Finch - Kritika

Tom Hanks robotot épít az apokalipszis közepén, csak hogy legyen valaki, aki vigyáz a kutyájára, ha ő már nem lesz. Papíron jól hangzik...

Erről van szó

Jó pár évvel azt követően, hogy egy napkitörés elpusztította az ózonréteget, és a Föld ennek köszönhetően lakhatatlanná vált, Finch (Tom Hanks) amolyan hús-vér WALL-E-ként járja St. Louis felforrósodott utcáit élelem és felszerelés után kutatva. A tudós férfit nem törte meg az apokalipszis: talán részben azért, mert Goodyear, a kutya képében hű társa is van a túlélésben, csakhogy Finch érzi, hogy lassan közeledik a vég, ezért elhatározza, hogy épít egy robotot, amely majd gondoskodik Goodyearről, ha ő már nem lesz. A dolgokat bonyolítja, hogy közeledik feléjük egy szupervihar, melyet még fedezékben sem lennének képesek túlélni, ezért Finch kénytelen a félkész robottal és Goodyearrel együtt menekülőre fogni.

Ezért jó

Az nem újdonság, hogy Tom Hanks képes egyedül elvinni a hátán egy egész filmet, de annak ellenére, hogy a Számkivetett is foglalkozott a halál kérdésével, a Finch jóval melankolikusabb hangot üt meg - már csak azért is, mert ebben a filmben az egész világ romba dőlt, illetve Finch számára is elkerülhetetlennek tűnik az elmúlás. Ezt ellenpontozza a férfi karakterének a determináltsága, amihez nem kis adag optimizmus is társul, de ezt nem ignorancia vagy egyenesen őrület táplálja - Finch nagyon is tisztában van azzal, mi történt a világgal és a történet előrehaladtával jellemének sebei, hiányosságai is felszínre bukkannak (habár csak szofisztikáltan, de mégis árnyaltan). A lényeg, hogy a Számkivetett harsány, díjszezon-kompatibilis alakítása helyett a Finch jóval visszafogottabb, érettebb, de nem kevésbé kielégítő performanszot vár Hankstől, amit mindenki kedvenc színésze kiválóan teljesít is.

A perzselő nap és az extrém szélsőséges időjárás által felzabált, elhagyatott világ megjelenítésére az alkotók legalább annyi munkát szántak, mint Finch robotjának hiteles prezentálására. A trükkökön dolgozó Industrial Light & Magic a világépítésen kívül ismét kitett magáért, hogy egy végig hitelesen jelenlévő - habár szándékosan komikusan mozgó - robotot valósítsanak meg, kinek előadásához, jelleméhez és hangjához viszont rengeteget hozzátett Caleb Landry Jones, akiről mindig is azt tartották, hogy egy másik bolygóról jött, erre most neki kell megformálnia az egyik legemberibb karaktert: egy gyermeket, aki próbál megismerkedni egy olyan világgal, amely nem sok jót tartogat a számára.

Ezért nem jó

Ahogy írtuk, papíron remekül hangozhatott a Finch története, amelynek szkriptje 2017-ben még fel is került a legjobb meg nem valósított forgatókönyvek listájára, ám a megvalósított produkciót látva nehéz eldönteni, hogy a Trónok harcán edződött Miguel Sapochnik filmje kihez is akar szólni igazán. Amíg a WALL-E-nak anno sikerült az, hogy egy reménytelen világban egy az egyben a reményre tudjon fókuszálni, addig a Finch - már csak élőszereplős mivolta és amiatt, hogy nem akar hazugnak tűnni - nem tud és nem is akar elmenni amellett, hogy a reménybe való kapaszkodással a főhőse bizonyos szempontból áltatja magát. Folyamatosan azt oktatja a magát Jeffnek elnevező robotnak, hogy kerülje az embereket, mert a túlélés érdekében ők bármire képesek, mégis érezhető, hogy Jeff egymagában nem biztos, hogy képes lenne boldogulni a világban (ezt támasztja alá a film végkicsengése is), vagy ha mégis, az miféle ítélet az emberiség felett?

Nagyon jó ez a kérdés, mégsem helyénvaló ezt feltenni egy elvileg családira hangszerelt filmben, melynek gerincét szellemes ember és a kutyája, ember és a robotja és robot és a kutya interakciók tesznek ki, nem ritkán fizikális gegekkel is kiegészítve. És ez a probléma a film lezárásán is érezhető, amely ugyan a maga csendes módján egy evolúciós lépcsőfokkal kokettál (annak ellenére, hogy egy fecske nem csinál nyarat, azaz egyetlen robot nem fog benépesíteni egy egész világot), mégsem ad konkrét válaszokat, csupán felvetéseket, így az a család, amely a korábbi képsorokat látva jól szórakozott és drukkolt a sikerért, hirtelen pofára ejtve érezheti magát. Nem mintha azok a jelenetek, melyekben Finch szembenéz az emberi sötétséggel (például egy különösen torokszorító kórházas jelenetben, amely kegyetlen csapdákra és elkeseredett emberi nyomokra mutat rá) vagy saját jellemének valódi mélységeivel, ne okoznának zavart a fejekben. Ezek mind-mind nagyon jó jelenetek, de egyáltalán nem illeszkednek a csetlő-botló robot és az ő Dzsepettója sztorijába.

Megéri a pénzét?

Az Apple TV+-ra nem csak ezért a filmért érdemes előfizetni, de ha már beleraktok havi szűk kétezret, akkor mindenképp érdemes erre a filmre is szánni két órát, mivel Hanks remekel, Jeffet, a robotot és Goodyeart, a kutyát sem lehet nem megszeretni, a látványvilág is pazar, és a film is felvet néhány remek kérdést, csak ne legyetek meglepődve azon, hogy végül sem a történetet, sem pedig a lezárást nem fogjátok túl emlékezetesnek megélni, azon meg pláne nem, hogy rengeteget kell majd magyarázkodnotok a kisöcséteknek vagy -húgotoknak - esetleg magatoknak -, aki nem olyan rég még jókat kacagott Jeff botladozásain.

---

A Finch (Finch, 12 éven aluliaknak nem ajánlott) 2021. november 5-től megtekinthető az Apple TV+-on. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.