Lady Bird - Kritika

A Lady Birdöt öt Oscar-díjra jelölték, köztük a legjobb film, a legjobb rendezés (Greta Gerwig) és a legjobb női főszereplő (Saoirse Ronan) díjával. Az Oscar-jelöltek teljes lisátáját ide kattintva olvashatjátok, szerkesztősi tippjeinket a nyertesekről itt olvashatjátok, március 5-én, hétfő hajnali kettőtől pedig tartsatok velünk az Oscar liveblogon, melynek keretében filmes nyereményeket sorsolunk ki, sőt az esemény apropóján a Simple by OTP jóvoltából kedvezményhez juthattok!

Christine "Lady Bird" McPherson (Saoirse Ronan) valószínűleg nincs tisztában azzal, mennyire cool csaj. Persze, vörösre festette a haját, és saját nevet talált ki magának, hogy kitűnjön, továbbá partner a csínytevésben, hogy ezzel bevágódjon az osztály felsőbb köreiben, ugyanakkor tetteiben nincs semmi megjátszás, közvetlen céljai végtelenül egyszerűek és nyilvánvalók: jól akarja érezni magát. Nem az a típusú tinédzser, aki azért különc, mert a többiek nem értik meg, ő azért különc, mert ő az, aki nem igazán érti a dolgokat.

Igen, ő is elköveti azokat a hibákat, melyeket mindnyájan elkövettünk, amikor ennyi idősek voltunk, de aztán megrázza magát, és újabb célt keres magának. Szeretne elkerülni Sacramentóból, New Yorkban akar tanulni, és ezzel tudatlanul ugyan, de egzisztenciális szakadék felé taszítja az anyját, aki nem nagyon tud szembesülni a helyzettel, hogy Lady Bird bizony hamarosan kirepül az otthonból. Persze, mindent megtesz annak érdekében, hogy a lányának sikerüljön az, ami neki nem adatott meg, ugyanakkor retteg is a lehetőségtől. Ami a lánynak felnövekvés, az neki elengedés.

Gerwig bámulatosan őszinte filmet forgatott. Az "indie darling"-nak tartott színésznő, aki élettársával, Noah Baumachhal közösen már írt néhány forgatókönyvet (Frances Ha, Amerikai álomlány), de a gyeplőt most először vette teljesen kézbe, olyannak mutatja be a dolgokat, amilyenek. Kicsit talán karikírozza, kiszínezi a dolgokat, de nem állít valótlant, hisz jól ismeri filmje tárgyát. Ő maga is Sacramentóban született, és oda is járt katolikus iskolába, mint hőse, és ugyan a város és a suli ellen is lázadt (mert a tinédzserek már csak ilyenek), mégsem veszi le róluk a keresztvizet. Egy felületes szemlélődő számára egy jelentéktelen városnak is megvannak a maga egyszerű szépségei, mint ahogy a katolikus neveltetés sem csak a szigorról szól: Gerwig úgy nyilatkozott az apácákról, mint az első feministákról, akik egy olyan különleges életutat választottak maguknak, ami mellett ki is tartanak.

A film őszintesége mégsem a jól ismert és magától értetődőnek bemutatott helyszínből ered, hanem annak főhőséből. Sok szinopszis kezdődik azzal, hogy "XY, ez a teljesen átlagos lány...", akiről aztán a film során kiderül, hogy mégsem az: nos, ez nem áll Lady Birdre, ő valóban középszerű lány - pattanásos, itt-ott foltos, durrbele és nem is túl okos. És az is marad. És, hála az égnek, nem monologizál arról, hogy neki mennyire szar. Tudja ő, hogy átlagos, olyannyira tudja, hogy végül ennek a tudásnak köszönhetően lesz átlagon felüli, meg annak, hogy nem vesz róla tudomást.

Erről a filmről viszont nem lehet nem tudomást venni. Naná, ez is olyan mozikból ered, melyek eszményi képet festettek a tinédzserekről, főleg a tinédzserlét megpróbáltatásairól: Gerwig nem titkolja el, hogy ő is John Hughes filmjein nőtt fel, viszont őt nem a szentimentális életképek fogták meg ezekben, hanem hogy olyan fiatalokról szóltak, akik akár ott is élhetnének a szomszédban. A rendezőnő ezt az életszerűséget viszi tovább, beleteszi szívét, lelkét - kedves-pikírt humorát -, és csak annyit mond, hogy tessék, itt van ez a lány, aki ugyanolyan hülye, mint te, nem vagy egyedül, ne parázz!

Megteszik azt helyetted a szüleid. Mert miközben Lady Bird egyik helyzettől a másikig botladozik, és hol megégeti magát, hol másoknak okoz kellemetlenségeket, az édesanyja próbálja magát keménynek és határozottnak beállítani, példát statuálni, miközben ő sokkal bizonytalanabb, sokkal frusztráltabb, mint a lánya - ő már ismeri a világot, tudja, mi vár Lady Birdre a nagybetűs Életben, és azt is, hogy mi vár rá, ha a lánya kirepült. De Gerwig a vállára teszi a kezét, és annyit mond, hogy nyugi, anyus, te teremtetted meg az első otthonát ennek a lánynak, és ő ezt soha nem fogja elfeledni, ne parázz!

Igen, ez egy női mozi. Egy felnövekvés-történet. Egy alig másfél órás független filmecske. Az a típusú dramedy, amit a díjszezonban csak úgy jellemeznek, mint "a kicsi, ami tudott". Kicsinek talán kicsi, de óriási szíve van, és remélhetőleg sok-sok tanácstalan tininek és szülőnek jut majd belőle egy-egy bátor szelet.

---

A Lady Bird március 1-jétől látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.