Buchanan egyszerűen ellopja azt, gaztettét pedig a mackóra fogja, aki aztán börtönben köt ki. Miközben családja, a Brownék (Hugh Bonneville és Sally Hawkins vezetésével) odakint próbálják meg tisztázni a nevét, mackónk a rácsok mögött próbál magának új barátokat szerezni, ami a mogorva Boxer McGinty (Brendan Gleeson) rémuralma mellett csöppet sem lesz egyszerű.

Mivel Paddington a játékidő nagyját a rácsok mögött tölti, ezért a hasonló körülmények között játszódó Grand Budapest Hotel miatt a Wes Anderson-kapcsolat is erősebbnek hat, habár az élek lekerekítésének és a mesés elemeknek köszönhetően Paul King rendezése mégsem nevezhető egyszerű Anderson-utánzatnak, inkább újabb szintlépésnek az első Paddington-filmhez képest - már ami a látványvilágot illeti. Hangulatában, atmoszférájában és mindenekelőtt bájában a folytatás viszont ugyanazt a szintet képviseli, mint elődje, és talán emiatt - meg a számos visszakacsintásnak köszönhetően - sem szerez olyan átütő élményt, mint a nagyszerű első rész, de az igazsághoz mindenképp hozzátartozik, hogy csak egy csöppnyi marmeláddal van lemaradva mögötte.

---

A Paddington 2. november 30-ától látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.