Legendás állatok: Grindelwald bűntettei - Kritika

Grindelwald (Johnny Depp) megszökik, és sereget gyűjt magának - feltéve ha Dumbledore (Jude Law) megbízásából Göthe Salmander (Eddie Redmayne) és barátai nem tudják megakadályozni őt ebben.

Bárcsak olyan egyszerű lenne ez a film, mint amit a fenti sillabusz sugall: miután kitántorogtunk a Grindelwald bűntettei zajos-hangos vetítéséről, az a gondolat manifesztálódott bennünk, hogy régebben a blockbusterek sokkal egyszerűbbek voltak. Az alkotók nyílegyenes történetekben és franchise-okban gondolkodtak, nem pedig univerzumokban és birodalmakban, így ha esetleg menet közben szálltál fel a vonatra, akkor elég volt hátra pillantani, majd ismét előre nézni, hogy lásd, honnan hová tartasz. Most pedig csak kapkodjuk a fejünket jobbra-balra, és ha nem végezzük el a házit, akkor könnyen elveszhetünk.

J.K. Rowling, az egész varázslóvilág értelmi szerzője, és a Grindelwald bűntettei forgatókönyvírója pedig alaposan feladja a leckét, és minimum azt várja el a nézőktől, hogy Hermione Grangerré változva mindent bebiflázzanak, amit a mágia elmúlt 100 évéről tudni kell. Valaha ez az egész Harry Potter-univerzum arról szólt, hogy három jó barát próbál megfelelni a suliban, és nem mellesleg legyőzni a végső gonoszt, most viszont mintha te magad ülnél az iskolapadban, hogy tudatlan mugliként próbálj válaszolgatni az egyre idegesebb Piton professzor kérdéseire.

Mit ne mondjunk: nem a legkellemesebb érzés. Hardcore Rowling-fanoknak ez a film maga lehet a csoda, hisz széltében-hosszában szélesre tárja az univerzumát: a Harry Potter-filmekben utalás szintjén szereplő történések és szereplők elevenednek meg benne, hogy ne csupán az évtizedekkel később esedékes roxforti eseményekre legyenek hatással, hanem módszeresen egymásba is fűződjenek. Igen ám, de az univerzum-építéshez a művésznő és házirendezője, David Yates túl sok színű és formájú téglát használ, és miközben fejben őrült módjára próbálod összeilleszteni azokat, a történések már tova is suhannak egy újabb fordulópont, egy újabb előrángatott karakter irányába.

Ennek pedig a már meglévő figurák látják kárát: Dumbledore ugyan azért választotta ki Salmandert, mert állítólag ő megtalálja azt, amit jónak hisz, és a körülményektől függetlenül harcol érte, mégis gyakorta az az érzésünk, mintha a magizoológus csak sodródna az eseményekkel. És a narratíván belül sincs ezzel egyedül: bármennyire imádtuk az első filmben Jacon Kowalski (Dan Fogler) és Queenie Goldstein (Alison Sudol) párosát, most leginkább koloncnak érezhetőek, akikre a cselekmény néha csak ráerőltet dolgokat, oda nem illő vagy megalapozatlan döntéseket. A Katherine Waterston által megformált Tina Goldstein is némileg megilletődötten, darabosan követi a történéseket, ami főleg a Salmanderrel közös fagyos viszonyuknak köszönhető, ami egy olyan szerelmi félreértésen alapul, amit normál esetben egy fél mondattal el lehetne intézni - de itt egy fél filmet kitölt.

Goldsteinhez hasonlóan az átlagnézőnek is megilletődöttség lesz a sorsa - főleg ha jóhiszeműen gyerekkel ül be erre a varázslókkal és mesebeli lényekkel teli filmre. Hisz miközben a cselekmény ráfekszik családfák kibontására és a hosszútávú történetalapozásra, azért a gyökereihez is megpróbál hű maradni: Göthének ezúttal egy párizsi cirkuszban elszabadult varázslényt kell befognia, a nyomozásban pedig a korábbi filmben megismert furkász és bólintér is segíti őt néhány mókás pillanat formájában. De mielőtt a gyerekek vagy a gyermeklelkületű felnőttek igazán belefeledkezhetnének ezekbe az önfeledt pillanatokba, a cselekmény hirtelen kirántja őket a mesevilágból egy gyerek- vagy egy csecsemőhalállal, vagy akár a holokauszt varázslókra vetített ígéretével. Merész és nem ritkán torokszorító húzások ezek egy varázslókat mozgató mesétől, de a nehézkes narratívának köszönhetően inkább csak tovább fokozzák a zavart.

De nincs még minden veszve: ha a nézők kifejtik aggályaikat a szerteágazó cselekmény, a hangulati ingadozás vagy a gyakorta követhetetlen akciójelenetek miatt, akkor a producerek és maga Rowling is még átgondolhatják azt, hogy milyen irányban és modorban szövik tovább a cselekményt. A tervek szerint összesen öt film készülne, ami húsz év történéseit foglalná magába, szóval lenne még hely és idő elsimítani a zavaros szálakat. Annyit mindenképp megérdemel ez a varázsvilág.

A Legendás állatok: Grindelwald bűntettei november 15-től látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.