Demóna: A sötétség úrnője - Kritika

Múria birodalmában tök átlagosan telnek a napok. Míg Auróra (Elle Fanning) színes tündérbogyókkal fogócskázik, addig a keresztanyja, Demóna (Angelina Jolie) egy sötét erdőben tép szét arra bóklászó virággyűjtőket. Szóval minden a legnagyobb rendben, míg az erdőséget elválasztó sebes folyó túloldalán meredező gigavár mellközépig kigombolt ingű hercege, Fülöp meg nem kéri Auróra kezét, amit persze Demóna nem néz jó szemmel. De ki ő, hogy nemet mondjon a szerelemre, főleg hogy nem sejti, hogy a frigy hátterében Fülöp anyja, Ingrid (Michelle Pfeiffer) áskálódik, de nagyon durván.

Erre itt van ez a folytatás. Ez a film olyan penetráns erőszakossággal gázol keresztül a jóízlésen és a józan ész hagymázas burkolatán, hogy a homlokod egyszerre akar szétrepedni és behorpadni tőle. A tündérmesék gigantikus giccsfelhőjét belélegző majd egy másik testnyíláson keresztül kieregető lánykéréses nyitányt követő családlátogatás olyan, mint egy kínos bohózat, melyben a résztvevők megpróbálnak viccet csinálni a helyzet hétköznapi cinkességén, de csupán az utóbbit sikerül a hatványra emelni. Demóna és Auróra ugyanis elmegy vacsorázni Fülöp szüleihez, de csak miután Demóna gyakorolta a tükörben, hogy kell mosolyogni...

És látod, ahogy két Oscar-kaliberű színészlegenda csinál úgy, mintha a létezés értelmével együtt minden tehetséget kiszipkázott volna belőlük a kétbites forgatókönyv, amely arra kényszeríti őket, hogy tőmondatokat köpködjenek olyan képet vágva, mintha a dialógusokat savas reflux kísérné - erre az érzésre a címszereplőt megszólaltató magyar hang még egy jól rá is tesz egy lapáttal.

Aztán szerencsére bekövetkezik a dráma, amely olyan átlátszó fordulatra épül, hogy ott azonnal elkezdtünk fohászkodni, hogy bárcsak ne lenne semmiféle fordulat. Mindenesetre Demóna egy pillanat alatt számkivetetté válik, Auróra is elfordul tőle, hogy az elkövetkező jó egy órát mindketten passzívan, az eseményekre többé-kevésbé rácsodálkozva töltsék. Főleg a címszereplő, aki felfedez egy titkos világot, melynek lakóival a tanácstalan forgatókönyvnek hála képtelen normális interakciót folytatni, ezért inkább leül valahová, és nézi, mi történik. Nem vicc. Közben a várban Ingridék felkészülnek egy olyan háborúra, melyet egy olyan ellenség ellen kell majd megvívniuk, melynek a létezéséről még csak nem is tudnak. Vagyis de: olvastak róluk a forgatókönyvben.

Narratív tekintetben totális csődtömeg ez a film. A cselekmény olyan esetlenül halad előre, hogy néha még a karakterek se tudnak vele mit kezdeni, és csak várják, hogy végre történjen valami. A norvég Joachim Ronning, aki állandó alkotótársával, Esper Sandberggel anno óriási blockbustereket szállított hazájának, hogy aztán A Karib-tenger kalózai utolsó részével elcsábuljanak Hollywoodnak, most önállóan vezényel, de szemlátomást leragadt a világ dizájnolásánál, amely Múria szemszögéből olyannyira túl van tolva, hogy ott alig lehet úgy levegőt venni, hogy az ember ne nyeljen le egy pitypangalakú csingilinget. Cserébe legalább a maszkok és a ruhák jól néznek ki - ha ez 10 év felett bárkinek is vigaszt jelenthet.

A színészek vergődnek dimenziótlan karaktereikkel, de a film legnagyobb bűne mégis az, ahogy nagyon sután, nagyon erőszakosan tolja liberális üzenetét, amely a teszetosza tálalásnak, meg a "nem számít, honnan jöttél, csak az, hogy kit szeretsz" jellegű mondatoknak köszönhetően tuti, hogy fordítva fog elsülni. Szóval, sikerült letörni Demóna szarvát, hogy az élőszereplős Disney-feldolgozások egyik legbátrabbika a folytatásra az egyik legszerencsétlenebbikké korcsosuljon.

---

A Demóna: A sötétség úrnője (Maleficent: Mistress of Evil) október 17-től látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.