Vaksötét 2. - Kritika
Sötétben botladozva
Kritikánk SPOILERMENTES.
Folytatásában egészen új irányt vesz a Vaksötét története, ami alapvetően becsülendő lenne merész ambíciói miatt, de ezzel a váltással morálisan és végső soron narratív szempontból is tévútra téved.
Erről van szó
Norman Nordstrom, avagy a Vak Ember (Stephen Lang) lányával együtt él egy lepukkant külvárosi házban, távol a világ zajától. Habár a kis Phoenix vágyik a társaságra, Nordstrom inkább maga neveli őt, és nem is véletlenül: a gettóban szervkereskedők portyáznak, és úgy tűnik, a lányra is szemet vetettek. Egy éjjel meg is jelennek a Vak Ember portáján, de persze nem tudják, kivel húztak ujjat.
Ezért jó
2016-ban a Vaksötét egy találékony és emlékezetes új szörnnyel ajándékozta meg a horrorfilmes gyilkosok panteonját: a folytatás, melynek forgatókönyvét ezúttal is Fede Alvarez és Rodo Sayagues szerezte (csak ezúttal a rendezést az előbbi átadta az utóbbinak), kreatívan viszi tovább a Vak Ember különleges képességeit; emberünk akár egy tócsában fekve is képes "kiszagolni", hányan és milyen irányból támadnak rá, plusz eszköztára is kibővült - amolyan gyilkos MacGyverként oltja ki a rá és lányára támadó huligánok életét, a durvulást látva pedig a néző várja is, hogy a következő áldozatra vajon milyen rögtönzött rémtett vár.
Az első film sokszor olyan volt, mint egy néma és rendkívül intenzív keringő, és a Vaksötét 2-nek is vannak olyan jelenetei, melyek felidézik ezt az érzést - némelyik vágás nélkül szánkázik egyik szereplőről a másikra, ahogy macska-egér játékot űznek egymással az ostromlott ház különböző szintjein, és mindeközben a néző akaratlanul is visszafojtja lélegzetét, nehogy észrevegyék. Hatásosak, na.
Ezért nem jó
Nehéz, már-már képtelenség elfogadni azt a döntést, hogy a folytatásban a Vak Emberből lett a film főhőse. Egészen más szinten mozog ez a karakter, mint a slasherek karikírozott gyilkosai általában, és akik tevékenységét elnézve az ember hajlamos gyakorta nekik szurkolni: az első filmből megtudtuk, hogy ez a beteg elme nőket rabolt el és erőszakolt meg - egy áldozatát konkrétan hosszú hónapokon át tartotta fogva, hogy gyereket szüljön neki. Egy olyan szörnyeteg ő, aki akár köztünk is élhet. A folytatásban pedig egy őrző-védő apát csináltak belőle, aki az egyik jelenetben még egy rá támadó vérszomjas kutya életét is megkíméli, csak mert, tudjátok, szereti a kutyákat. Micsoda hős!
Értjük mi a koncepciót, hogy vannak rossz emberek, és vannak még rosszabbak is - hisz a Phoenixre portyázó bandáról idővel kiderül egy-két igen gyomorforgató részlet (ami ráadásul nagyobb abszurditásba viszi el a filmet, mint tette azt az első rész utolsó felvonása), de képtelenség morálisan azonosulni a Vak Emberrel, még úgy is, hogy Stephen Lang a lelkét kijátssza ennek érdekében. Az alkotók mindent elkövetnek annak érdekében, hogy ennek az éles váltásnak megágyazzanak - van itt önfeláldozó bűnbánástól kezdve nagyon-nagyon nagy gonoszság is, ami megtorlást érdemel -, de nem, ez az ötlet eleve holtan érkezett, bármennyire újszerű is.
Megéri a pénzét?
So-so. Ha rosszarcúak életének kreatív módon történő kioltásának látványára vagytok kíváncsiak, akkor a Vaksötét 2. szerezhet nektek néhány kellemes pillanatot, de arra készüljetek fel, hogy a morális iránytűje teljesen meg van bolondulva, és ezt nehéz elfogadni, ezáltal a folytatás létét is - a nagyszerű Gonosz halott remake-et is tető alá hozó Alvarez és Sayagues pedig vannak olyan tehetségesek, hogy ennél a filmnél szükségesebb és értelmesebb darabokkal töltsék az idejüket.
A Vaksötét 2. (Don't Breathe 2) egyelőre a nagyobb nemzetközi VOD-szolgáltatókon érhető el, tervezett hazai moziforgalmazásról nem tudunk, más formátumban viszont várható. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.
KRITIKA: Vaksötét 2.
