Donkey Kong Country: Tropical Freeze - Kritika

A Nintendo Switch tavalyi átütő sikere mindenkit meglepett, azonban idén a japán cég sokkal visszafogottabban kezdte az évet, már ami az exkluzív játékok megjelenését illeti. Persze a méltán népszerű kézikonzolra olyan címek is érkeznek, melyek egyszer már komoly sikerrel futottak be egy előző generációban. Ilyen volt a 2014-es, Wii U-ra megjelent Donkey Kong Tropical Freeze is, amelyet mostantól a Switch gépeken is kipróbálhatunk.

Talán nem kell szégyellnem, de a Wii U-láz mellettem is könnyedén elszaladt (lévén egy nem túl sikeres konzolról beszélünk), így amikor a kezembe vettem a Switches változatot, számomra némileg idegen volt a Nintendo legújabb, trópusi majomkodós platformere. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne ismerném a Donkey Kong-sorozatot. Először gyerekkoromban találkoztam vele, amikor is Katica-csoportos kispajtásom, Danika kezéből úgy rántottam ki a Game Boy-t, benne a Donkey Kong Country cartridge-ével együtt, hogy öröm volt nézni. Legalább ekkora örömöt okozott az is, amikor Donkeyt és Diddyt, a két főszereplőt irányíthattam, szedtem a banánokat, kardhalakon lovagolva szeltem a habokat a víz alatti pályákon, eltört sínek között ugrálva gurguláztam át egyik vagonról a másikba, és persze haltam meg benne újra meg újra, amíg meg nem untam...és amíg Danika anyukája el nem vette a kezemből a csodamasinát.

Azóta egy kicsit megváltozott a világ. Reggelente a buszon, befelé lötyögve a szerkesztőségbe elég könnyen ébresztett a Tropical Freeze egy ütősebb kávé nélkül is. A Donkey Kong sose volt híres a könnyűségéről, főleg a 2014-es Wii U változatot ismerve, ám itt nem olyan izzadásról van szó, ami miatt a Joy-Conokat kivágnánk a csukott ablakon. A Cuphead például a bossfightokra helyezte a hangsúlyt, ezzel szemben a Donkey Kong az egy-egy pályán lévő előrehaladása során, és a checkpointokon való átmenetelekor érezteti nehézségét. A Switch-verzió ennél jóval kedvesebb és könnyebb program lett. Bár játszhatunk akár vért izzadva is, de a japánok érezték, hogy bele kell nyúlni, és engedni kell a keménységen. A játékba így került bele az úgynevezett Funky mód, melyben maga Funky egy szörfdeszkán csapatva sokkal több ideig tud fent maradni a levegőben, mint többi majomtársa, valamint Donkey lomhasága helyett ő sportosabban mozog. Sőt, valamiért akkora levegőt tud venni vízbe merülés előtt, hogy többé nem kell feljönnie oxigénért, és fáradhatatlanul tempózna le akár három Michael Phelps-et is. A funkció azért jó, mert a program segít azoknak a gyerkőcöknek, akik nem akarják abbahagyni a játékot 10 perc után - az első pályák könnyedségét követően a játék úgyis bevág minket a trópusi "mélyvízbe". Sőt, arra is van lehetőség, hogy a sokszor elrontott pályaszakaszoknál továbbengedjen a játék, amely a kisebbek számára lesz kényelmes funkció.

Persze a trópusokon ugrálva ezúttal se kell összetett narratívára gondolni. A népes majomtársaság Donkey születésnapját ünnepli, amikor is a tenger felől egy félelmetes ellenség közeleg. Az úgynevezett snowmadek támadnak ránk, élükön egy vikingpingvinre hajazó lény, Lord Fredrik vezérletével foglalják el a majmok bolygóját. Így válik a napsütötte Ibizából egy alternatív Grönland banánokkal, amelyen fagyos pingvinek, fókák, nyulak és madarak csücsülnek. Feladatunk egyszerű: Donkeyval szabadítsuk fel az összes szigetet, és űzzük ki a jégvilágot a trópusokról. Pályáról pályára, majd a szigetek végén egy komolyabb bossfight után kapjuk vissza a területeket, és miközben újra és újrapróbáljuk a szinteket, arra jövünk rá, hogy mennyi titokba és érdekességbe bukkanhatunk bele a kaland során.

