Drawn to Death - Kritika

David Jaffe ötéves kihagyás után tér vissza. A fazon elsősorban a Twisted Metal-sorozat és a God Of War vezető tervezőjeként híresült el. 2014-ben saját, a játékgyár-óriásoktól független fejlesztőcsapatot gründolt össze, amelynek a The Bartlet Jones Supernatural Detective Agency nevet adta. A Drawn to Death az első munkájuk: egy rendkívüli egyedi képi világgal rendelkező aréna shooter, amelyen még dolgozhattak volna pár hónapot. Vagy évet.

A vizuális megvalósítás - a maga módján - mesteri. A fehér-összefirkált papír adta háttéren ideges, változatos és eredeti életre kelnek ezek a tényleg egyedi agyszülemények, mind-mind a tinédzser agy beteg produktuma: a Drawn To Death a hormonális (bár nem szexuális) tinifantáziák szó szerint valóságra rugdosott, cel-shaded, lövöldözős csokra - és mivel ilyenek, mindegyikünk agyában ott bujkálnak a rokonaik.

Ebből egyenesen következik, hogy a Drawn to Death rendkívül trágár. Ha nem lenne az, az önmaga által választott témát tagadná meg. Trágársága ugyanakkor messze nem fantáziadús, hanem egész egyszerűen csak primitív, tinisen korlátolt. Én még ezt is pozitívumának tekintem: pontosan ez illik az alapvetéséhez. Hosszú távon persze a szimpla gyökérség idegesítő, nem árt, ha lelkileg kondicionáljuk magunkat ahhoz, hogy lépten-nyomon “ki*****tt idiótának” neveznek majd minket…

És valahogy mindebből a felsoroltakból, pozitívumokból és negatívumokból következik az, ami igazából nem is meglepő: az egész valahogy nem tud életre vergődni. A kész játék nemhogy nem képes lazaságot, coolságot, lázadó tinihangulatot árasztani magából, hanem épp az ellenkezőjének, a szánalmasságnak a bűzét árasztja. Felnőttként, vagy kvázi-felnőttként ki akar székletről, fikáról meg hasonló, világmegváltó dolgokról huszonnégy órán keresztül beszélgető tinikkel eszmét cserélni? Senki. Elég megnézni a játék youtube videóit ahhoz, hogy arról, amit itt állítok, képet kapj: a szaron-fingon egy bizonyos életkor felett csak a hülyék röhögnek. A felnőtt eltakarítja.

Ahogy mondtam, a Drawn to Death aréna shooter: különböző térképeken/helyszíneken kell az ellenséges játékosokkal szembe menni. Olyanokon, amelyek felvehető fegyverekkel, powerupokkal és mozgó részletekkel vannak tele. Összesen hét térképet lövöldözhetünk össze, mind totálisan különbözik a másiktól, mi több, némelyik a szintkülönbségekből adódó kialakításának köszönhetően kimondottan taktikus harcmodorra ad lehetőséget. A pályákon - fajtájuktól függően - találni épületeket, titkokat, teleportálási lehetőségeket és jump padeket is. Felülről zuhanunk be a harctérre, és ekkor eldönthetjük, hogy hová esünk. A játék nem titkolózik: ebben a gyors előkészítő fázisban láthatod, hogy az ellenség hová tervezi a zuhanását, illetve a fontosabb cuccok elhelyezkedését is. Landolás után természetesen kezdetét veszi a fel-le rohangászás, a fegyverek és a powerupok felszedése, illetve a többiek kinyírása.

Ezt a bizonyos információs nagylelkűséget kissé túlzásba is viszi a Drawn to Death: előfordul, hogy a játék ikonok segítségével tárja fel az ellenség helyzetét, pedig azt tereptárgy, fal, vagy egyéb elem takarja. A célzás és az irányítás teljesen rendben van, az ugrálás, illetve a levegőben való siklás megvalósításán viszont még dolgozhattak volna. Egyébként abba is van beleszólásunk, hogy a pályán számunkra melyik bónuszcucc materializálódik - ez annyiban előnyös, hogy ha van kedvenc fegyverünk, megvan rá az esély, hogy rátegyük a mancsunkat.

