Floridai álom - Kritika

A floridai Orlando egyik Disneylandhez közeli, de olcsó moteljében bérel szobát Halley (Bria Vinaite), az egyedülálló (leány)anya, aki segélyből, hamisított parfümökkel való csencselésből és kisebb lopásokból él, és tartja el alig hatéves lányát, Moonee-t (Brooklynn Prince). A motel menedzsere, Bobby (Willem Dafoe) már rég kirakhatta volna a párost kisebb-nagyobb rendbontásért, de a maga módján mégis apaként vigyáz rájuk, habár ezt ki nem mutatná soha. Közben Moonee néhány vele egyidős gyerek társaságában üti el az időt (mivel nyári szünet van), vagy pedig az anyjának segít. Alapból nem megy jól a soruk, de aztán szép lassan rosszabbra fordul...

Mikor turistaként meglátogatunk egy nevezetességet, felfelé nézünk, tekintetünk alig érintkezik a földdel, és szinte soha nem pillantunk be a sarkokba. Új filmjével Sean Baker viszont nem egyszerűen odairányítja a tekintetünket, amiről ilyenkor tudomást sem veszünk, hanem azt is eléri, hogy megéljük azoknak az embereknek a hétköznapjait - apró küzdelmeit és még annál is apróbb örömeit -, akik a paradicsom mellett élnek.

A társadalom szélére sodródott embereket látunk, akiknek nagyon kicsi az esélyük a boldogulásra - származásuknak, környezetüknek, vagy pusztán a sorsnak hála. Szerencsére Baker nem akarja őket kiemelni a mocsokból, nem mesél rejtett kincsekről, nem költ drámát nagy lezüllésekről, egyszerűen bemutatja őket olyannak, amilyenek.

Már-már ízléstelenül színpompás, ezért mesébe illő képi világa ellenére a Floridai álom olyannyira realista, hogy gyakorlatilag íve sincsen: egymást követik a rövidebb-hosszabb szekvenciák, melyek Halley és Moonee hétköznapjaiból szemezgetnek. A fesztiválkedvenc Tangerine rendezője ismét nagyon közelről mutat be lemorzsolódott embereket. Látványuk azonban mégsem bántó, mivel Baker képsoraiban nincs semmi öncélúság, semmi mesterkéltség - az előbb már jelzett színtelítettségen túl. Ennek a színvilágnak ugyanakkor célja van: egyrészt utal arra, hogy a még ennél is csillogóbb, varázslatosabb Disneyland itt van egy köpésre (ám mégis elérhetetlen távolságban), másrészt a film az esetek többségében Moonee szemszögét követi, aki mint a legtöbb vele egykorú gyerek, mindent kicsit meseszerűnek lát - még annak ellenére is, hogy javarészt tisztában van azzal, ami a környezetében történik.

A realizmus és a hétköznapiság talaját szinte soha el nem hagyó Baker talán kissé sokat időzik a hangulatszekvenciák között, melyek azért szép lassan felfedik Halley és Moonee, de még Bobby gondolatait és érzéseit is, de míg kellemesen elidőztünk a film hangulatvilágában, nem bántuk volna, ha a film valamivel határozottabban, fókuszáltabban lépked előre cselekménye mentén. Még szerencse, hogy az utolsó percek mindenért kárpótolnak - egyszerre szép és szomorú képsorok várnak ránk, melyek megmutatják, hova menekül egy gyerek, ha az élet hirtelen dörömbölni kezd az ajtón.

---

A Floridai álom január 18-tól látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.