Csajok hajnalig - Kritika

Mindannyian csináltunk már hülyeségeket az életünk során. Volt, aki savanyú uborkára tejet ivott, volt, aki kikapcsolódás gyanánt egy Uwe Boll-filmet választott, és olyan is akadt, aki elhitte a kampányígéreteket, és ennek fényében szavazott. A Csajok hajnalig főhősei véletlenül megöltek egy sztriptíztáncost. Nem nagy dolog, baleset volt. Egészen addig, amíg az alkohol és egyéb serkentőszerek hatása alatt úgy nem döntöttek, hogy el kellene takarítani a nyomokat. Mert innentől bizony ez már egy komolyabb ügy, komolyabb következményekkel, de persze vígjátékról lévén szó, komolytalan tálalásban. Mindenki le fogja írni, hát miért pont én ne tenném: ez a film egy kicsit Lánybúcsú, egy kicsit Koszorúslányok, egy kicsit Másnaposok és egy kicsit Ronda ügy meg egy nagyon kicsit Hóbortos hétvége is. Nem új, csak újracsomagolták, ami persze nem feltétlenül baj.

Bulifilmekre mindig is lesz igény, szóval csak annyit tehetünk, hogy imára kulcsoljuk a kezünket, és intézünk pár kedves szót az égiekhez, hogy ezt az igényt minőségi produktumokkal elégítsék ki Hollywoodban. Sajnos a Másnaposok által beindított hullámot számtalanszor próbálták már meglovagolni, de a legtöbb esetben a próbálkozóknak csak valami nyögvenyelős, kétesen bűzlő végterméket sikerült kiizzadni magukból. Ahogy már említettem, a Csajok hajnalig meg sem próbálkozik azzal, hogy eredeti sztoripanelekből építkezzen, viszont ha már a jól bevált összetevőket választották az írók, akkor megszórták egy kis vadsággal, kis kiszámíthatatlansággal.

Ez azt jelenti, hogy minden egyes alkalommal, amikor csak elakadtak a forgatókönyv írása közben, mintha fogták volna a randomgenerátort, és bármit is köpött ki magából, azzal toldozták-foldozták a cselekményen az idő előrehaladtával tátongó egyre komolyabb lyukakat. Mert a film eléggé összeszedetten kezd, szépen alapoz, ügyesen adagolja a poénokat, és ha megállás nélküli vihorászást nem is biztosít, kifejezetten jól el lehet rajta röhögcsélni, miközben megismerkedünk a csajbanda tagjaival. Ha ezt a színvonalat sikerült volna végig megtartani, az év egyik legkiválóbb vígjátéka lehetett volna a Csajok hajnaligból, azonban az elsőre megdöbbentő felütést nem nagyon sikerül leütni. A szufla csak fogy és fogy, egyre nagyobb a bonyodalom, amihez végül egy eléggé suta lezárást sikerül kanyarítani.

A film fő erénye, hogy komolyan foglalkozik a szereplőivel, nem csak néhány poén kedvéért találták ki őket. Mind az öt bulizó lánynak más a jelleme, és bár nyilván nem tudnak egy tíz oldalas személyiségtesztre elegendő információt megosztani a nézőkkel minden egyes karakterről, azt azért sikerült elérni, hogy ne pusztán vicces mellékszereplők, szimplán felskiccelt karikatúrák legyenek, hanem hús-vér embernek tűnjenek. Ez pedig már önmagában olyan eredmény, amit a legtöbb hasonszőrű film nem tud felmutatni. A jó ízlés csak a végére kezd el megbicsaklani, amikor egy-két poén kedvéért túl nagyokat áldoznak az írók a hihetőség oltárán.

A Scarlett Johansson által alakított főhősnő karakterével viszont szinte végig jól egyensúlyoznak. Lehet, hogy nem kap akkora teret a csapatban, mint ahogyan azt megszokhattuk egy főszereplőtől a hollywoodi filmekben, de szükségszerű szürkeségével nem is veszik el a poénok kedvéért kiszínezett karakterek között. Mellette a Saturday Night Live legnagyobb tehetségéről, Kate McKinnonról érdemes szót ejteni, aki a Johansson által alakított karakter ausztrál barátnőjét alakítja fergetegesen. Minden reakció, minden mimika, minden mozdulat a helyén van, de ezen a műsor rendszeres nézői nyilván nem lepődtek meg.

Az előzetesen kiadott anyagokban viszonylag kevés szó esik a lánybúcsúval párhuzamosan zajló legénybúcsús szálról, pedig a legjobb poénok egy nagy részéért ez a vonal felelős. Sosem gondoltam volna például azt, hogy egy pelenkavásárlás lehet ennyire vicces, de a Csajok hajnalig alaposan rámcáfolt. Az ehhez hasonló gegek minden perce aranyat ér...