Malicious Fallen - Kritika

Bizonyára akadnak majd páran, akiknek ismerősen csenghet a Malicious név és nem is véletlenül. A játék eredetileg a PlayStation 3-as éra egyik, csupán digitálisan letölthető, korongot soha nem látott címe volt – egy olyan akciójáték, ami villámgyors reflexeket, papírvékony történetet és feledhető mennyiségű játékórát kínált. Bár a Malicious nem volt átütő siker, a fejlesztők valamivel később mégis kiadták a folytatásnak is tekinthető, bár sokkal inkább bővített verzióként értékelhető Malicious Rebirth-t PS Vitára, most pedig, a PlayStation 4 virágzásának delén, egy újabb félig-meddig folytatással, a Malicious Fallen című darabbal kedveskednek a játékosoknak.

A meglehetősen harmatos történet főhőse a Spirit Vessel, egy üres emberi héj (tetszésünk szerint lehet ő férfi, vagy nő), akinek egyetlen funkciója a világ védelmezése. Ennek eszközeként az ősi népek a Zsarátnokok Köpenyével ruházták fel őt, egy egykor erőteljes, mára már megkopott hatalmú ősrégi relikviával, egy örökkön átalakuló fegyverrel, mely akkor teljesedik ki ismét, ha elveszett darabjait visszaszerezzük az azt őrző ellenséges potentátoktól. Adott hát a feladat: visszaállítani az ereklye letűnt fényét és megvédeni a világot.

Amennyire ígéretesen és tartalmasan hangzik ez az amúgy kliséterhes felütés, annyira nem játszik szerepet a történet a valós játékban. Nincs vezetett sztoriív, nincsenek átvezető animációk, alapvetően semmi nem mutatja be, hogyan halad a világ megmentése katartikus vége felé – merthogy alapvetően katartikus vég sincs. Ehelyett kapunk öt karakterében teljesen eltérő világot, amit már a kezdetektől szabadon járhatunk be. Világot mondtam, pedig valójában ezek csak amolyan arénák, ahol egy erőteljes főellenfél és miriádnyi csatlósa – nem többek, mint ágyútöltelékek – fogadnak. A cél megverni az adott főellenfelet (erre még időlimit is van) és elcsaklizni tőle a Köpönyeg egy darabját. Ha mind az öt főellenfelet megruháztuk, megnyílik a hatodik világ és íme, már pofozkodhatunk is a végső ellenféllel.

Habár ez a recept egyszerű, mint a barlangrajz és sokan okkal gondolhatják úgy, hogy a játék kivégzése ily módon aligha tart tovább egy-két óránál – a valóság azért ettől távol áll. Az öt boss időkereten belüli legyőzéséhez ugyanis igencsak oda kell tennünk magunkat. Jól ki kell ismernünk őket és mindent be kell vetnünk, hogy térdre kényszerítsük a világok hatalmasságait.
Ennek egyik fő eszköze az Aura, ami aktuális hatalmunk dinamikusan változó mérője. A tömegek legyűrésével juthatunk hozzá és ebből gyógyíthatjuk a sérüléstől szétszakadó testünket, erősíthetjük támadásainkat és ami talán ennél is fontosabb, egyfajta végső megoldásként, szabadjára engedhetjük az egészet. Ilyenkor az Aura rohamosan csökkenni kezd, cserébe a rövid időlimit alatt igazán odapörkölhetünk egy-egy főellenfélnek. Mint látható, az Aura menedzselése a harc egyik alappillére, a másodperc-pontos kitérések és a főellenfél támadás-struktúrájának kiismerése mellett.

A harc tehát igazán embert próbáló és meglepően szórakoztató, habár némely főellenfél meglehetősen unfair módon küzd, szinte védhetetlen támadásokkal kényszerítve minket az Aura gyógyításra való felhasználására. Nem is szólva az idegesítő földre kerülésről, amely hosszú másodpercekre kábítja el karakterünket, mely idő alatt továbbra is sérülünk, sőt, kénytelen vagyunk tétlenségre kárhoztatva végignézni a feltápászkodás animációját, gyakran épp ez idő alatt kapva az utolsó, halálos sebet. Kétségtelen, hogy az ellenfelek legyőzéséhez türelem kell, de ha a helyére ugranak a dolgok, azon fogod magad kapni, hogy lendületesen szökkensz egyik helyről a másikra, hol távolról, hol közelről, hol fürge fegyverekkel, hol nehézkes szálfegyverrel egyelve az ellent – vagy sajnos majdnem mindig választhatod az unalmas, de stabil módszert, azaz hogy körbe-körbe rohangálva, végtelenül szórva a lövedékeket csipegeted le a főgonosz életerejét, ami az ellenfelek 80%-nál működő trükk.

A főellenfelek legyőzésével aztán a Köpönyeg új darabját és ezáltal új képességeket kapunk. Az alap hármas ugrás, az egyszerű ököl és lőfegyver után szép lassan jönnek a fejlesztések – a szárnyak (és ezáltal a hatos ugrás), a kard és a lándzsa, hogy csak néhányat említsek. Maga az öltözék is fejleszthető, de a jobb védelemért, vagy támadásért gyakran az életerőnkkel, vagy a mozgásunk sebességével kell fizetnünk, így ki-ki a maga stílusához igazíthatja karakterét.

Persze a pofozkodás nem mentes minden problémától. A kamera, ha nincs „rálockolva” az ellenfélre, igen könnyen döccen bele tereptárgyakba, hogy aztán ki-be zoomolgatva igyekezzen korrigálni és követni fürgén suhanó hősünket. Nem fájdalommentes az ellentámadás funkció sem, ami látszólag megtagadja a működést időről időre. Bár az életerő sáv hiányzó végtagokkal való szimbolizálása jó ötlet, a levegőben vitorlázó, lobogó köpönyegű emberünkön megszámlálni a még kiálló végtagokat bizony nem egyszerű, így nem ritkán már csak halálközeli pillanatokban jövünk rá, hogy mennyire rossz bőrben is voltunk.

A játék sötét, olykor „Dark Souls” groteszkségű grafikája, habár művészetileg megragadó, technikailag kicsit elavult – cserébe röccenésmentes 60 FPS-sel suhan, még akkor is, ha rémek garmadája őrjöng a képernyőnkön. A főhős, a főellenfelek és a festett hátterek nagyon szépen átgondoltak és eredetiek, kár, hogy az effektek és a textúra mélysége a PS3-as időket idézi. A zenéről és a hangokról már kevesebb jót tudok elmondani. Habár az előbbi alapvetően illeszkedik a világ és a zsáner hangulatához, utóbbi távol áll a tökéletestől. Némely hangeffekt tompa és távoli, mintha valaki elfelejtette volna a játék többi effektjéhez igazítani azt.

Azok, akik végeztek a főellenfelekkel, megpróbálkozhatnak a játék kompetitívebb oldalával is (különösen, hogy leaderboardok mérik az eredményeket majd minden játékmódban). A Free Play a már korábban legyőzött ellenfelekkel való gyakorlást teszi lehetővé, a Score Attack, ahogy azt a neve is sejteti, a magasabb pontszámokért való küzdelmet szorgalmazza (a pontjaink a teljesítés idejétől, a legyőzött ellenfelek számától, a legmagasabb kombótól és az elveszett végtagok számától függ), míg a Time Attack – micsoda meglepetés – a gyors győzelmet díjazza.

A Malicious Fallen PS4 konzolokra jelent meg.