Get Even - Kritika

A kevesebb még mindig több

TESZT: Get Even

Nehéz lenne pontosan rámutatni a zsánerre, ahová a Get Even tartozni szeretne, s bár első pillantásra könnyű azonosítani a Monolith 2005-ös horror-shooter hibridjével, a Condemned: Criminal Origins-szel, a hasonlóság az atmoszféránál (és persze a nyomozós elemeknél) véget is ér. A Get Even számos műfajjal kacérkodik a sétálószimulátortól a túlélő horrorig, de a helyzet az, hogy egyetlen fenékkel megülni egy egész ménest nem mindig üdvös próbálkozás. Hogy végül ez a kunszt sikerült-e a lengyel Farm 51 munkatársainak, az mindjárt kiderül.

A történet marcona, erősen brit akcentusú főhőse Cole Black, egykori zsoldos, aki a sztori nyitányában egy bombával bőven felpakolt fiatal női túsz kiszabadításával kísérletezik... kétes eredménnyel (egyébként éppen ez a jelenet az oka annak, hogy a játékot végül elhalasztották, hiszen pont az eredeti megjelenési dátumot megelőző napon történt a tragikus, számos életet követelő manchesteri merénylet). A balsikerű akció után Black egy tébolydában ébred, emlékeitől fosztottan, a fejére szerelve pedig korona gyanánt billeg egy különös, szuper-modern szerkezet, a Pandora. A férfinek fogalma sincs, mit keres ebben az omlatag, elhagyatott intézetben és mi is a célja – egyetlen támogatója és kísérője csupán egy titokzatos, képernyőkön keresztül kommunikáló, arc nélküli idegen, Red.

A Pandora Red találmánya… egy gép, melynek segítségével Black nemcsak hogy felidézheti emlékeit, de újra is élheti azokat, lapról-lapra építve fel emlékezete összeomlott kártyavárát. Az ügyesen összerakott, non-lineáris narratíva tehát a jelen és a múlt, valóság és emlék között cibálja oda-vissza a főhőst és vele együtt a játékost is, gyakrabban hagyva minket kételyek között, mint ahogyan azt sokan hajlandóak lesznek eltűrni. De az, akiknek van türelme az olykor kétségbeejtően zavaros és bizony alkalmasint unalmas első órákon átrágnia magát, egy okos, már-már katartikus történetet ismerhet meg… melynek részleteibe nyilván nem fogok, illetve nem is illő belemennem.

Ha visszakanyarodunk tehát a nyitányban feszegetett kérdésre, névleg, hogy mi is szeretne a Get Even lenni, úgy ezen információk birtokában egy puzzle elemekkel és nyomozással bőven nyakon öntött, nyomasztó hangulatú sétálószimulátornak tippelnénk – és talán nem is állnánk különösebben messze az igazságtól. De a Farm 51 lelkes kreatív szakemberei úgy döntöttek, hogy ez még nem lesz elég és fegyvert adtak Black kezébe… ezzel pedig fejére állt a recept, sajnos jobban is, mint ahogy azt a fejlesztők vélhetően szerették volna. Mert bár a választás szabadsága, az, hogy vérmérsékletünk szerinti agresszióval nyúlhatunk emlékeink foszlékony vásznához – ergo vállalhatjuk, hogy a nyakló nélküli erőszakkal jócskán belerondítunk jelenünkbe – vonzó, maga az akció korántsem sikerült annyira simára, mint ahogy azt a first-person lövöldéken nevelkedett játékosok (joggal) elvárhatnák.

Márpedig a felderítéssel / nyomozással töltött csendes perceket gyakran váltják akciódús (vagy ha azt preferáljuk, hát lopakodós) pillanatok és ilyenkor bizony szemen bök minket a két stílus közötti minőségi szakadék. Míg előbbinek jól áll a szokatlanul jól felszerelt telefon – ahol a Miami Helyszínelők laborját megszégyenítően fejlett szkenner applikáció mellett helyet kap például egy UV lámpa és egy műholdas térkép is –, addig utóbbinak vajmi kevés szolgálatot tesz az amúgy ötletes Sarok Puska (CornerShot), ez a high-tech katonai fegyver, aminek csöve 90 fokban elhajolva képes a fedezék takarásából ritkítani az ellent. Ennek oka pedig pusztán a buta, ám meglepően golyóálló ellenfelekben és úgy általában az érzetre valahogy sekélyes, ugyanakkor bosszantóan nehéz(kes) akciórészekben keresendő.

Viszont amennyire botladozó a narratíva tempója és alkalmasint esetlen a játékmechanika, annyira professzionálisak a játék hangjai. A hétköznapi zajokkal és hangeffektekkel jócskán megtűzdelt, feszültségérzékeny soundtrack egy rendkívül jól kitalált eszköze a hangulat megteremtésének... szívesen látnék hasonló megoldásokat későbbi játékokban is. Hogy pontosan mit is jelent ez a „feszültségérzékenység”? Nagyjából úgy kell elképzelni a dolgot, hogy haladásunk ritmusának megfelelő sebességgel válik egyre erőteljesebbé, egyre nyomasztóbbá, egyre feszítettebbé a zene (ami amúgy olykor alig több mint fémes csattanások és szívdobbanások szépen rétegzett elegye). Minél közelebb a kritikus pont, annál teltebb a zene és annál szaporább a ritmus. A hangszínészek munkáját sem érheti sok kritika, habár szegény Cole rekedtes férfiassága olykor kicsit egy előrehaladt gégefőrákos harákolására emlékeztetett, de mindent összevetve derék iparosmunkánál azért jelentősen több került ki a hangstúdióból.

Sajnos a fakó színekkel operáló, kopottas grafika azonnal le is rántja a játékról az imént felkent keresztvizet. Értem én, hogy a zizegő, elmosott textúrák és a sötét színek a nyomasztó hangulat béresei, de az elénk tárt képi világ mégis könyörtelenül taszít vissza minket a hősi PlayStation 3-as időkbe. Láttunk már friss horrort, ami képes volt hasonló hangulatot elérni anélkül, hogy egyfajta vizuális smirglivel esett volna a textúráknak... kár, hogy a Farm 51 művészei ezt a megoldást érezték mind közül legüdvösebbnek. A szegényes látványvilág ellenére a játék még lejtőn lefelé is csak küszködve éri el a 30 képkockát másodpercenként, mely lassulást aligha indokolja nagy felbontású textúra, hatalmas nyílt tér, vagy a szemkápráztatóan túltolt, csillogó effekt.

Pozitívum

  • Kiváló hang-dizájn
  • Ötletesen tálalt történet

Negatívum

  • Az akció gyengécske
  • Siralmas framerate

Végszó

A mintegy tízórás Get Even egy egyedi ötletekkel teletűzdelt, sajátos hangulatú játék, ami a nyilvánvaló műfaj-turmix ellenére is inkább egy történetközpontú sétálószimulátor, mint bármi más. Azonban a Farm 51 munkatársai is megfogadhatták volna a kortalan igazságot, miszerint a kevesebb néha bizony több, mert játékuk így a kiváló új gondolatok ellenére is sokkal inkább zavarba ejtő, mint jó.

További cikkek a témában
  • Platform

TESZT: Get Even

6
Korrekt
Egy hangulatosan nyomasztó sétálószimulátor, ami túl sok minden akart lenni egyszerre.
Get Even
Kommentek