Dead Cells - Kritika

A Dead Cells a roguelike műfaj eddigi legjobb darabja. Erős kézzel odavágott általánosításnak hat talán ez a kijelentés, de ettől függetlenül igaz, ugyanis a Motion Twin alkotása a zsáner évtizedekre visszatekintő fejlődésének betetőzése. Sokan azt is rá szeretnék fogni, hogy metroidvania, pedig nem az, próbálják bár sokan az illékony definíciós falak közé beszorítani. A Dead Cells ugyanis evolúciós csúcspont és egyben mindenhonnan lemetszett játékgének összeforrasztott, gyönyörűséges Frankenstein-szörnye. RogueVania, ha úgy tetszik.

A Dead Cells talán egyetlen hátránya a választott műfajából gyökeredzik. A roguelike-ok procedurálisan generált, állandóan változó környezete paradox módon épp a felfedezésnek azt az emlékeket gyártó csodáját nullázza le, amely olyannyira sajátja a feljebb már felemlegetett Dark Souls-oknak és másolatainak. Ám ezzel az összehasonlítgatás létjogosultsága el is oszlik: a Dead Cellsnek, újra csak a választott műfajának köszönhetően, eleve nem célja a szint kialakításával kapcsolatos, feledhetetlen pillanatok legyártása, hanem mindent, amit átvesz, azt a játékmechanizmusok minél viharosabb tálalására használja.

Bár PS4-en teszteltem, a Dead Cells szinte ordít azután, hogy handheld módban játszunk vele (Nintendo Switch tulajdonosok előnyben), útban valahová, az utazás unalmát felejtetendő. A Dead Cells menetei őrült tombolások, fejvesztett kaszabolásrohamok, amelyek addig tartanak, amíg az elkerülhetetlen halál megálljt parancsol nekik. A speedrunnerek össze fogják, illetve már most összecsinálják magukat a Dead Cells keltette gyönyörtől - az időzítetten záródó kapukat (róluk itt legyen elég ennyi - sok anyázást okoznak majd) direkt nekik találták ki…

A Dead Cells játékheroin. Az összegyűjthető upgrade-ek és fegyverek, tervrajzok, kincsek és képességek csábítása nem is tudom melyik játékban volt ennyire addiktív utoljára. Ráadásul nem adja magát olcsón a szentem: az első pár pálya csak meglebegteti előtted a nagyobb játékmechanikai változások lehetőségét, és igencsak meg kell dolgoznod azért, hogy eljuss a permanens változásokat előidéző fejlesztések (pl. a transzport rúnák) birtoklásáig. Természetesen a játékban senki és semmi nem rág a szádba semmit, magadnak kell MINDENRE rájönnöd. Ami először szintek - bár belső kialakításukban mindig különböző szintek - állandó egymásutániságának tűnik, kőkemény kitartással változni fog…

A pályákon fixen ott tartózkodó kereskedőkkel is találkozhatunk, bár az ő kínálatuk elég renyhe, hiszen csak a pályákon az ellenfelekből összeszedett sejtjeinket (cells) tudjuk elkölteni náluk. Több tucatnyi fejlesztés-opcióra használhatjuk fel ezeket, egyszeri képesség-boostokat azonban inkább a pályák közti átvezető sikátorokban lelhetünk igazán. A bevásárlás mellett a pályán összeszedhető papirusztekercsek felszedése a leghasznosabb upgrade: ilyenkor három attribútum - vörös, bíbor és zöld (brutalitás, taktika és túlélés) - között kell választanunk, a papírtekercs ezt fogja fejleszteni.

Nem csak a 16-bites régivilágot megidéző szörny és bandita-ellenfeleink állnak az utunkba, a rengeteg fajta csapdát és méregtócsát sem árt elkerülnünk. Szerencsére a Dead Cells platformer mechanizmusai épp olyan kiválóan kidolgozottak, mint a harc: a pontos ugrások könnyű kivitelezhetősége nagyban hozzáad a játék tornádó-lendületéhez, illetve ahhoz hogy még a bénább játékosok is megállíthatatlannak és OG-nek érezhessék magukat miközben hajtják hősünket. Természetesen a túlzott önbizalom legtöbbször a biztos halálba hajt majd - ekkor szinte hallani a játék fejlesztőinek távolról idehallatszó, gúnyos röhögését.

A harc a különböző fegyverekkel való kaszabolás, pajzsokkal való védekezés, az ellenfelek támadásai elől való kitérés és a hős a felsőbb szintekről az alsókra való csontroncsoló megérkezésének négyeséből áll. A hab a tortán, hogy még a levegőben is képesek vagyunk kombókat végrehajtani. Ebben a műfajban az efféle harci komplexitás abszolút egyedülálló - mindez, a pixelzseni grafikusok 60FPS-sel “muzsikáló” színpompás és vibráló kazamatavilágába belehelyezve az év eddigi, ha nem legjobb játékélményét produkálja, amelyet a tempós, fülbemászó, de sokat nem zavaró muzsika még meg is fejel.

A Dead Cells augusztus 7-én jelent meg PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre, mi a Sony gépén teszteltük. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.