Morbius - Kritika

Kritikánk SPOILERMENTES, de más jót nem ígérhetünk.

---

Szegény, szerencsétlen Jared Leto. Álljunk is meg egy pillanatra, és mélázzunk el azon, hogy ez az Oscar- és Arany Málna-díjas multitalentum milyen odaadással művel mindent, amibe fog. Mikor bandájával, a 30 Seconds to Marsszal koncertezik, mindent beleadnak, hogy fülünk-szemünk megteljen élménnyel, lézer- meg fényparádé közepette tonnaszám szórja a konfettit meg a felfújt labdákat a közönség soraiba, és kiáll hozzá teljes szívvel és mellszélességgel, nehogy véletlenül fennakadjunk a zenei hiányosságokon. És ugyanezzel a vehemenciával veti rá magát a filmszerepekre is: a látvány mindenek előtt! Ha kell, felkap magára 30 kilót, vagy éppenséggel ledob vagy 15-öt, a szemöldökét is leborotválja vagy súlyos protézisek mögé rejtőzik: a lényeg a vehemens megjelenés és a hozzá tartozó performansz meg a kihívás! Hogy ezek milyen forgatókönyvet szolgálnak ki és milyen filmben állnak össze, az mintha mellékes lenne. Szegény, szerencsétlen Jared Leto: ennyit gürizni színészként, és gyakorta ilyen banális dolgokon elcsúszni!

Pedig a film első félórája... nos, egészen filmszerű. Dr. Michael Morbius (Leto) ritka vérbetegségben szenved, napjai meg vannak számlálva, ezért egyre kétségbeesettebb megoldásokhoz fordul, hogy megmentse magát az enyészettől. Mint a legtöbb kísérletezgető kedvű doktor és tudós a Marvel univerzumában, így ő is túlmegy egy határon, aminek előbb ő, aztán a környezete issza meg a levét. Ez esetben nem feltétlenül csak metaforikusan. Morbius egy vérszívó denevérből kísérletezik ki magának szérumot, amitől aztán pikkpakk vámpírrá változik, hogy aztán le is mészároljon egy hajónyi zsoldost. Hogy lesz így belőle hős, vagy legalább antihős? - gondolhatnánk, és ennek a kérdésnek a megválaszolására taszigálják be a képbe Tyrese Gibson és Al Madrigal zsarupárosát, akik tulajdonképpen semmilyen egyéb szereppel nem rendelkeznek azon kívül, hogy a történéseket kommentálják és Morbius tettein moralizáljanak. Á, a hajón tartózkodók zsoldosok voltak: értük nem kár! - mondják, és ezzel nagyjából el is van intézve a dolog.

A film mégis akkor esik szét igazán és szűnik meg emberi logikával értelmezhető mozgóképes entitás lenni, mikor Morbiusból átalakul, és a legtöbb szereplő - még a legutolsó közrendőr is - a világ legtermészetesebb dolgaként konstatálja, hogy a Nobel-díjat a minap visszadobó jó doktorból vérszívó szörnyeteg lett. Nem mintha ez lenne a legnagyobb gond, ez csak egy ugródeszka a film abszurditásába: a narratíva hagymázas vázát innentől kezdve sokkal nagyobb böszmeségek törik össze. Látjuk Morbiust, ahogy álcáját ledobva menekül, 2-3 emeleteseket ugrik, hogy aztán valami rejtélyes szél megállítsa őt, és mire felmerülne bennünk a kérdés, hogy mi a franc folyik itt, már meg is jelent mögötte az említett zsarupáros egyik tagja, hogy na most vége a dalnak. Hát te hogy kerültél ide ilyen hamar a földszintről? Miért nem vagy kicsit sem meglepve? És hogy a pókba tudod csak úgy letartóztatni ezt a szörnyeteget, ami nem is olyan rég még fél perc alatt irtott ki egy hajónyi katonát? A következő jelenetben Morbius ugyanis már a börtönben csücsül, vele szemben a rendőrpáros, akik csak annyira rökönyödnek meg azon, hogy vallatás közben néha-néha vámpírpofát vág, mintha csak az ABC-t böfögné el.

Tanácstalanságunk és kétségbeesésünk az akciójelenetek felpörgésével csak tovább nő, ugyanis miközben Morbius menet közben fedezi fel a képességeit, melyek talán jól festenek, de nem igazán van rájuk magyarázat (mert miért húz maga mögött olyan füstcsíkot, amilyen színű a ruhája vagy a ruhája bélése azon kívül, hogy… tudjátok, jól néz ki?), maguk az összecsapások is olyan kesze-kuszák, hogy még a vetítőterem legutolsó sorából is csak kamillázni tudunk azon, hogy vajon mi a frász történik a vásznon.

És ezért már igazán nem lehet elővenni csak a vágót, aki mintha nem mindig az események súlyának megfelelően rakta volna össze a jeleneteket, illetve komplett szekvenciákat hagyott volna ki belőlük, melyek magyarázattal szolgáltak volna arra, hogy mi miért történik. Ezt a kaotikus masszát mégis csak megrendezte meg jóváhagyta valaki, ráadásul az eredeti bemutatóhoz képest majdnem két évet ülhettek rajta, és ennyi idő alatt sem sikerült épkézláb filmmé összerántani. Nem is csoda, hogy a Sony elpaterolta a a Morbiust a Nincs hazaút árnyékából, nehogy véletlenül összekössük a stúdió történetének legnagyobb sikerét az egyik legnagyobb blamájával.

Az se meglepő, hogy a film marketingjéből kihagyták a gonosztevő személyét - no nem azért, mert olyan nagy meglepetés lenne, ugyanis már az első percekben összerakható, hogy Morbius kivel fogja összeakasztani a szemfogait. Nem, nem a sokkhatás miatt, hanem azért, mert a film antagonistája nem egyszerűen pojáca, de még annak is túl közhelyes ahhoz, hogy említésre méltó legyen. Vele szemben a Morbius meglepetésvendégét nem tartották eltitkolásra méltónak, akit csak azért hajítottak bele narratívába, hogy legyen valami pókemberes kapcsolódási pont, de mi nem lennénk meglepve azon, ha Tom Holland pont akkor jelentené be, hogy szögre akasztja Peter Parker gúnyáját, mikor végleg kirakják őt az MCU-ból. Mert ő nem olyan hülye, mint mi, akik azt hisszük, hogy ebből a Sonys Marvel-univerzumból a jelenlegi formájában még ki lehet hozni valami értelmeset. Mert nemsokára jön a Kraven, a vadász, amit nagyon várunk... ugye?

---

A Morbius (16 éven aluliaknak nem ajánlott) 2022. március 31-én kerül a mozikba. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.