A játékmenet baromi egyszerű, talán ebben változtattak a legkevesebbet a japánok. Régimódi Donkey-játékosoknak ismerős érzés lesz, amikor balról jobbra haladnak, szedik a banánokat, keresik a különböző puzzle-darabokat, vagy éppen kutakodnak a betűk után, amelyeket összeszedve megkapjuk a K-O-N-G szót. A játék egyértelműen legzseniálisabb húzása a pályák kialakításában, a rejtélyek, és a különböző bónuszpályák megtalálásában rejlik. Minden apró résznél elidőzhetünk, kipróbálhatjuk a megmozgatható tárgyakat, malmokat görgethetünk, amelyek általában adnak valamilyen pluszt. Donkeyval és társával püfölhetjük a földet, vagy gurulva lökhetjük fel az ellent, melynek hatására több banán, életet adó szív, puzzle, vagy érme esik a bokrokból és a lényekből. A kedvencem azonban mégis az volt, amikor a pingvineket hozzávághattam bármihez/bárkihez, és volt, hogy ez a mozdulat nyitott ki egy újabb elágazást, egy újabb titkos ajtót előttem. Változatosságban nincs hiány: van, hogy egy rinocérosz hátán kell csapatni a tomboló viharban, vagy a víz alatt kell kerülgetnünk a tüskés gömbhalakat. Gyakorlatilag nincs két ugyanolyan pálya, így akár egyedül, akár kooperatív módban társunk oldalán egy pillanatig sem fogunk unatkozni.

Mondani se kell, hogy a változatos pályákon a fizika is nagyon fontos szerepet játszik, ugyanis nem könnyű eltalálni az ugrabugrálás közben a jó pontokat, a sínek között időben átugrani, vagy áthintázni a következő platformelemre. Sőt, majmócánk képes a növényzetben is megkapaszkodni, így lesz olyan, amikor a plafonon lógva kell végig indázni a fél pályát. A szintek során a hordókban (ahogy a régi részekben is) különböző majmokat találunk, akik képességeiket használva segítenek nekünk, miközben a hátunkon ülnek. Diddy félig működő jetpackjével átrepülhetünk a nagyobb szakadékokon, Dixie haja gyorsabban lapátolja a vizet, az öreg Cranky pedig botjával pattan egyet bármelyik tüskés bokron. A pályák kimaxolása miatt biztos, hogy nem elég egyszer átrágnunk magunkat a Tropical Freeze-n, így a kényszerbetegek egy újabb függőséggel gazdagodhatnak a Nintendo jóvoltából (még jó, hogy nem vagyok OCD-s...bár az inkább CDO, mert a betűknek sorban kell lennie!!!). Az biztos, hogy a játékmenet a maga régimódiságával együtt profin összerakott, az igazi kérdés azonban az, hogy a nosztalgikus élménnyel ki tudunk-e egyezni, ugyanis nem mindenkinek fog feküdni a klasszikus platformerezés.

A játékmenet részét képezi az inventory is, bár ez manapság mára kevésnek tűnhet. Az összegyűjtött pénzből vehetünk különböző lufikat, amelyek életet adnak, vagy segítségükkel hosszabb ideig tudunk a víz alatt maradni. Talán a játékmenet egyetlen igazi gyenge pontja ez, hiszen az inventory a lufikon kívül gyakorlatilag semmi mással nem tud szolgálni. A legkevesebbet időt ebben a menüben töltöttem el, mert nem tudunk semmi tárgyat felvenni, vagy megvenni, amitől gyökeresen megváltozna a játékmenet.

A vizualitás azonban komoly ráncfelvarrást kapott, egy rossz szavunk sem lehet rá. A Switch lazán futtatja a játékot 1080p-ben, 60FPS-es képfrissítéssel, a Wii U-s változathoz képest mindenképpen szebb lett. Persze handheld módban a játék csak 1152x648-os felbontással bír, ettől függetlenül gyönyörű akár dokkolva, akár anélkül. A meseszerű figurák, az éles és színes képek, valamint a vízeffekt is elképesztően látványos, így mindenképp emelem kalapom, hogy a picinyke hordozható gépből a japánok újfent kihozták a maximumot.

A Donkey Kong Country: Tropical Freeze május 4-én jelent meg kizárólag Nintendo Switch konzolokra. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.