Instant család - Kritika

Pete (Mark Wahlbrg) és Ellie (Rose Byrne) jó néhány éve házasok, és úgy érzik, semmi sem hiányzik az életükből, mikor egy nap rádöbbennek arra, amire a legtöbb házaspár normál esetben rá szokott döbbenni: gyereket akarnak. Igen ám, de úgy érzik, hogy túl öregek ők már ahhoz, hogy nulláról kezdjék a gyerekvállalást, ezért úgy döntenek, hogy az első öt évet kihagyva adoptálnak egyet. Csakhogy az örökbefogadási procedúra nehezebb és összetettebb, mint gondolták volna, de aztán végül aztán úgy hozza a sors, hogy nem egy, hanem mindjárt három gyerek, három testvér köt ki náluk, köztük a legidősebb ráadásul már tinédzser. És mindhárom gyerek olyan kihívásokat tartogat számukra, melyre nem lehet felkészülni.

Az Instant családot igazából az különbözteti meg a tipikus, külvárosi környezetben élő, középgazdag családok pasztellszínű kálváriáját felvonultató vígjátékoktól, hogy a film története a valóságon alapul, méghozzá író/rendezőjének, Sean Andersnek a saját tapasztalatain. A Förtelmes főnökök 2. és a Megjött apuci rendezője ugyanis már a negyvenes éveiben járt, mikor a feleségével úgy döntöttek, hogy örökbefogadnak egy gyereket, amiből mindjárt három lett, és ezt az örökbefogadást egy olyan hosszú és bonyolult procedúra előzte meg, ami simán filmre kivánkozik - nem beszélve az együttélés első, kínos és kritikus momentumokkal teli hónapjairól.

A valós háttér pedig még úgy is ad némi súlyt a történetnek, hogy az a családi komédiák szélesre taposott ösvényén haladva hagy nem túl mély nyomokat: ha kell, akkor szellemes, ha kell, akkor érzelmes, de akkor aztán nagyon-nagyon. A poénok - legyenek verbálisak vagy szituációsak - közérthetők és jól alá vannak húzva, az érzelmek pedig szélsőségesek és jó harsányak. Az összkép mégis inkább pozitív, és még a szőrösebb szívű nézőre is hatással lehet, ugyanis a film a maga jól körülhatárolt és politikailag korrekt módján, de azért hitelesen nyújt betekintést az árvák és mostohaszülők valós nyűgjeibe, melyet egy szabályokra épülő, de mégis életekről döntő, ezért akaratlanul is elfogult állami rendszer próbál egyben tartani.

Hogy az Instant család működni tud, ahhoz persze sokat hozzátesz Mark Wahlberg, aki egyre gyarapodó ráncai ellenére talán már soha nem fogja levedleni kisfiús báját és Rose Byrne, aki partneréhez hasonlóan már számos hasonló filmben bizonyította rátermettségét. A gyerekkarakterek is jók, habár inkább az, ahogy ahogy meg vannak írva, nem pedig ahogy előadják őket, - viszont most már végképp nem tudjuk elképzelni, hogy a legidősebb testvért játszó Isabela Monerből milyen Dóra, a felfedező lesz, hisz már ebben a filmben is a pubertás jelenti számára a legnagyobb problémát.

A puszta szórakozás mellett a gyakorló szülők tehát felismerhetnek néhány ismerős helyzetet, a gyerekvállalás előtt állók pedig szembesülhetnek néhány kihívással, és az örökbefogadásnak is megismerhetjük nem annyira közismert oldalait - például az azt megelőző szülői tréninget vagy azt a pikniket, melynek során a leendő szülők úgy járnak körbe, mint valami mustrán. Kár, hogy az élményt a hamisan csengő befejezés rendesen megtépázza, amit egy össznépi mosolyfesztiválba torkolló lezárás még jobban hazavág, de kár lenne a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni: az Instant család aranyos, felületes, de nem üres film - és már emiatt is többet ad, mint a műfajtársainak többsége.

---

Az Instant család január 24-től látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.