Men in Black - Sötét zsaruk a Föld körül - Kritika

Vakuzzatok meg, de azonnal!

KRITIKA: Men in Black - Sötét zsaruk a Föld körül

Nem kell hozzá neutralizáló, hogy pillanatok alatt elfelejtsd ezt a filmet, de bízd ide, a nézése közben néha azt kívánod majd, bárcsak azonnal megvakuzna téged valaki. Tűrd be az inged és gombold be a zakód: mondjuk a részleteket.

A filmnek már az első snittjében leesnek a karakterek a vetített háttérről. Jobb lesz, ha ehhez gyorsan hozzászoksz, ugyanis ez az élmény a film végéig kitart - főleg ha minél nagyobb vásznon nézed azt. Lesheted akár IMAX-ben is, és akkor néha több centi vastag blurréteget is kiszúrhatsz a karaktereken, olyan perfekt a kivágás. Unatkozó filmfürkészként el is kezdhetünk gyanakodni, hogy talán nem is végleges verziót látjuk a filmből, gyanúnkat tovább erősítik a vágóollóért rimánkodó, ottfelejtett snittek meg olyan poénok és párbeszédek, melyeket a kistarcsai improvizatív színészkommuna szokott előadni 13 fős publikumuknak, hogy aztán még az előadás vége előtt szakmát váltsanak.

A helyzet amúgy közel sem ennyire elszomorító: a maga hebehurgya, katasztrófa szélén egyensúlyozó módján a Men in Black franchise legújabb installációja még szórakoztatónak is mondható. Legalábbis mulathatsz magadban a film puszta létezésén, amit egyes-egyedül az indokol, ha vetsz egy pillantást a már szintén szükségtelennek érződő, de azért jelen filmünknél jóval működőképesebb harmadik rész bevételeire. 600 millió meg némi apró, ez igen! Máris megéri szólni Will Smith-nek és Tommy Lee Jones-nak, hogy ugorjanak be még egy körre.

De várjunk csak, Jé és Ká ügynöknek nyoma sincs a filmben - mármint egyetlen aprócska utalást leszámítva -, és valószínűleg arra a producerek is rájöttek, hogy hiba volt előbb a forgatókönyvet elküldeni nekik, és csak utána beszélni a bérezésről, szóval második körben, mikor kénytelenek voltak a generációváltás mellett dönteni, már nem követték el ezt a hibát, és Chris Hemsworth-nek meg Tessa Thompsonnak először egy kövér csekket küldtek a fekete-fehér garnitúra kíséretében, és mikor ifjú kedvenceink az iránt érdeklődtek, hogy miről szól majd a történet, ők csak legyintettek, hogy "ne aggódjatok, azt majd megoldjuk okosba".

Men in Causal

Így aztán lőn előbb Hemsworth, aki jelenünkhöz képest három évvel ezelőtt részt vesz egy párizsi küldetésben, ahol is... nem tudjuk meg, mit csinál, ugyanis mire elkezdődne az akció, a film újabbat ugrik az időben, ezúttal húsz évet vissza, meg át is lendül az óceán túloldalára, ahol láthatjuk a kis Tessa Thompsont, ahogy a szüleivel együtt egy harmadik típusú találkozásban részesül. Meg is jelenik az MiB, hogy jól levakuzzák a szülőket, aztán anélkül állnak tovább, hogy az idegen látogatóval és a vakuzásból kimaradó kislánnyal bármit kezdenének. A nézőtéren sokan széttárják a karjukat, de nem úgy Thompson, aki megszállottja lesz a sötét zsaruknak, mi pedig bólogatunk, hogy ja, ha ezt az intrót jobban megírták volna, akkor most nem lenne film. Mert a szerzők Daenerys módjára elfeledkeztek az idegen látogatóról, vagy véletlenül neutralizálták egymást írás közben.