Hat irányítható karakter közül választhatunk, akiket különböző kihívások teljesítésének segítségével tápolhatunk fel. Ha jól játszunk, kapunk vérkulcsokat (blood key), ezek lehetővé teszik új fegyverfajták beszerzését. Utóbbiak a tökszokásos shotguntól meg rakétavetőtől egészen olyan agyszüleményekig terjednek, amelyek aztán tényleg csak egy beteg gimnazista agyából pattanhattak ki (majomürülékkel dobálózni, azt hiszem, bőven ez a kategória…). Bár némi időbe kerül a vérkulcsokat összeszedni, mégsem érződik az, hogy a program grindolásra kényszerítené a játékost, de persze valódi pénz kifizetésével minden franchoz hozzájuthatunk azonnal, mikrotranzakciója csókoltatja.

Hőseink személyre szabott különleges képességei egyébként elég ötletesek. Johnny Savage példának okáért pokolmágiát tud megidézni, míg Bronco drónokat hívhat segítségül, és így tovább. Különleges mozgástípusokat is kapunk, így Cyborgula repkedni tud, Diabla nagyobbat sebez, ha térdel, miközben lő, de mindenkinek megvan a maga hasznos tulajdonsága. A hab a tortán, hogy egy bizonyos karakternek más lesz az erőssége és más a gyengesége attól függően, hogy ellenfele melyik figurával játszik. Kellemesen átgondolt, és aprólékosan kidolgozott tervezés eredménye ez a fajta egyensúly. Ami sajnos a többjátékos csaták nem minden vonatkozásáról mondható el.

A multiplayer Friendly, Unranked és Ranked Tower játékfajtákra oszlik. A Friendly maga a lazaság: feltérképezheted az egyes helyszíneket, de tapasztalatpontokat nem kapsz. Az Unrankedben már igen, a Ranked Tower célja pedig már egyenesen az, hogy megnyerj minden meccset, és a torony 25, potenciálisan megmászható emeletét minél gyorsabban magad mögött tudhasd. Amiben nem lesz mindig köszönet. Hogy miért?

Sajnos az összes játékmód maximálisan megengedett játékosszáma 4. Jól olvastátok, 4. Így tökmindegy, hogy Deathmatchet, Team Deathmatchet, vagy akármit nyomtok, a dolog elég hamar unalomba fullad. Persze a fejlesztők megpróbálták feldobni egy kicsit az opciókat, így például ha meghalsz a Core Deathmatchben és a Core Team Deathmatchben, akkor pontot vonnak le tőled, ha pedig 1vs1-et játszol, akkor meg a helyszínek alapterülete korlátozódik le, hogy megnövekedjen a harcok intenzitása. Az összes módusz legjobbja egyébként (sőt, talán az egyetlen igazán élvezhető) az Organ Donor, amelynek során ellenfeleid szívét kell összegyűjtened, és visszavinni a bázisodra.

Mindezekben tehát volna potenciál bőven, de a fentebb már említett problémák mellett még a silány technikai kivitelezés is elvesz az élményből. A matchmaking a saját tapasztalatom alapján egy kínszenvedés, ráadásul úgy vettem észre, hogy nem is játsszák túl sokan a Drawn to Death-et. Ami egy egészen érdekes problémát szül: ahogy a matchmaking rábukkan egy ellenfélre, máris megkezdődik a visszaszámlálás, még akkor is, ha a két másik játékoshely üres. Értem én, hogy nem akarják senki idejét pazarolni, de ezzel csak azt érik el, hogy rengeteg csata szimpla 1vs1 lesz. Ezen felül a játék közben borzalmas a lag, ennyi össze-vissza “teleportálást” nem is tudom mikor láttam utoljára. Disconnect is van tonnaszám, a játék bugjairól már nem is beszélve, például amikor Bronco lövéseit a saját drónjai hárítják, vagy amikor a speciális támadások, valószínűleg a lagnek köszönhetően, nem érnek célba.

A Drawn to Death kizárólag PS4 konzolokra jelent meg.