Gyilkosság az Orient expresszen - Kritika

Gyilkosság történik az Isztambulból Londonba tartó Orient expresszen. Az áldozat egy kellemetlen fickó, Ratchett (Johnny Depp), akivel 12 késszúrás végez hálófülkéjében. Még szerencse(?), hogy a vonaton utazik Hercule Poirot (Kenneth Branagh), a világhíres belga detektív, aki vonakodva bár, de elvállalja az ügyet - ha már a hegyek között átkelő expresszt egy kisebb lavina amúgy is megállásra kényszerítette. Poirot gyanítja, hogy a gyilkost az első osztály utasai között kell keresnie, de vajon mi lehet az indíték, és mi ez a rengeteg, különböző dolgokra utaló nyom?

Klasszikusokat feldolgozni gyakorta blaszfémiával egyenértékű dolog: a producereknek ilyenkor csupán egyetlen mentsváruk az, hogy a klasszikusnak kikiáltott produkció maga is adaptáció volt. A Sidney Lumet által 1974-ben rendezett Gyilkosság az Orient expresszen Agatha Christie azonos című, kereken 40 évvel korábban megjelent regényét dolgozta fel, méghozzá lenyűgöző színészek közreműködésével (a Poirot-t megformáló Albert Finney-vel kezdve Anthony Perkinsen, Lauren Bacallon, Ingrid Bergmanon és Vanessa Redgrave-en át Sean Connery-ig - hogy csak néhány nevet említsünk). Innentől kezdve ez a film volt a Gyilkosság az Orient expresszen nagybetűs Adaptációja - balga az, aki ezek után hozzá mer nyúlni az alapanyaghoz.

Vagy pedig akkora egóval bír, mint Kenneth Branagh. Ugyan az angol filmgyártás egykori legnagyobb büszkesége az utóbbi években részben kilépett a rivaldafényből, és javarészt bérmunkákat vállalt a kamera mindkét oldalán, de ne feledjük, hogy arról a színész/producer/direktorról van szó, akit egyszerre jelöltek Oscar-díjra az V. Henrik rendezéséért és főszerepéért, és ő volt az, aki elképesztő kiállású megafilmet dirigált a Hamletből, és neki köszönhetjük a színészileg hibátlan Sok hűhó semmiértet is. Branagh most visszatért, és kackiás bajuszban végződő egója teljesen belengi az Orient expressz új változatát, melyet nem csak ő rendezett, ő volt a producere, de még Poirot hálás szerepét is magára osztotta.

Isten tartsa meg jó szokását! Manapság már ritkán láthatunk ilyen pazar kialakítású filmet, amely pompás látványelemei ellenére mégis színész- és dialógusközpontú. Igazi régimódi film az Orient expressz, melynek minden egyes képkockáján látszik a mívesség, és az, hogy nem ennek a generációnak a nyelvén szólal meg, mégis azt mondanánk, hogy látniuk kéne, ugyanis igazi kuriózum.

Ugyanakkor ott van az eredeti mű iránt érzett alázat is, ami viszont nem biztos, hogy jót tett neki. Szolgai adaptációnak hiba lenne nevezni, ugyanis a filmben résztvevő színészek (Michelle Pfeifferrel és Johnny Depp-pel az élen) abszolút magukévá teszik a szerepet, Branagh pedig rendezői magabiztosságát fitogtatja szépen, helyenként egyenesen izgalmasan megkomponált képeivel, de talán jót tett volna a történéseknek, ha azok kicsit elengedik Christie regényének kezét.

Persze, ilyenkor felmerül a klasszikusok feldolgozásának örök problémája: ha eltérsz az eredetitől, akkor istenkáromlást követsz el, ha hűen követed azt, akkor meg minek az egész? Megmondom nektek: hogy korunk felfokozott ingerű, túldimenzionált karaktereket mozgató és még annál is nagyobbra fújt cselekménnyel bíró filmjei között láthassunk egy klasszikus értelemben vett mozit.

A Gyilkosság az Orient expresszent november 9-től játsszák a magyar mozik. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.