HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják - Kritika

Minden rosszban van valami jó, szokták mondani, így nyilván minden rossz emberben is van valami jó. Reinhard Heydrich például nagyszerű zenész volt, remek vívó, jó családapa és zseniális szervező. Ez utóbbinak hála páratlan kérlelhetetlenséggel számolt le náci párt ellenségeivel Németországban, majd példás precizitással oldotta meg a megszállt területeken élő nemkívánatos személyek, lengyelek, zsidók, oroszok és mások kiirtását. Heydrich az egyik legfontosabb ember volt a Harmadik Birodalomban, egy szörnyeteg egy iszonyatos ügy szolgálatában, aki megérdemelte azt, amit kapott. Kérdés persze, hogy milyen áron.

Merthogy két, Angliában kiképzett és ejtőernyőn ledobott ellenálló 1942. május 27-én Prágában a nyílt utcán végzett Reinhard Heydrichhel, aki ekkor már a nem csak az SD, vagyis egyesített titkosszolgálatok irányítója, az SS egyik legmagasabb rangú tisztje, hanem a Cseh-Morva Protektorátus helytartója volt. Az elkerülhetetlen megtorlások során nem csak az elkövetőkkel végeztek, továbbá mindenkivel, aki valamilyen módon érintett volt a merényletben, hanem becslések szerint összesen 5000 embert öltek meg. Ez volt Heydrich ára, aki szinte véletlenül lett náci, legalábbis Cédric Jimenez francia rendező verziójában, merthogy több verzió is van. Például a HHhH-val egy időben, a kerek évforduló egy cseh-angol produkció is született Anthropoid címmel (az volt az akció fedőneve), ami kizárólag a merénylők szempontjából mutatta be az eseményeket, akiket különös módon két ír színész, Cillian Murphy és Jamie Dornan játszott.

A HHhH nagyot markol, bemutatja Heydrich felemelkedését és munkáját, valamint a két merénylő, a cseh Jan Kubis és a szlovák Jozef Gabcik érkezését, felkészülését, tettét és annak következményeit, ami nagy feladat, és ami nem sok időt ad az érzelmeknek és a valódi történelmi perspektívának. Merthogy ilyen van, nem véletlenül lett például egy cseh és egy szlovák egymás mellé téve, a nagy elszántság és a megtorlással való dacolás sem kizárólag a két bátor férfi „érdeme” – a londoni emigráns csehszlovák kormány ezzel akart magának nagyobb tekintélyt és támogatást kicsikarni. A magát érinthetetlennek tartó, nyitott kocsijában egyetlen sofőrrel furikázó főnáci megölése nyilván más üzenetet is rejtett, jó erős üzenetet, és bár a film szépen felsorolja Heydrich bűneit, valahogy csak egy érzelemmentes gépet látunk, amit erre programoztak.

Ha a HHhH el akarta magyarázni, miként lett ilyen Heydrich, akkor kudarcot vallott, pályaútként viszont izgalmas, kezdve onnan, ahogy „hősünket” házasságszédelgés miatt elbocsájtják a haditengerészettől, és leendő felesége megismerteti Hitler tanításaival, majd Himmler bizalmasává válik, és a csúcsra tör. Nem mondom, hogy ez a Heydrichet játszó Jason Clarke legjobb alakítása, de az egykori hollywoodi üdvöske izgalmas vonal mentén indult el. különösen a jéghideg Rosamund Pike jelenlétével fűszerezve a kedves Hitler-rajongó feleségként. Más kérdés a jólfésült partizános rész, ami akár 30 évvel ezelőtt is készülhetett volna. és semmit, de az égvilágon semmit nem ad hozzá a filmhez. Van egy kis konspiráció és némi szerelem, hogy lássuk, mennyire szeretik ezek a srácok az életet, és van a majdnem elpuskázott merénylet, ami valóban hoz pár percnyi igazi izgalmat, és végül ott a megtorlás és a golyózáporos leszámolás.

Csak mondom, a valóságban az ellenállóknak pisztolyai voltak és nem golyószórói és géppisztolyai, nem öltek le vagy száz nácit, de ez jobban néz ki a vásznon. Legalábbis elvileg, mert az akció a film egyik legkevésbé izgalmas része, pedig én aztán élek-halok a II. világháborús filmekért!

A HHhH: Himler agyát Heydrichnek hívják című filmet október 12-től játsszák a magyar mozik. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.