Dirt 4 - Kritika

Piszkosul élvezetes

TESZT: DiRT 4

A Codemasters számtalan alkalommal bizonyította már, hogy ők hordozzák a versenyjátékok Szent Grálját és nem restek szaporán kortyolni belőle, ha új játék fejlesztésébe fognak. Ez történhetett hat évvel ezelőtt és ez történt tavaly is, amikor megalkották a lenyűgöző, ám amúgy szemérmetlenül nehéz Dirt Rally-t… és bizony nagyon új fest, hogy ugyanez ismétlődött meg idén, hiszen a Dirt 4 minden, amit egy rally játéktól 2017-ben elvárunk és még annál is több.

A Dirt Rally-t ért egyik legnagyobb panasz a hiperrealisztikus vezetési mód volt, ahol egyetlen pici hiba folyományaként képesek voltunk az autót a csalitosba pöccinteni – márpedig a képernyő előtt ülő sokak számára, akik nem motorolajat kortyoltak anyatej gyanánt, ez a nehézségi szint egy csöppet túl meredeknek tűnhetett. A Codemasters munkatársai meghallgatták a sirámokat, így a Dirt 4 nyitányában egyetlen kérdéssel elsimítják a problémát; eldönthetjük ugyanis, hogy a sokkal felhasználóbarátabb, de még mindig meglepően realisztikus „Gamer” módban, vagy a kifejezetten keményvonalas sofőröknek szánt, „Simulation” módban kívánjuk-e nyüstölni a játékot.

Mielőtt bárki is a szimulációs módot választaná afölött érzett aggodalma okán, hogy a játék túlontúl könnyűvé válhat Gamer módban, álljon itt egy figyelmeztetés: a kihívás mértéke korántsem butul le arcade versenyjátékok szintjére és bizony még ebben az egyszerűsített irányítási módban is sok-sok órát fogunk egymásra tornyozni, mire veterán pilótává minősíthetjük magunkat. Millió apró trükk, némi szerencse és egy jó adag merészség kell ahhoz, hogy mestereivé váljunk az autónknak és a legjobb időt préseljük ki magunkból – különösen igaz ez, ha ellenfeleink tudásszintjét is magasabb fokozatra állítjuk.

Hála az égnek, illetve a fejlesztőknek, nem leszünk csak úgy egyszerűen magunkra hagyva, nyakig a mély vízben, ugyanis egy igen szépen összerakott oktató mód, a DiRT Academy vezet minket végig a versenyzés (és úgy alapvetően a vezetés) minden titkán. Frappáns, rövid kommentárokkal, okos tippekkel és gyakorlópályákkal melegítve be reflexeinket az igazi megmérettetésre. Igaz, visszajelzést, kiértékelést nem kapunk, így inkább magunknak kell eldönteni, hogy készen állunk-e erre.

Merthogy megmérettetés az van dögivel, szinte fojtogatóan sok is… na nem mintha panaszkodni szeretnék. Alapvetésben négy különböző versenymódban tehetjük próbára tudásunkat, ezek a Rally, Rallycross, a Historic Rally és a Land Rush módok. Az első pontosan az, amit elvárunk tőle – egy több állomásos rally bajnokság, ahol különböző pályákon, változatos időjárás- és terepviszonyok között kell a legjobb időt futnunk. A Rallycross hasonló lehetőségek mellett, ám sokkal izmosabb autókkal, imigyen sokkal meredekebb sebességélménnyel teszteli reflexeinket és tudásunkat. Mondjuk, ha már a Codemasters megszerezte a hivatalos jogokat, akkor kezdhettek volna többet is ezzel az opcióval, de azért így is roppant élvezetes a ralikrosszozás.

A Historic Rally veterán, mi több, antik autók volánja mögé ültet minket egy-egy verseny erejéig, a dolog azonban a Land Rush játékmódnál kezd igazán érdekessé válni. Ebben hatalmas, nyílt terepeken, könyörtelen sivatagokban, pusztákon hajt minket végig a játék buggyk vagy terepjárók volánja mögött ülve, persze nyaktörő tempóban, nekünk pedig a legjobb oldalunkat kell mutatnunk, hogy legyőzzük a meredek dűnékkel és hajtűéles sziklaszorosokkal feltűzdelt pályákat. Ami még Gamer módban sem éppen egyszerű feladat.

