Monster Hunter Generations Ultimate - Kritika

Nehéz helyzetben vagyok, amikor véleményt kell formálnom a Monster Hunter Generations Ultimate-ről, amely a sorozat egyik legjobb darabjának Switchre illesztett, modernek aligha mondható újrázása. Hogy miért? Mert minden megváltozott, amikor a széria nagyképernyőre költözött a Monster Hunter World formájában, hogy megmutassa a játék egy ergonomikusabb, pörgősebb és vizuálisan sokkalta impozánsabb oldalát. Így amikor először nézünk farkasszemet a pici avítt küllemű Generations-szel, olybá tűnhet, hogy mi magunk is visszaléptünk az időben és a fejlődésben… s talán igazunk is lenne. Azonban sokkal több van a dolog mögött, mint amennyi elsőre az előtérbe kérezkedik, így vegyük a fáradtságot és nézzük meg, mit is kínál a Nintendo Switches átírat.

Nyilván rögtön felmerül a kérdés, hogy mitől is Ultimate ez a verzió, persze az alig megpiszkált, már 2015-ben sem teljesen korszerű grafikán, illetve a Switchre szabott irányításon túl. Nos… rögtön kezdetnek kapunk nem kevesebb, mint húsz extra szörnyeteget – így összesen 93 mumus levadászható a játékban… ami, legyünk őszinték, nem egy szerény szám, ismerve a széria szörnyeinek volumenét. Igaz, nem csak új versenyzőkről van szó, hiszen néhányukkal már bajszot akaszthattunk korábbi etapokban, míg mások csupán létező szörnyek amúgy ötletes hibridjei, de mindezen ismeretek fényében is elmondható, hogy a sorozat eddig egyetlen címe sem sorakoztatott fel ekkora rémarzenált.

Kapunk továbbá egy teljesen új nehézségi szintet, a G-Rank névre hallgató szupernehéz módot, ahol az ellenfelek életereje az egekig van skálázva, pofonjainkat még leszármazottaink is érezni fogják, és úgy alapvetően igen tökös és képzett vadásznak kell lennünk ahhoz, hogy kicsontozzuk őket… a szó legszorosabb értelmében, hiszen ezekből a bestiákból fogjuk majd kinyerni a legszigorúbb felszerelések legyártásához szükséges nyersanyagot.

Ha pedig még ez sem lenne elég, az Ultimate készítői megörvendeztettek minket két új vadászstílussal – ezek a Bátorság (Valor) és Alkímia (Alchemy) –, kaptunk egy-egy új harcművészetet minden fegyverhez és egy új, szerényen csak „Beast”-nek keresztelt Palico osztályt. Egy mechanikai újdonság is bekerült a játékba: ezúttal feljavíthatjuk valamely fegyverművészetünket egy „Style Power-up” nevű dologgal (röviden SP), hogy ezzel erősítsük harci hatékonyságunkat. Nem kell eszméletlen nagy dolgokra gondolni… gyorsabb, esetleg hatékonyabb tárgyhasználat, kisebb állóképesség felhasználás… efféle életminőséget javító apróságok sorakoznak a repertoárban.

A játékmenet maga azonban szinte semmit nem változott eredeti verziójához képest, ami talán annyira nem is nagy probléma, ha figyelembe vesszük, hogy mennyire tökéletes mintavétele volt a Generations mindannak, amit a Monster Hunter-játékokban szeretni lehet. A rutin a vadászat, a nyersanyag beszerzés, a felszerelés-gyártás és aztán az ismételt vadászat körforgásában teljesedik ki, éppen csak annyi változik, hogy a jobb felszereléssel egyre nagyobb, veszélyesebb, ritkább vadakra mehetünk rá. A vadászatra való készülés, illetve a vadászat maga kapja a rivaldafényt… és ahogy egy kompetitív lövöldétől sem várunk el pazarlóan nagy sztorit (ha egyáltalán elvárunk bármi effélét), úgy a Monster Hunter kvintesszenciája sem meseszövésében keresendő.

Ennek ellenére van egy fordulatokban és mélységben meglehetősen diétás történet, ami ezúttal Bherna városába visz, ahol martalóc vadászként a régi mester helyét kell betöltenünk. Az alapok elsajátítása után – és áldassék a tervezők könyörülete, hogy ezúttal kurtábbra fogták a korábban fojtogató mennyiségű oktatórészt – már indulhatunk is vadászni. A csillagokkal jelzett nehézségű küldetéseket kedvünk és időnk függvényében tolhatjuk le, melyek szólhatnak egy-egy szörny lemészárlásától kezdve a vadállomány ritkításán át egészen a különböző gyűjtögető-missziókig bármiről.

