Madame Web - Kritika

Lehet-e lejjebb menni Morbiusnál, aki a hátsójából rántja elő az újabb és újabb szupertulajdonságait, vagy Venomnál, aki egy technobuliban coming outol? Miért gondolja azt a Sony, hogy ezek a filmvergődések, a Pókemberre csat utalgató, de őt - szerencsére - elkerülő filmek újabb svungot adnak az épp fuldokló szuperhősfilmek világának, ahelyett hogy végleg a mélybe nyomnák őket? Miért van az, hogy ugyanez a stúdió képes olyan félelmetesen színvonalas darabokkal előállni, mint a két Pókverzum-film? Miért nem tanulnak a hibákból? Miért nem látják a jeleket? Miért nem csinálnak normális filmeket?

Sajnos, legalább annyira egyszerű a válasz, mint amennyire elszomorító. A Venom-filmek sikeresek voltak, nem is kicsit, a Morbius pedig elég olcsó volt ahhoz, hogy másodlagos platformokon elég érdeklődést generáljon ahhoz, hogy elkezdjenek pusmogni a folytatásról. Uhh, igen: látjuk is a lelki szemeink előtt, ahogy az élő vámpír együtt csapatja azzal a Keselyűvel, akinek annak ellenére van szuperszerkója, hogy ebben az univerzumban meg se történt a New York-i csata, és a chitaurik nem hagytak itt hozzá mindenféle techet.

Na de mi a helyzet Madame Webbel? Mikor azt írtuk, hogy a Sony nem látja a jeleket, akkor egy kicsit ferdítettünk, ugyanis úgy tűnik, azért látnak valamit, ugyanis elkezdték ezeket a filmeket tessék-lássék szétválasztani egymástól. A Venom 3-ról még nem tudunk nyilatkozni, de a nyár végén érkező Kraven, a vadász R-rated lesz, és már ez a besorolás is kicsit elhatárolja a többi bemutatótól, no meg az MCU-tól is, amibe ezek a filmek kimondva-kimondatlanul is csimpaszkodni szeretnének. A Madame Webbel meg az a helyzet, hogy 2003-ban játszódik, akkoriban, amikor még Tony Stark is tömegpusztító fegyvereket kalapált a műhelyében, ha egyáltalán létezett ebben az univerzumban. De inkább ebbe ne is menjünk bele!

Cassandra Web (Dakota Johnson) magának való mentősként rója az utcákat és nem igazán tud mit kezdeni sem a megmentettek hálálkodó rokonaival sem a saját barátaival. Aztán egyszer csak halálközeli élmény éri, és onnantól a közvetlen jövővel kapcsolatos víziók kezdik el kínozni - ezek közül is kiemelkedik az, melynek keretében egy álarcos fickó a szeme láttára akar végezni három tinédzserlánnyal, akikkel hogy, hogy nem egyszerre hozza össze a sors. Bár nem igazán örül új szerepének, Cassandra megmenti a három lányt, és ezt a tettét újra meg újra meg kell ismételnie, mert az álarcos üldöző innentől nem akar leszállni róluk. No, de hogy lettek ilyen fantasztikus képességei Cassie-nek, ki ez a három lány, meg ki ez a falmászásra is képes fickó, aki ott lohol a nyomukban?

Ezeket a kérdéseket mind megválaszolja a film, de valami elképesztően enerváltan teszi azt. A rendezővel kiegészülve négy forgatókönyvíró szorgoskodott a Madame Web forgatókönyvén, és a címszerepet játszó Dakota Johnson épp a minap vallotta be, hogy a szkript drasztikus változásokon esett át, mióta aláírt neki. Kérdjük mi: kidobták a felét? A filmben ugyanis olyan lustán megírt módon követik egymást az események, hogy szinte fáj nézni. A főgenya látomásai alapján sikerül tökéletes fényképként megjeleníteni a lányokat, akiket el akar kapni, és egy neki dolgozó hölgy néhány monitor meg egy nemzetbiztonsági jelszó segítségével innentől kezdve minden térkamerán és telefonbeszélgetésben kiszúrja, ha épp róluk van szó. Aha. Hősnőnk menekülés közben ellop egy taxit, és utána ezzel furikázik egy héten át mindenfelé, és ugyan a rendszámot leszereli róla, a taxi sorszámát nem festi le, nem takarja el, és mégsem veszi elő soha senki azért, hogy ugyan már, mit műveltél.

Szőrszálhasogatás? Nem éppen, inkább hasogató fejfájás, mint ahogy az is, hogy a szkript néha annyira nem tud mit kezdeni a négyessel, hogy a három lányt többször is ott hagyja dekkolni vagy egy erdő közepén vagy egy hétig egy lakásban, amíg valamit próbál kezdeni a főhőssel. Ő pedig pikk-pakk eljut a perui dzsungelbe feltárni a saját eredettörténetét egy rajzolt térkép alapján.

A cselekmény normális tologatása mellett a karakterek kibontásával se nagyon törődik a film. Még a címszereplőről derül ki a legtöbb minden, és Dakota Johnson meg is küzd azért, hogy valamennyire érzékletesen tálalja azt, mennyire outsider is ő, de a három lányt csupán egy-egy szóban lehet jellemezni: van a naiv (Sydney Sweeney), van a vagány (Celeste O'Connor) és van az okos (Isabela Merced), és ennyi erővel akár a hét törpét is felsorolhatnánk - ők se kevésbé felületesek. A három csaj persze nem jön ki egymással, folyamatosan civakodnak és még butaságokat is cselekszenek, csak hogy újra meg újra veszélybe sodorják magukat, de aztán persze magukra találnak.

De túl sok vagányságot ne várjunk tőlük, mint ahogy a filmtől se, melyen azért messziről látszik, hogy nem költöttek rá túl sokat. Az akciójelenetekhez használt trükkök szemforgatóan elavultak, a szekvenciákat pedig őrületes vágásokkal meg konstans módon fejreállított kameratrükkökkel próbálják feldobni, mintha a film nem csak 2003-ban játszódna, de akkor is készült volna. És nem a nosztalgikus értelemben véve.

Azért az összkép mégsem olyan szörnyű, mint a Morbius esetében. Johnson rendesen megdolgozik azért, hogy valamennyire rokonszenvezzünk vele, a látványos szuperképesség-mentes szuperhős koncepciója is érdekes, és a film... hát, összességében inkább szórakoztatóan bárgyú és nem idegesítően az. Végül is ez is egy erény.

---

A Madame Web (12 éven aluliaknak nem ajánlott!) 2024. február 15-től látható a magyar mozikban. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő mozi-, stream- és sorozat-kalendáriumunkban.