Meg - Az őscápa - Kritika

Mindenki tudja a Földön, hogy Jason Stathammel nem lehet szarozni. És ezzel most már óceánszerte is tisztában vannak. Az anyatermészet egyszerre csodált és félt gyermeke ugyanis bibliai utat vág magának a tengerbe, hogy Mózesre tanítsa azt a megalodont, amely nem hallgatott a jótanácsra, és nem halt ki évmilliókkal ezelőtt, mi több, arra vetemedett, hogy felzabálja a Stath néhány cimbijét. Rossz ötlet, cápalikám, nagyon rossz.

Persze, a jó öreg Jasonünknek igazából hálásnak kéne lennie a megalodon tombolásának, ugyanis nem nagyon maradt már más a Földön, akiben ez a brit balta emberére akadhatna, úgyhogy kapóra jött neki ez a soktonnás zabagép, hogy edzésben maradjon. Nagyon reméljük, hogy a héten be is fut a hír, hogy Jason csatlakozott a Jurassic World 3. stábjához, innen ugyanis már csak az jelenthet előrelépést.

Nos, az idő, az némileg elszállt felette. Csakúgy, mint a film felett, amely mintha a 90-es évekből maradt volna itt. No nem azért, mert utoljára akkor láthattunk stúdiófilmnek álcázott cápás trasht - hála a Háborgó mélységnek -, de mintha a film figurái és szájukba adott szövegek is hosszú hibernációból ébredtek volna. Főhősnek ugye ott van Jason, aki még a zacskós kakaót is izomból issza, és aki úgy el se megy a forgatásra, ha nem mutathatja meg legalább egyszer a félelmetesen kidolgozott felsőtestét. Partnernője - akit a kínai piac meghódítása érdekében az ázsiai szupersztár Li Bingbing alakít - helyenként helytáll, de amint a Stath belép a képbe, hirtelen gumivá lesznek a lábai, és legszívesebben az angol armageddon öles karjaiba omolna.

A cápavadász csapat további nélkülözhetetlen tagjai között találhatunk egy szexi tudóslányt, akit soha nem látunk tudóskodni, egy mindenkit idegesítő nagyfőnököt, egy komolykodó doomsayert, a Stathet gyűlölő, de a nagyságát idővel felismerő egykori bajtársat éééés mindenekelőtt egy vicces fekát, aki állandóan a saját bőrszínével kapcsolatos poénokat sütöget és mindenkinél legalább harminc decibellel hangosabban rikácsol. És a kutya? No, ő természetesen megússza a dolgot. A film felénél zavartan el is kezdjük kérdezgetni egymást, mint a pali a Terminátorban, hogy te figyi, milyen évet is írunk..?

De igazából nem: valójában cápákat meghazudtoló vigyorral az arcunkon nézzük ezt az ősmarhaságot, melyben egyik túldimenzionált moneyshot követi a másikat, és amelyben Jason alig bírja megállni, hogy a kamerába nézve mondja azt, hogy "látod, milyen kemény vagyok?", miután úgy sikerült csak megúsznia egy cápaharapást, hogy édes egyszerűen pofán rúgta a sok-sok fog gazdáját. Az említett money shotok közül az a kedvencünk, melyben Meg betéved a strandra, és hirtelen azt se tudja, hová harapjon, miközben felette úgy uszkálnak az úszógumis falatkák, mint színes gabonapelyhek a világ legínycsiklandóbb reggeliző táljában. Aztán kitör a haddelhadd, és az ember legszívesebben megtapsolná a látottakat.

És taps jár annak is, aki kitalálta ezt az ütközetet: szörnyes horrorparódiákat, mi több, klasszikus állathorrorok komolytalan újráját láthattunk már korábban is, de sem a Mérges pókok, sem a Piranha nem ment olyan messzire, hogy egy akciósztárt küldjön be a ringbe, és emiatt aztán ez a filmes őskövület mégis frissnek hat. Hiába feszített pár hónapja a Szikla óriásszörnyekkel a háttérben a Rampage-ben, ő elkövette azt a hibát, hogy nem akarta szétrúgni a hátsójukat: ilyen Jason Stathamtől soha senki nem kérne. Mi viszont kérjük, mit kérjük: követeljük a folytatást, lehetőleg azzal a címmel, hogy Meg II - Az őscápa megb...

---

A Meg - Az őscápa augusztus 9-től látható a mozikban. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.