Huszon-akárhány évvel később Thompson végre megleli a Men in Black főhadiszállását. Az azt vezető Ó ügynök, aki szintén egy Thompson, csak több Oscarja van és a haja is menőbb, szóval a nagyfőnök meglátja a nőben a lehetőséget, és egyből el is küldi Londonba, hogy Hemsworth, azaz H ügynök mellett tanulja ki a szakmát. Igen, kap maga mellé egy tapasztalt mentort, és miközben balfék dolgokat művel, ösztönös talpraesettsége azért mégis a felszínen tartja. Na jó, a negyedik rész azért nem mindenben kopírozza legendás elsőt. H ügynök például messze nem úgy viselkedik, mint egy lábat növesztett szobor a Húsvét-szigetről, akit Tommy Lee Jones-ként is ismer a szakma; ő tulajdonképpen kiköpött Thor azokból az időkből, amikor még Thor szemöldökét is szőkére festették, azaz marhára el van szállva magától, úgyhogy kissé meg kell égetnie magát ahhoz, hogy megtalálja a helyét.

Te, addig ne mozduljunk, amíg nem történik valami vicces!

Bárcsak nézőként ezt mi is olyan könnyen elmondhatnánk magunkról: miután megpróbálnak összerázódni, hőseink egy fejfájdítóan bonyolult összeesküvésben találják magukat, melynek megfejtésében az úton-útfélen alkalmazott techno-halandzsa sem segít, a kulcskaraktereket pedig beazonosítani sem könnyű, nem hogy elhelyezni a sakktáblán, ugyanis a film olyan gyors tempót diktál, mintha beragadt volna az a piros gomb, amit lenyomva alagutak plafonján is lehet száguldozni. Piros pont azért jár az íróknak azért, mert felismerték, hogy Hemsworth és Thompson között nem annyira izzik a levegő, és interakcióik sem túl szellemesek, ezért beapplikáltak a képbe egy mellényzsebben körbehordozott CGI-figurát, akinek létéről ugyan mindenki elfeledkezik helyenként, de néha azért jelzi, hogy "hé, én is itt vagyok", hogy aztán epés megjegyzéseivel segítsen kicsit oldani a kínos feszültséget, meg ha már nagyon nem működik a humor, akkor jól felkenődjön a szélvédőre.

De túl kicsi ő ahhoz, hogy megmentse az élményt, F. Gary Gray rendező pedig túlságosan sótlan iparos ahhoz, hogy meg tudja idézni a Coen-testvérek szárnysegédjeként nevelkedő, abszurddal és hasra esős poénokkal egyaránt jól bánó Barry Sonnenfeld csodálatosan földönkívüli humorát. Tudjátok, ő dirigálta az első filmet, no meg az Addams Family-mozikat. Na, de ki emlékszik már erre?! Nekünk is jöhet a neutralizálás.


A Men in Black - Sötét zsaruk a Föld körül június 13-tól látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.

Pozitívum

  • Hemsworth feszít, Thompson hasít
  • Vannak nagyot szóló fegyverek

Negatívum

  • A Király ez a srác! után Rebecca Fergusson újabb leírható gonosztevő szerepében
  • Vacak trükkök, statikus akciójelenetek
  • A jó poénok krónikus hiánya

Végszó

Szegény hőseinket jól behúzták a csőbe: azt hitték, hogy tényleg körbeutazhatják a Földet, de javarészt csak zöld háttér előtt kell csenevész dialógusokkal, zagyva sztorival és a szellem és báj krónikus hiányával megbirkózniuk. Szerencsére mind Hemsworth, mind pedig Thompson van annyira tökös és dögös, hogy az ő előadásukban még az adóbevallás felolvasása is minimálisan szórakoztató lenne - mint nagyjából ez a film.

További cikkek a témában

KRITIKA: Men in Black - Sötét zsaruk a Föld körül

4.5
Gyenge
Sötét helyett szürke zsaruk.
Men in Black - Sötét zsaruk a Föld körül
Kommentek