Megjött apuci 2. - Kritika
Hatványozódnak az apucik
A vígjátékfolytatásoknál kevés egyszerre hálásabb és hálátlanabb dolog van a filmvilágban. Hálás a gyártók szempontjából, hisz a karakterek és a szetting adott, elég csak mindenre rátornászni kicsit, aztán a többi megy, mint a karikacsapás, a nézők szemszögéből pedig hálátlan, hisz míg örül, hogy ismét együtt kacarászhat kedvenceivel, azért ez a nevetés jobbára az első résznek szól, nem pedig az annak hátára felkapaszkodó folytatás(ok)nak.
A Megjött apuci 2. mindent megtesz annak érdekében, hogy pontosan azt nyújtsa, amit egy tömegeknek szóló vígjáték folytatásától elvárnánk: a totális középszert, és még azt is alulról súrolva. Vicces volt, ahogy a vér szerinti és a mostohaapa egymással versengett a gyerekeik kegyeiért? Mi lenne, ha most bedobnánk a levesbe a nagyfatereket is, hogy ők is folytassák a rivalizálást? Vicces volt a (hamis) karácsonyi szetting? Mi lenne, ha immáron az egész folytatás karácsonykor játszódna? Vicces volt az első részben az a jelenet, melyben azt hitted, hogy a szereplők mindjárt egymásnak esnek, hogy aztán mégis inkább a lehető legbékésebb módon oldják meg a helyzetet? Mi lenne, ha a folytatásban két ilyen is lenne?
És a sort napestig lehetne folytatni... Dusty (Mark Wahlberg) és Brad (Will Ferrell) egy ideje társapaként sikerrel nevelgetik gyerekeiket, mikor a közelgő karácsony alkalmából befutnak a a faterjaik, Dusty részéről az éltes kora ellenére is nagy nőcsábász Kurt (Mel Gibson), Brad felmenőjeként pedig a mimóza lelkű Don (John Lithgow). Idővel kiderül, hogy mindkettőnek vaj van a füle mögött, addig viszont Kurt részéről akarva, Don részéről pedig akaratlanul is egymás ellen hergelik fiaikat, akik aztán megint sikeresen összerúgják a port, és kezdődhet minden elölről...
Egy darabig úgy tűnhet, hogy a Megjött apuci 2-nek sikerül úgy zsonglőrködnie a megduplázódott apa-mennyiséggel, hogy mindnyájuknak legyen valami mondanivalója, de miközben ez is tetemes játékidőt rabol el, Dusty és Brad feleségei között is szövődik valami konfliktus-féleség, gyerekeik is nyakukba vesznek ilyen-olyan nyűgöket, végszóra pedig berobog Dusty mostohalányának vér szerinti apja (John Cena) is, hogy végképp túlterhelődjön a sztorikínálat. És ennek leginkább a poénok látják kárát, melyek ezúttal jobbára kényelmetlen beszélgetésekben és a történettől teljesen elszeparálható csetlős-botlós gegekben merülnek ki.
Ráadásként a film még az első rész sekélyes, de legalább könnyen felvehető érzelmi töltetét is csak kötelező körök futásaként tudja le. Nehéz azonosulni a film háromnegyedét végigszemétkedő Kurt hirtelen megnyílásával, vagy a félig-meddig holdkóros módban ténfergő Don feltáruló drámájával. És végső soron Dusty és Brad konfliktusa is túl mesterkéltnek hat ahhoz, hogy akár még vígjátéki szinten is hitelesnek érezhetnénk. A hab a tortán pedig az izzadságszagú (dupla)befejezés, amely olyan mesterkélten dörgöli a karácsony szellemét a néző orra alá, hogy a jóérzésűnek egyből el is megy a kedve az egésztől. Pedig pont az ellenkezője lett volna a cél.
A Megjött apuci 2. december 7-től látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.
Pozitívum
- Egy-egy poén néha betalál
- Jó Mel Gibsont újra stúdiófilmben látni...
Negatívum
- ...kár, hogy nem sokra mennek vele...
- ...de úgy általában senki mással sem
Végszó
Már az eredeti film sem váltotta meg a világot, habár a maga tömegfilmes módján akadt egy-két használható gondolata a vígjátékoktól eléggé idegen családi válságokkal kapcsolatban. A folytatás már csak nyögvenyelősen próbál létjogosultságot szerezni karaktereinek, helyzeteinek, érzelmeinek, szóval úgy általában a létének.
KRITIKA: Megjött apuci 2.