A készítők megajándékoztak minket egy Joyride játékmóddal is, ami az amúgy meglehetősen komoly hangvitelű versenyzésbe csempész némi mókát. Habár a különböző időre menő erőpróbák és bolondos versenymódok könnyed mulatságnak tűnhetnek elsőre (a szivacskockák szétzúzására épülő Smash Attack volt a személyes kedvencem), pedig alkalmasint egy apácazárda szigorával mérik fel tudásunk szintjét, ahogy teszi azt a Dirt 4 összes többi eleme is.

És ha mindez nem lenne elég, hát magunk is generálhatunk pályákat, mi több, egész bajnokságokat, pusztán csak néhány potméter tetszőleges állítgatásával. Imigyen belőhetjük a pályák természetét (talaj típusa, magassága, időjárási viszonyok), hosszát, illetve bonyolultságát. Tény, hogy ez a megoldás nem vetekedhet azzal a részletességgel, amit egy összetettebb pályaszerkesztő nyújtana, de a végeredmény így is meglehetősen pofás és változatos, az ismétlések és illesztések gyakorlatilag észrevehetetlenek.

A milliónyi szabad versenylehetőség mellett természetesen akad karriermód is, persze konkrét sztori nélkül, ahol a játékos által kreált pilóta számos eseményen és bajnokságon vehet részt, hogy aztán teljesítménye alapján tapasztalati szinteket szerezzen. Ezek a szintek újabb jogosítványokhoz és imigyen újabb bajnokságokhoz, jobb szponzorokhoz és autókhoz ad hozzáférést. Természetesen pénz is jár a versenyekért szereplésünktől függő mértékben, melyből vehetünk új verdákat, tuningolhatjuk és javíthatjuk a meglévőket, sőt – és itt jön a lényeg – saját istállót üzemeltethetünk. Egész biztos, hogy ez a fajta mikromenedzsment sokak számára lesz szimpatikus – hiszen mi szerződtetjük a szerelőket, a segédpilótákat, illetve szereljük fel a műhelyünket is –, de akik csak a versenyzésre szeretnének fókuszálni, egész egyszerűen automatára állíthatják ezt a funkciót. Persze nem kell ennyire megijedni, hiszen nem valami vérkomoly menedzsermódról van szó, csupán arról, hogy ha lehetőségünk (értsd: elég pénzünk) van rá, akkor cseréljük jobbra az alkatrészeket, költözzünk nagyobb garázsba, ahol több autó fér el stb.

Nem esett még szó a játék technikai oldaláról, pedig itt is van csodálnivaló bőven. Habár a környezet nem túlzóan részletes, sőt, itt-ott csúnyácska is, de az autók meseszépen rendereltek, a fények és az időjárás pedig pompásan fest. Teszik mindezt úgy, hogy a játék stabil 60 képkockával frissül másodpercenként, ami persze üdvös egy olyan játéknál, ahol minden apró rezdülésünknek azonnal hatása kell, hogy legyen. (Ez alól kivételek a visszajátszások, ahol a képfrissítés gyakorisága olykor látványosan leesik, s bár a sebesség csökkenés nem kritikus, magas frameratehez szokott szemünknek bántó lesz ez az alkalmi lassulás.)

A DiRT 4 2017. június 9-én jelent meg PC-n, Xbox One-on és PS4-en, mi a Sony konzolján teszteltük a játékot.

Pozitívum

  • Kiváló rally élmény
  • Tartalmas kampány
  • Rengeteg játékmód

Negatívum

  • Bizonyos elemeiben nem túlságosan kidolgozott

Végszó

Lehet, hogy nem minden pillanatában tökéletes, de a Dirt 4 egész biztosan a legjobb rally játék jelenleg a piacon. 50 különböző autó, számos játékmód és végtelen számú pályavariáció várja a verseny szerelmeseit. A Codemasters fentebb említett, a vezetési élményt érintő frappáns húzása pedig sokkal elérhetőbbé tette a játékot a nagyközönség számára is, ezzel vélhetően feltéve a koronát a Dirt 4 picit porpiszkos kobakjára.

További cikkek a témában

Dirt 4

2017. június 6.
  • Platform

TESZT: DiRT 4

8
Kiváló
Bizonyára idővel akad majd csinosabb rally játék a piacon, de jobb egy darabig biztosan nem.
Dirt 4
Kommentek