Godzilla II. - A szörnyek királya - Kritika

Ma van a nemzetközi Godzilla Nap: 1954-ben november 3-án került a mozikba Ishiro Honda szörnyklasszikusa, a Godzilla, amiben a radioaktív gyík első alkalommal tűnt fel a vásznakon, hogy aztán meghódítsa a világot. Úgy döntöttünk, hogy a nap folyamán több cikkel mi is lerójuk tiszteletünket a szörnyek királya előtt.

---

Miután öt évvel ezelőtt kiderült, hogy a Földön nem mi vagyunk a legnagyobb ragadozó, a kormány most már jóval nagyobb hangsúlyt fektet a titánok kutatásába és monitorozásába. Ki is derült, hogy jó pár ősi szörnyeteg szunnyad a Föld és az óceánok mélyén, de már nem sokáig: megjelenik egy szakadár csoport, amely úgy érzi, fel kell ébresztenie a titánokat, mert csak így vethetnek véget világunk hanyatlásának. Ezt pedig sem a kormány, sem Godzilla nem hagyhatja annyiban.

Sok kritika érte a 2014-es Godzillát - például, hogy kevés volt benne a szörnycsörte, túl melankolikus volt és teljesen érdektelen emberszereplőkkel foglalkozott -, de a stílusába nem lehetett belekötni. Borongós, de hátborzongatóan szép beállítások kíséretében prezentálta főhősét, és hangulatában visszaköszönt az eredeti Godzillára, ami anno az atomháború allegóriájaként született.

Nos, a kritikákból valószínűleg csak annyi jött át A szörnyek királya alkotóinak, hogy az első filmben kevés volt a bunyó, így a folytatást már alaposan megszórták monszterekkel és azok összecsapásaival. Itt akár be is fejezhetnénk a kritikánk írását, és mint akik jól végezték dolgukat, elmehetnénk újratölteni a kólás poharunkat, csak az a baj, hogy ennek a filmnek a forgatókönyvírói valószínűleg pont ezt tették.

A történet középpontjában megint egy kettészakított család van, csak ezúttal az apa helyett az egyik gyerek lesz oda, amitől aztán sem a Kyle Chandler által alakított apa, sem Vera Farmiga játszotta anya, sem pedig a kettejük között őrlődő Millie Bobby Brown nem találja helyét, de úgy általában a történetben sem. Túl jelentéktelennek tűnnek ők a szörnyek keringőjében, a forgatókönyv mégis próbál rájuk úton-útfélen fontos dolgokat bízni, melyeket gyakorta kísérhet szemforgatás. És hogy a mellékszereplők mennyire jelentéktelenek, azt jól mutatja, hogy az egyik szereplőről nagyon kevés nézőnek esett le, hogy van egy ikertestvére, és hol az egyik, hol a másik tűnik fel a színen.

De jó, értjük mi: nem az emberek agóniájáért jöttünk, hanem a címszereplőért és az kis haverjaiért. Szerencsére a filmet gyártó Legendary ügyvédjei az elmúlt évek során szorgoskodtak egy sort, és sikerült megszerezniük Godzilla sleppjének jogait is, így a szörnyek királyának immáron nem gémkapocskiszedőkre emlékeztető nóném MUTO-kkal kellett megküzdenie, hanem végre meginvitálhatta a többi nagymenőt Mothrától kezdve Rodanen át a háromfejű Ghidorah-ig.

A lények le is zavarnak jó néhány csörtét, melyek között akad olyan is, amitől felgyorsul a szívverés, csak az a baj, hogy kreatív döntéseknek és költségvetési korlátoknak köszönhetően a bunyók javából alig lehet kivenni valamit. Az operatőr és az effektesek szűrőkbe és mindenféle speciális effektusokba - felhőkbe, esőbe, porba, törmelékbe - borítják a szörnyeket, és bunyóikat olyan közelről "filmezik" és olyan szaporán vágják, hogy gyakorta azt se lehet kivenni, hogy épp ki üt meg harap kicsodát.

Így pedig szép lassan unalomba fullad a Godzilla II., pedig money shotból akadna benne jó néhány - például a dugóhúzóban repülő Rodan, amely pörgés-forgás közben vadászgépek garmadáját szedi le az égből vagy a címszereplő, ami egészen új mutatvánnyal áll elő -, de ezek csak pillanatokra húznak ki ebből a túl hosszú, túl hangos mozgókép masszából, amit csak nagy jóindulattal lehet filmnek nevezni.

---

A Godzilla II. - A szörnyek királya május 30-ától látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.