Insidious: Az utolsó kulcs - Kritika

Valószínűleg az Insidious két agytrösztje, James Wan és Leigh Whannell sem gondolták volna, hogy a minimál költségvetésből készült szellemházas rémtörténetük ilyen mély gyökereket ereszt - még annak ellenére sem, hogy korábban ők hozták tető alá a még nagyobb életutat befutó Fűrész-filmeket is. Ha sejtették volna, hogy mekkora franchise került a birtokukba, bizonyára nem nyírják ki a második részben a sorozat lelkét adó Elise Rainiert (Lin Shaye), mert hát ezeknek a filmeknek soha nem a démonok támadását elszenvedő egyének és családok voltak a legemlékezetesebb szereplői, hanem ez a kívülről törékenynek tűnő asszony, aki nem csupán értett az ártó lelkek nyelvén, hanem fel is vette velük a harcot - nem ritkán egymaga.

De Elise meghalt, ezért a sorozat életben tartása érdekében az alkotók - pontosabban a Wan nélkül maradt Whannell a folytatásokban már kénytelen volt visszatekerni az idő kerekét, hogy ezekben a szomorkás utalásokkal teli epizódokban döbbenjen rá igazán, milyen fontos karakter is volt Elise valójában, és mennyire szoros kötelékek fűzik őt is, a nézőt is meg úgy általában az egész franchise-ot a nő karakteréhez.

Az utolsó kulcs meglepően visszafogott lett - már ami a jump scare-eket illeti: természetesen ezúttal sem marad el a sötétben való botorkálás és hangeffektusokkal kísért ijesztgetés, de Whannell most egy több évtizedre visszatekintő családi drámát kíván elmesélni, és ez több-kevesebb sikerrel sikerül is neki. Ugyan az Elise öccsét alakító Bruce Davisonnak túlontúl kevés jelenet és túl sok mondanivaló jut ahhoz, hogy igazán érezhető legyen az, hogy min ment keresztül az elmúlt kb. 50 évben, de az Elise-t megformáló Lin Shaye mindent belead, hogy érzékeltesse fájdalmát és bűntudatát, és alaposan meg tudja lepni a nézőt, mennyire hatásosan is tud játszani.

Természetesen Elise ezúttal is hozza magával két házi szellemirtóját, Tuckert (Angus Sampson) és Speckset (maga Leigh Whannell), akik hozzák a formájukat, és mintha az Agymenők kiöregedett szereplői lennének, úgy kockulnak porosan - no meg viselkednek szerencsétlenül nők jelenlétében. Ez a humor pedig felüdülést jelent a slágvortos dráma és parajelenetek mellett, mi több, ez a zsánertrió egészen sajátos minőséget kölcsönöz a filmnek...

...amit a befejezés nem rest lerombolni. Az Insidious-filmek mindig is meginogtak, amint látogatást tettek a másvilágra, vagy ahogy eredetileg hívják őket: a Further világába, és ennek legfőbb oka az, hogy a filmek limitált költségvetése nem teszi lehetővé azt, hogy a másik oldal ábrázolása messzebb menjen ködgépek, sejtelmes fények és szellemmé maszkírozott színészek bevetésénél. Elise ezúttal is kénytelen átlépni a túloldalra, és ugyan a négy eddigi Insidious-epizódból ezúttal sikerült leghatásosabban felépíteni a Furthert, mégis hazavágják az élményt az ilyenkor elengedhetetlen ezoterikus lózungok, meg az, hogy végre teljes életnagyságában láthatjuk a film nagyját árnyékban töltő kulcsos démont, aki, hát... nem elég ijesztő jelenség.

---

Az Insidious: Az utolsó kulcs január 4-től látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.