Logan Lucky: A tuti balhé - Kritika

Ezek a taplók okosabbak, mint te

KRITIKA: Logan Lucky - A tuti balhé - Logan Lucky: A tuti balhé

A Logan-családot generációk óta balszerencse sújtja. Így van ezzel Jimmy (Channing Tatum) is, akinek sportolói karrierje és házassága egyaránt gallyra ment, így amikor bebukja az állását is, úgy dönt, hogy ideje megfordítani a szerencséjét. Öccsével, a hadirokkant Clyde-dal (Adam Driver) közösen úgy döntenek, hogy meglovasítják a közeli NASCAR teljes bevételét. Ehhez azonban szükségük lesz egy széftörőre is, és Joe Bangnél (Daniel Craig) jobbat nem ismernek, csakhogy ő most épp sitten ül. Mit lehet ilyenkor tenni?

Steven Soderbergh a 2013-as Mellékhatások után bejelentette, hogy felhagy a filmek készítésével, és inkább a tévére helyezi át a fókuszt (sok más pályatársával együtt - tesszük hozzá). A filmrajongók ezt a bejelentést kisebbfajta tragédiaként élték meg, ugyanis olyan filmekkel a háta mögött, mint a Mint a kámfor, az Ocean's trilógia vagy a Magic Mike, Soderbergh volt az egyik legstílusosabb direktor Hollywoodban, ugyanakkor egyike volt azon kevés A-kategóriás rendezőknek, akik szabadon kísérletezgethettek különböző műfajokkal - és ezekhez rendre színészsztárok asszisztáltak: így születhettek meg olyan filmek, mint A bűn hálójában, a Fertőzés vagy A jó német. És ugyan ez utóbbi mutatja, hogy Soderberghnek nem minden választása jött be, de sosem hajlott meg a fősodor előtt. Aztán egyszer csak Hollywoodból is elege lett.


Ez is egy megoldás, ha unod a banánt

Szerencsére nem hagyta nyugodni a vére, és ugyan a stúdiófilmekhez (még) nem tért vissza, és a kimaradó időt is olyan szériák tető alá hozásával töltötte, mint A sebész vagy a The Girlfriend Experience, de már az HBO-val közösen megvalósított Túl a csillogáson című "tévéfilm" (nálunk moziban is volt) is azt mutatja, hogy azért mindig is a játékfilmek világa volt az, ami a legjobban érdekelte. A Logan Lucky sztorijának pedig már nem bírt ellenállni, habár ezt is egyfajta kísérletként fogta fel: mind a finanszírozást, mind pedig a promótálást a stúdiórendszeren kívül, saját kézben tartva kívánta megvalósítani. Sajna a terve elbukott, de szerencsére a film jó lett. Nem is kicsit.

Egy balhéfilm sikere két dolgon áll vagy bukik: egyrészt a résztvevőknek meg kell kedveltetniük magukat a közönséggel, hogy még véletlenül se azért drukkolj, hogy elkapják őket, másrészt ezeknek a szereplőknek okosabbaknak kell lenniük nálad, azaz a balhé végrehajtása során nem árt, ha meglepnek. Jelen filmünk esetében szerencsére mindkét tényező adott: lehet, hogy a Logan-testvérekre mindenki azt mondja, hogy kőbunkók, de sokkal jobban illik rájuk az, hogy egyenesek. Megnyilvánulásaikban, modorukban és kinézetükben lehet, hogy erősen emlékeztetnek egy Coen-film síkhülye szereplőire, de nekik nagyon is helyén van az eszük, ahogy az a film során ki is derül.

És nemcsak az eszük, de a szívük is: bár egy rablás morálisan mindig megkérdőjelezhető, de ha a szélhámosokat egyfajta revans vagy a kitörésre vágyás vezérli, akkor azzal mindig könnyebb azonosulni, mint ha simán csak a pénzről van szó. A film persze, ezt a kérdést is ügyesen közelíti meg, mikor Bang két valóban síkhülye öccse, akit a testvérek kénytelenek bevenni a buliba, valami mondvacsinált morális indokot keres a gaztetthez ezzel kínálva a film legmókásabb momentumait.

Ugyan a Logan Lucky is egy nagy balhé megtervezésére és kivitelezésére összpontosít, mégsem lehet szimplán csak "Ocean's Eleven Light"-nak nevezni (ahogy az a filmben egyfajta metapoénként el is hangzik), csak azért, mert kisebb a tét, kisebbek a sztárok, és maga a film is kisebb. Egyrészt a Logan-bandáról a legutolsó dolog, ami eszedbe jutna, az a coolság, ezek a srácok kétkezi munkások, akik nem nagyon adnak a külsőségekre, de elveik és terveik azért vannak, másrészt a csapaton belül akadnak morális és egyéb szakadékok, melyek némi feszkót okoznak - és mindkét tényező segít abban, hogy végső soron maga a film is lejöjjön kicsit a földre, annak ellenére, hogy akad benne jó néhány extrém figura, mint az alig felismerhető Seth MacFarlane által alakított brit NASCAR-os, akinek a szponzoráció és a hírnév sokkal fontosabb, mint maga a verseny, vagy a rég látott Dwight Yoakam által megformált börtönigazgató, aki még a legnagyobb balhét is makacs közönnyel fogad.

Ami a filmet illeti, az első két felvonás kellemesen pörög: egyszer sem hasfalszaggató és soha nem feszülten izgalmas, mégis lebilincselő, és ugyan az utolsó felvonás kissé leül, a végén arra is magyarázatot kapsz, hogy erre a leállásra miért volt szükség, és megvallom férfiasan, elsőre nem is állt össze a kép: hiába, ezek a tenyeres taplók okosabbak, mint én.

A Logan Lucky: A tuti balhét augusztus 24-től játsszák a magyar mozik. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.

Pozitívum

  • Jó karakterek, szellemes dialógusok
  • Laza hangulat, frappáns befejezés
  • Soderbergh stílusjegyei már nagyon hiányoztak!

Negatívum

  • Az utolsó harmadban megbicsaklik
  • Egyetlen pillanata sem feszült

Végszó

A tuti alternatíva a nyár agyzsibbasztó filmjeire: szellemes, eszes és szórakoztató rablós film, amely ugyan semmi olyat nem mutat, amit ettől a zsánertől ne kaptunk volna meg már korábban, mi több, a rendezője is evezett már hasonló vizekre, karaktereinek és dialógusainak hála mégis frissítő élmény.

További cikkek a témában

KRITIKA: Logan Lucky - A tuti balhé

7.5
Klassz
Betyárfilm, csak vörösnyakúakkal.
Logan Lucky: A tuti balhé
Kommentek