Kate - Kritika

A Kate premisszáját olvasva nem lehet nem Jason Statham kultikus akcióőrületére, a Crankre gondolni, de azért ez a film kissé más húrokat pendít meg - még ha ezeket is hallottuk már jó párszor.

Erről van szó

Kate (Mary Elizabeth Winstead), a profi bérgyilkos épp Oszakában teljesít küldetést, mikor elege lesz a melóból. Egész életében erre a munkára készítette fel mentora, Varrick (Woody Harrelson), meghátrálásának viszont az az oka, hogy legutols�� áldozatát annak lánya szeme láttára kellett lelőnie. Még egy utolsó melót vállal, aztán kiszáll, és úgy tűnik, nem csupán a mesterségétől kell búcsúznia, de az életétől is, ugyanis megmérgezik, és hamarosan megtudja, hogy már csak 24 órája van hátra - ennyi ideje lesz arra, hogy megtalálja a gyilkosát.

Ezért jó

Már az első képek alapján is elterjedt az a vélemény, hogy Mary Elizabeth Winsteadből remek Ripley lenne, de elég csak végignézni a filmográfiáján, hogy lássuk, a kemény, de érző csajok nem állnak messze tőle, és pont nem egy halálán lévő bérgyilkosnő szerepe fog rajta kifogni - sőt egészen kiválóan odateszi magát, legyen szó a könyörtelen akciózásról vagy annak bemutatásáról, hogy neki most nagyon fáj minden, sőt még a harci jelenetek javát is dublőr nélkül tudja le, ami egy-két ütközet komplexitását elnézve egyáltalán nem kis teljesítmény.

Ugyan alapszituációját tekintve a film tényleg a "Crank női változatának" hathat, de hangulatában és hangvételében ég és föld a két film: míg a Crank Chev Cheliosa egyik morbid helyzetből a másikba fapofáskodja magát (hála Statham rátermettségének), addig Kate teste és lelke minden összecsapás után torzul egy kicsit, és ugyan a jóóó véres akciójeleneteken ő is egyfajta terminátrixként verekedi át magát, a néző azért aggodalmaskodhat egy sort, hogy vajon tényleg célba ér-e.

Ezért nem jó

Persze, ezt az aggodalmaskodást azért nem nagyon kell túlzásba vinni, ugyanis a Kate majd összes momentuma előre kisakkozható, de nem csupán végkimenetele, hanem az egyes szituációk lefolyása is, annyira közhelyes és bátortalan Umair Aleem összeollózott forgatókönyve. Hogy a Ripley-effektus jobban átjöjjön, Kate mellé egy gyereklány is betársul - előbb túszként, aztán inkább védencként, végül lelkének megváltásaként, és ez ugyan szépen ívelt jellemúttal látja el a címszereplőt, maga a karakter olyan borzasztóan van odamákolva a vászonra, hogy a japán nézők helyében kikérnénk magunknak ezt a szerencsétlenül pejoratív karakterábrázolást.

Nem mintha csak őt építették volna fel közhelyekből: Woody Harrelson unott arccal, rutinból hozza a mentort, és elég gyakran sandít lefelé, mintha csak az óráját nézné vagy a szerepért kapott pénzt számolgatná az asztal alatt; a japán karakterek (jakuzák vagy sima fogdmegek) is jönnek-mennek, Kate-nek köszönhetően leginkább csak mennek, és a film nagy revelációja is legalább annyira "váratlan", mint a villámot követő égzengés. Az akciójeleneteket pedig lehet dicsérni, de a középtájon elsütött autós hajszán már kiütközik a büdzsének és az alkotók tehetségének a határai, az ugyanis úgy fest, mint egy pár éves versenyzős játék cutscene-je.

Megéri a pénzét?

Same shit, different day: a Netflixen debütáló filmek nagyjához hasonlóan a Kate is egy olyan produkció, amely nagyobb és jobb zsánerfilmek holdudvarában született, és képtelen bármi olyat is mutatni, amit ne láttunk volna máshol, és amit elnézve elég csalódottak lennénk a moziból kifelé jövet. De a Netflixen simán elcsordogál ez az unásig ismert panelekből összerakott John Wick-wannabe, amit azért elég rendesen megdob Mary Elizabeth Winstead testét-lelkét felőrlő játéka.

---

A Kate 2021. szeptember 10-től látható a Netflix műsorán. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.