Természetes az igazi csoda akkor kezdődik, amikor a legnagyobb bestiák valamelyikének irhájára pályázunk, maga a játék is ekkor villantja meg valódi értékeit. Eleve elképesztő a munka, amit ezen lények megalkotásába öltek… és itt nem csak képességeikre, vagy olykor rémítő, máskor komikus küllemükre utalok. A tény, hogy saját habitusuk, napirendjük, területük van, akár bármely más létező állatnak, káprázatos életszerűséget ad a vadászatnak. Kifigyelhetjük, melyik hogyan reagál a fenyegetésre, melyik mit eszik-iszik, melyiknek mi a gyengéje. Ezek fényében építjük fel stratégiánkat… merthogy stratégiának kell, hogy legyen, máskülönben pillanatok alatt dinóeledel lesz belőlünk.
A kenőcsök, gyógyító holmik és fenőkövek gyártása mellett nem árt, ha betárazunk a célpont lény ellenében is. Ha vastag irhájú fenevaddal van dolgunk, javallott például inkább zúzó fegyvert vinnünk, hiszen a kérges bőrt és az erős pikkelyt úgysem bírjuk átszúrni. Máskor egy lény gyengéje épp a szálfegyverekben mutatkozik meg. Némelyek bizonyos támadások ellen védtelenebbek, esetleg mérges felhőt eregetnek, amire nem baj, ha van valami ellenszerünk. Az egész egy gyönyörű macska-egér játék, amibe stratégia és előkészületek nélkül öngyilkosság belevágni.

Persze nem csak az előkészületeknél, de a vadászatnál magánál is észnél kell lennünk. Inni-élezni érdemes elbújnunk, esetleg elvakítani az ellenfelet, vagy elterelni a figyelmét, hogy nyerjünk pár szívdobbanásnyi időt. Illik ismerni a fegyvereink képességeit és gyengeségeit, hogy ez alapján építsük fel harci stílusunkat. És nyilván, ha egyszer legyőztük a bestiát, érdemes gondosan összegyűjteni mindent, amit adni képes – csontot, irhát, pikkelyt –, mert vélhetően a következő fenevad még keményebb lesz, nem árt hát, ha a felszerelésünk és fegyverzetünk tipp-topp állapotban van. Rengeteg vadászat és gyűjtögetés a siker előfeltétele, de kétségtelen, hogy a Monster Hunter Generations-nek sikerült ezt egy furán addiktív módon tálalnia… én személy szerint perverz élvezetet találtam a gondos zsákmányszerzésben és felszerelésem összerakásában.

Ebben a játékban mutatkozott be a Stílus és Művészet mechanika-kettőse. Míg előbbi aktív manőverekkel segíti a küzdelmet (erőteljes kontrázás, megrendíthetetlen blokk, vagy irtózatos, levegőben villantott manőverek), addig a Vadász Művészetek passzív bónuszokkal tuningolnak minket, ami bizony olykor élet-halál egyensúlyában dönthet.

Aki pedig elunná a vadászatba ölt száznyi órát, annak ott a Prowler mód, ahol is a macskaszerű lények, a Palicók egyikét irányíthatjuk. A Palico nem bír saját tárgyakkal, cserébe különböző képességekkel rendelkezik, amik segítik a harcban, arról nem is szólva, hogy őt nem akadályozzák olyan hétköznapi hívságok, mint amilyen az állóképesség menedzselés… neki abból ugyanis végtelen mennyiségű van. Habár aligha tudunk meghódítani minden kihívást energikus macskánkkal, kezdő játékosoknak talán sokkal barátibb választás, hiszen leveszi a vállukról a tárgykezelés és az állóképesség limitáltságából fakadó kihívások terhét, arról nem is szólva, hogy sokkal fürgébb gyűjtögetők, mint amilyen vadászunk lenne (ne feledjük, egy palico nem fárad el).

Ha nem hiszünk a magányos farkas lét nyújtotta előnyökben, úgy barátokat is toborozhatunk magunknak a játék meglehetősen sajátos többjátékos módja segítségével. Létezik ugyanis egy kifejezetten több játékosnak készült küldetés-tábla, ahol vagy lokálisan, vagy online meghívott társakkal igyekezhetünk elseggelni egy-egy, ilyenkor meglehetősen felturbózott szörnyet. Mondani sem kell, mennyivel élvezetesebb bandába verődve, egymást segítve vadászni, igaz, az online funkcióból hiányzó voice chat okán idegenekkel összeállva valamivel nehezebb lesz stratégiát építenünk (barátainkkal, illetve lokálisan azért ezt a problémát át lehet hidalni).

Küllemében a játék nem sok fejlődést mutat az eredeti arculatához képest, leszámítva a HD textúrákat és a valós árnyékokat, de még ez is kevés, hogy bármilyen szinten versenyképessé tegye a Generations Ultimate verzióját a januárban napvilágot látott Monster Hunter Worlddel. A képfrissítés 30 FPS-ben van rögzítve – állítólag a csak japánban megjelent 3DS verzióval való kompatibilitás okán – ami nem sokat segít az amúgy is picit darabos küllemű játék teljes élvezetén. A hangok terén sem sok előrelépés mutatkozik a játékban, cserébe az irányítást a Switchhez áramvonalasították, ami egy hatalmas előrelépés a korábbi 3DS verzióhoz képest, különösen, amikor kényelemről van szó.

A Monster Hunter Generations Ultimate augusztus 28-án jelent meg Nintendo Switchre. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.