Bőrpofa - Kritika

Nyolcadszorra veri fel a berregő láncfűrész hangja a Hewit-ház nyomasztó csendjét, és biztosak lehetünk abban, hogy amíg lesz pénz a sorozatban, addig nem fogy ki a benzin Bőrpofa kedvenc játékszeréből sem. Pedig látszólag a Lionsgate-nek és a Millennium Filmsnek sincs már ötlete, hogy mihez kezdjenek a lassan a horrortörténet leghányattatottabb sorsú ikonjává váló Bőrpofával. Jobb híján most épp egy előzményfilm érkezett, ha már a 2006-os A texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet úgyis átvert hangzatos címével, és pár perc alatt letudta a karakter születésének motivációs hátterét, hogy dadogva felmondhassa újra a jól bevált véres receptet.

Persze mindegy is, hogy A kezdetben mit tudtunk meg a kannibál Hewit-család legserényebben dolgozó sarjáról (aki itt már Sawyer vezetéknéven fut), a suttyomban elsőként a DirectTV kínálatában debütáló, és hozzánk a létező legdurvább besorolással érkező Bőrpofa ugyanis lesöpör mindent az asztalról Tobe Hooper nagy becsben tartott mesterművén és a kevésbé maradandó A texasi láncfűrészes: Az örökségen (2013) kívül. Mondjuk, a kánonból ilyettébb kihulló filmek jelentős részét mi sem sajnáljuk, jó lenne tényleg elfelejteni őket (ugye, Matthew McConaughey?), de ez igazán más lapra tartozik. A lényeg, hogy megszületett a friss előzményfilm, még ha nem is volt egyszerű menet.

Elsőként ugyanis John Luessenhop vette kezelésbe a projektet rendezőként, ám végül az ő elképzelései nem kaptak szabad utat a stúdiótól, de ha valaminek, akkor ennek igazán örülhettünk. És nem csak azért, mert az említett rossz emlékű Az örökség Luessenhop bűnlajstromát gyarapítja, hanem mert így helyét a francia újhullámos horrorok egyik legzseniálisabb darabját, A betolakodót jegyző Alexandre Bustillo és Julien Maury foglalhatták el (lásd még az új évezred legbrutálisabb idegen nyelvű filmekről szóló toplistánkat!). Az elvárások persze egyből az egekbe szöktek, pláne azok után, hogy a rendezőpárost állítólag a Seth M. Sherwood által újraírt, az eddigi történésektől merészen eltérő forgatókönyv győzte meg pillanatok alatt arról, hogy érdemes belevágniuk a fejszéjüket, ó pardon, a láncfűrészüket ebbe a nagy fába. Ha így is volt, akkor Bustillóék már biztos nem áldják Sherwood nevét, hiszen a Bőrpofa pontosan a forgatókönyvön vérzik el.

A történet középpontjába négy elmegyógyintézetből megszökött fiatal áll, három férfi, egy nő, akik fogságukból kitörve holttestekkel bőven tarkított utazásba kezdenek. Biztosítékként magukkal viszik az egyik ott dolgozó nővért (Vanessa Grasse), ám arra nem számítanak, hogy egy bosszútól fűtött ranger (Stephen Dorff) ered a nyomukba, akinek a legkisebbik Sawyer-fiúval akad elszámolnivalója a lánya gyanúsan erőszakos halála miatt. És itt jön a csavar, hiszen mi nézők sem tudjuk, hogy melyikükről van szó, és a film végén ki ölti majd magára az emberbőr álarcot, hiszen mindegyik fiú új személyazonosságot kapott az elmegyógyintézetben. És persze elmeállapotuk alapján mindegyikük esélyesen pályázik a megtisztelő címre.

Nem ennyire rettenetes...

Ez az ötlet tényleg adhatna egy kis plusz feszültséget a cselekményhez, azonban valódi karakterek híján ez nem sikerül. A bizonytalanságban tartó "vörös heringek" borzasztóan átlátszóak, nagyjából félóra után bárki megtippeli majd, melyik fiú lesz a befutó, de ahogy említettem, személyiségek nélkül ennek amúgy sincs sok jelentősége. Fel sem merül annak lehetősége, hogy ambivalens módon némi szimpátiát érezzünk bármelyik elmeháborodott szereplővel, sőt, Dorff kegyetlen zsaruja és az áldozati szerepre kárhoztatott nővérkénk sem különösebben szerethető figura. Hogy is lehetne, hiszen szinte senkiről nem tudunk meg egy mondatnál többet, a karakterek motivációi pedig olyan sarkosak (már akinek van), hogy azokat még Bőrpofa is farigcsálhatná egy ideig fűrészével, hogy jobban illeszkedjenek az olykor jókora logikai bukfencekkel tarkított cselekménybe. Ezzel a feszültség is odavész, így nagyjából egykedvűen figyeljük majd a szűk másfél órába préselt eseményeket.

Persze ez nem csak Sherwood bűne, hiszen Bustillót és Mauryt látszólag teljesen lekötötte a cselekmény nagy részét kitevő vérfürdő megkomponálása, és azt nem tagadhatjuk el tőlük, hogy ebben a tekintetben működik, vagy legalábbis hatásos a film. Ez az őrült erőszakorgia, a nyers brutalitás franciásan lenyűgöző, még akkor is, ha a rendezőpáros nem riad vissza olyan öncélúan sokkoló elemek bevetésétől sem, mint a csipetnyi nekrofiliával kacérkodó szexjelenet.

Vannak jó pillanatai

Kár, hogy ezt a beteg roadmovie-t a Texasi láncfűrészes-mítosz építése foglalja keretbe, mert mind az ifjú sorozatgyilkos rendhagyó szülinapi bulija, ahol torta helyett embereket darabolnak fel, mind pedig a nagy revelációnak szánt végső üldözés idegen testként hasít a film szövetébe, mint láncfűrész a húsba. Az egész film jobban járt volna, ha nem köti a franchise-építés kényszere, hanem engedték volna, hogy olyan vad és felszabadult haláltánc születhessen belőle, mint amilyet Bőrpofa eljár az 1974-es eredeti végén.

A Bőrpofa december 28-tól látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.