Boldog halálnapot 2. - Kritika

Sorozatgyilkosból franchisegyilkos?

KRITIKA: Boldog halálnapot 2.

Míg a Boldog halálnapot első részét még a szereplők is az Idétlen időkighez hasonlították, a folytatásban már a Vissza a jövőbe 2. lesz a karakterek fő viszonyítási alapja, nekünk viszont inkább a Rémálom az Elm utcában vagy a Hegylakó közvetlen folytatása ugrott be, vagy a Halloween-széria harmadik része: merész és nem túl megfontolt döntések folyományaként ezek a filmek teljesen felborították az első részek receptjeit, hogy aztán azzal szembesüljenek, hogy nem igazán találják a kiutat a sztoriból, no meg a kapcsolatot a nézőkkel.

Hasonló élményre számíthat az, aki beül a Boldog halálnapot 2-re, amely nem csupán narratívájában tesz keresztbe az első film kitűnő alapötletének, de már-már műfajában se emlékeztet arra. A folytatás egyrészt elköveti azt a hibát, hogy megpróbálja megmagyarázni az első rész időhurkának okait, másrészt elkezd alternatív idősíkokat egymásra pakolni - azt se túl következetesen -, végül pedig teljesen margóra helyezi a babaarcú gyilkosát, hogy inkább egyfajta egzisztencialista romantikus komédiába bonyolódjon bele, melyben a helyenként igen idétlen helyzetkomikum keveredik a "melyik univerzumban szeret a pasi" kérdéssel.

Szóval ez az a kütyü, ami majdnem kicsinálta a filmemet

Megrökönyödtetek kicsit? Hát, mi is nagyot néztünk a moziban, elhitetitek. A történet elején az első részben megismert Ryan (Phi Vu) kapja magát azon, hogy ugyanaz a rémálom kezdett el ismétlődni körülötte, melynek végén egy babamaszkos fickó akar végezni vele, aztán mikor a játékba az eseményeket már jól ismerő Tree (Jessica Rothe) is beszáll, hamar kiderül, hogy valami megváltozott: immáron nem csak egy szimpla időhurokba kerültek, hanem egy alternatív univerzumba is... Ráadásul megtudjuk azt is, hogy Ryan és két kockabarátjának "különös kísérlete" idézte elő az egész balhét, és mikor a kvantumfizikai halandzsával megtámogatott készüléküket újra bekapcsolják, azzal visszaküldik Tree-t az első rész időhurkába, ahol elvileg kéne lenni belőle még egy példánynak, de igazából nincs.

Tőlünk ne kérdezzétek, hol van ennek az egésznek a logikája, mindenesetre Tree-nek kell segítenie a kockáknak abban, hogy a gépet megjavítva visszaröpítsék őt saját világába, csakhogy egyrészt ott van "Bébiarc", akiről gyorsan kiderült, hogy immáron nem az első rész gyilkosát takarja, másrészt egyéb olyan változások is beálltak, melyek akár arra is ösztönözhetik Tree-t, hogy maradjon inkább ezen az idősíkon.

Ez mind nagyon szép és ambiciózus, és a maga őrületesen zavaros módján még valamennyire szórakoztató is, csak nem biztos, hogy erre akartunk jegyet váltani: egy olyan filmre, amely túlságosan belebonyolódik az első részből egyáltalán nem hiányzó és emiatt szükségtelen háttérmagyarázásba, amely Mr. Beanbe illő jeleneteket szentel két mellékszereplő botladozásának, és amely alig enged teret Bébiarcnak, aki néha csak egy "ja, te is itt vagy" gondolat kíséretében tűnik fel a filmben. A csapongáson világosan átjön, hogy sebtiben, kevesebb mint másfél év alatt rakták össze ezt a folytatást, és Jason Blum módszereit ismerve nem is nagyon szűrték meg a vele kapcsolatban felmerülő ötleteket. Végtére is ő volt az, aki a Felelsz vagy mersznek előbb csak a címét találta ki, és utána a rendezővel közös találkozón találták ki, hogy milyen filmet rakjanak mögé.

Valakinek van ötlete, hogy folytassuk a sztorit?

Még szerencse, hogy a káoszból kiemelkedik Jessica Rothe és az ő szőkéje, aki a kor szavát meghallva a kamerába kacsingatva játszik rá a szerepére, és Rothe impozáns komikusi készségei rendesen ki is szolgálják a szerepet. Kár, hogy ilyen későn találta meg Hollywood: 32 évesen már némileg ki is lóg a főiskolás közegből, de biztosak vagyunk benne, hogy egy ilyen sokrétű szerep után nem skatulyázzák be őt. A filmet magát viszont jobb lett volna megzabolázni, mert ugyan egy pillanatig se akarjuk, hogy egy folytatás pusztán csak lemásolja az első részt, de ha almát kérünk a piacon, akkor nem szeretünk körtét kapni.


A Boldog halálnapot 2. február 14-től látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.

Pozitívum

  • Jessica Rothe gyeplő nélkül
  • Katasztrofális a narratíva, de azért szórakoztató

Negatívum

  • Na jó, de mégis csak katasztrofális az a narratíva...

Végszó

Következetlenségekkel teli, kapkodva összehozott folytatás, ami káoszából adódó kiszámíthatatlanságának köszönhetően bizonyos szinten szórakoztató, de hogy a film végén a zsánerkapcsolgatás miatt nem kéred vissza a pénzed, az leginkább a főszereplőt alakító Jessica Rothe érdeme, aki még az első résznél is harsányabban uralja le a vásznat.

További cikkek a témában

KRITIKA: Boldog halálnapot 2.

5
Átlagos
Nem sok értelme van, de legalább jó harsány.
Boldog halálnapot 2.
Kommentek