Kong: Koponya-sziget - Kritika

1973-at írunk, a vietnami háború a végéhez közeledik: az amerikai nép békéért kiált, a hadsereg csalódott. Ebben a közhangulatban indul egy kutatókból és katonákból álló csoport a távoli Koponya-sziget, a Föld utolsó felfedezetlen pontja feltárására, ahol aztán nem mással, mint a majmok gigantikus urával találják szembe magukat.

Teljesen érthető, miért félünk a majmoktól. Az evolúciós listán ők foglalják el a második helyet alig pár lépésre lemaradva tőlünk, és miközben látjuk, hogy magunk állatias, sokszor megtagadott énje is kendőzetlenül visszaköszön bennük, ott van bennünk a félsz, hogyha a természet egyszer megelégeli, hogy a létére törünk, könnyen lehet, hogy a majmokkal számoltat el minket. A fantasy/sci-fi irodalom szerint mindenképp. És persze, mi lenne veszélyesebb egy majomnál? Hát egy óriásira nőtt majom. Ez a rémkép bő 80 évvel ezelőtt Merian C. Cooper, az eredeti King Kong rendezőjének fejében jelent meg először, és úgy tűnik, azóta is kísérti az embereket - alkotói és nézői oldalról egyaránt.

Mikor a Warner először felkereste Jordan Vogt-Robertset, A nyár királyai rendezőjét egy új Kong-film ötletével (mert mostanában már kezdőfilmesek zsonglőrködhetnek 200 milliókkal), akkor a stúdió még egy előzménymoziban gondolkodott: a történet 1917-ben játszódott volna, bő egy évtizeddel a new york-i "incidenst" megelőzően, méghozzá Kong hazájában, a Koponya-szigeten. Vogt-Roberts sokunk gondolatát fogalmazta meg ezen a találkozón, mikor azt mondta, hogy nem érzi úgy, hogy ennek a filmnek lenne létjogosultsága.

Legalábbis nem ebben a korban, neki viszont lenne egy víziója, ami egy olyan szettingben helyezné el a majmok urát, ahol szörnyfilm még soha nem játszódott: a vietnami háborúban. Ő volt a legjobban meglepve azon, amikor a stúdió nem ajtót mutatott neki, hanem lelkesen rábólintott az ötletre. A Warner és a Legendary - a kor szavára hallgatva - ugyanis nagyban gondolkodik: szörnyuniverzumot épít, melyben valamikor, valahol Kong egyszer majd egy másik óriással szembesül. Egy ilyet pedig alaposan elő kell készíteni.

És különben is: egy vietnami háborúk idején játszódó szörnyfilm - mennyire cool már ez a koncepció?!

Valóban, az elképzelés kitűnő, Vogt-Roberts pedig vizualitásában és karaktereiben is megidézte a "műfaj" nagy klasszikusait az Apokalipszis, most!-tól A szakaszig (Brie Larson háborús fotósa például ugyanolyan jelzéseket visel a kabátján, mint Dennis Hopper az Apokalipszisben), hogy aztán saját audiovizuális rátermettségével modernizálja őket - de hát ti is láttátok az előzeteseket, tudhatjátok, miféle látványorgia vár rátok, ha elutaztok a Koponya-szigetre.

A film tehát megjelenés tekintetében nem okoz csalódást - alaposan rá is gyúr mind a prezentációra, mind pedig a választott korára: katonái, főleg a Samuel L. Jackson által megformált Packard ezredes lőport finganak és napalmot pisálnak, szóval igazi karikatúrák ők, de olyan szemérmetlenek, hogy az ember már-már kénytelen komolyan venni őket. És ezzel el is érkeztünk a film azon tulajdonságához, amiben szintén nem okoz csalódást. Sajnos. Látványfilm révén ugyanis magasról tesz a karakterek egyéniségére, és úgy nagyjából a cselekményre is.

A figurák mindössze külsejükkel és funkcióikkal vannak leírva (John Goodman felfedez és szlogeneket mond, Samuel L. Jackson pusztít, Tom Hiddleston ment, Brie Larson fényképez és könnyez, Tian Jing pedig csak a kínai piac miatt van jelen), és míg a katonákat a film végéig se nagyon lehet megkülönböztetni egymástól (ami persze nem igaz, hisz mindegyikük más rasszt és életkort képvisel), addig a főszereplők közül ha néhányat kiírnának a cselekményből (ahogy ez a történet előrehaladtával meg is történik), akkor sem változna semmi. A sztori ugyanis kb. abból áll, hogy hőseink mennek A-ból B-be, aztán B-ből C-be, végül onnan D-be. Útközben mindenféle rémséggel találkoznak, melyeket hol egyénileg, hol King Kong közreműködésével likvidálnak. És igazából teljesen mindegy, hogy menetelés közben összetételük hogy változik.

Maga Kong is csak egy mellékszereplő, aki fel-alásasszézik a szigeten, és hol beavatkozik az emberszereplők életébe, hol nem. Hol összecsapnak vele hőseink, hol nem. A történéseknek nem igazán van ívük: Packard ezredes már onnantól kezdve el akarja tiporni a majmot, hogy először találkoznak (Kong helikopterpusztító beköszönése amúgy elképesztően jól sikerült: ezt a szcénát többé nem is sikerül felülmúlni), némi farkasszemezést követően a majom viszont valamiért úgy dönt, hogy ő viszont nem tiporja el Packardot, amivel gyakorlatilag pontot is tehetett volna a film végéig kitartó ellenségeskedés végére. Ráadásul közte és Brie Larson karaktere között sincs kémia: nem érezhető a korábbi filmeket mozgató "szépség és szörnyeteg" kapcsolat, az az állatias románc, amely örökre beleírta magát a filmtörténelembe: Kong és Larson között kb. három jelenetben van interakció, ebből az egyiket Larson végig ájultan tölti...

De persze, mondhatjuk azt, hogy nem az emberekért, hanem a szörnyekért jöttünk: az ő árnyékait dagasztja a film egyik legjobban sikerült figurája, egyben minden idők talán legmókásabb "doomsayere", a John C. Reilly által megformált Marlow hadnagy is, aki 30 éve él ezen a szigeten, és egy az egyben olyan, mintha valamelyik Adam McKay-vígjátékban játszott abszurd figuráját mentette volna át erre a filmre. Imádni való. És alaposan megágyaz azoknak a rémségeknek, melyek aztán rendesen meg is tizedelik a szigeten rekedteket. Ezekben a csúszó-mászó, szúró-harapó kreatúrákban van a legnagyobb fantázia, ezek azok, melyek leginkább feszegetik a PG-13-as besorolás határait (a film tőlünk jól meg is kapta a maga 16-osát), és ezek azok, melyek elviszik a hátukon a filmet meg a robbanásoktól némileg megcsömörlött nézőt a végső ütközetig, melyhez foghatót - nos, már láttunk néhányat.

A Kong: Koponya-sziget 2017. március 9-én érkezik meg a magyar mozikba.