Life is Strange: Before the Storm - Kritika

A Life Is Strange előzmény sorozatának ez az állítólag leges-leges-legvégső lezárása, a Before The Storm és az első évad közé ékelt “Farewell”. A búcsúzás nekem első blikkre emocionális kínzópornónak tűnt, a múlt keserédes emlékei és a komor elkerülhetetlenség közébe illesztett, ajándékozó jószándékkal megalkotott, ám mégis kíméletlen szívfacsarásnak. Viszont mikor végigjátszod, vagyis inkább hagyod, hogy az élmény betakarjon, valóban ad egyfajta lezárást, még akkor is, ha tudjuk, itt nem lesz happy end.

Nomen est omen: a Búcsúzás rövid, szívfájdító, de lényegre törő és megkerülhetetlen. Érdekes módon inkább kötődik az eredeti Life Is Strange-hez, mint a Deck Nine egyébként kiváló folytatás/előzményéhez, a Before The Stormhoz. Világrengető-pitiáner interperszonális dráma áll a középpontjában, olyan, amilyet gyerekfejjel világpusztítónak gondolunk, és bizonyos szemszögből valóban az: a mi saját kis gyermeki világunknak az alapjait rengeti meg. Max Seattle-be készül költözni, és ezt valahogy közölnie kell legjobb, sőt, egyetlen barátosnőjével, Chloe-val.

Már a főszereplőváltás is, az, hogy Max bőrébe bújunk Chloe helyett, alátámasztja, hogy a Farewell inkább az alap Life Is Strange, és nem a Before The Storm közeli rokona (a kapcsolatot erősíti, hogy a Farewellben az eredeti Life Is Strange szinkronszínészei adják hangjukat a figuráknak - a Before The Stormban le kellett őket cserélni a szinkronszinészek amerikai sztrájkja miatt). Sajnos Max jóval unalmasabb figura Chloénál, aki hajlamos a legegyszerűbb problémákat is idegesítően túlbonyolítani - nincs ez másképp a Farewellben sem.

Vannak, akik ezt pozitívumnak, a karakter szorongásos személyiségéből adódó önszabotáló viselkedési motívumnak tudják be, olyasminek, ami elidegeníthetetlen tőle. Ugyanakkor, ha a dolgot szimplán játékmechanikai szempontból közelítjük meg, felvetődik a kérdés: ha állítólagosan a felhasználó irányítja a figurája viselkedését, miért kényszerítik efféle, józan paraszti ésszel villámgyorsan áthidalható morális karámok közé, miért veszik el tőle már-már az irányítást, a kontrollt? A döntéshozatal súlya elvész, mintha terelnének minket. A dialógválasztós részek során adott válaszaink sem befolyásolják egyáltalán a sztori folyását. Nincs úgynevezett “agency” - alapvető kapacitásunk arra, hogy változtathassunk a valóban lényeges dolgokon.

Szerencsére a mérleg másik serpenyőjében a remek sztori trónol, és egyensúlyba billenti a miskulanciát. A lányok öt évvel ezelőtt, játékból elásott kalózkincsüknek erednek a nyomába, ám természetesen mindez csak narratív gerinc, amire az érzelmileg meglepően(?) rezonáns sztori fel van aggatva, és amelynek lezárása összefacsarja majd mindazok szívét, akik végigjátszották a Life Is Strange eposzt. A narratív művészetekben a legfontosabb a karakterek megfestése, személyiségüknek kibontása, s mivel a Life is Strange és a Before The Storm készítői ezekből a szempontokból egyaránt kiváló munkát végeztek, a maga intim módján megüti a szívet, mint a bontókalapács.

Ennél jobban nem fogok, mert nem tudok belemenni a történet részleteibe - egy óra mindössze végigjátszani, úgyhogy bármit mondanék róla, spoilerkednék. A lényeg, hogy nemcsak a lányok búcsúznak egymástól, hanem mi is tőlük - bár a Life Is Strange 2-n már dolgoznak a fejlesztők, a főszereplői teljesen új figurák lesznek. A Farewell elegánsan elvarr több narratív szálat is, illetve megidéz a Before The Stormból pár emlékezetes eseményt. A dialógok minősége hozza a BtS színvonalát (értsd: kiválóak), a hangulat pedig a szokásos gyönyörű lírai-realista.

A Life is Strange: Before The Storm - Farewell március 6-án jelent meg PC, PS4, és Xbox One platformokra, mi a Sony gépén teszteltük. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.