Elrabolt világ - Kritika

Néhány évvel ezelőtt idegen elnyomók érkeztek a Földre, és azonnal át is vették az irányítást. A bolygónk különböző nagyvárosaiban földalatti támaszpontokat hoztak létre maguknak, a vezetést bábkormányokra bízták, és miközben alig-alig mutatják magukat a halandóknak, ásványi javainkat kizsákmányolják, és nem érdekli őket, hogy az emberiség közben lassan elsorvad. Ellenállás formálódik velük szemben, és ugyan a legutóbbi akciót sikerült megállítani, és úgy tűnik, hogy ezzel a gerilláknak is befellegzett, azok most egy újabb, minden eddiginél nagyobb csapásra készülnek - feltéve ha a rendőrség megbízott elhárítója (John Goodman) le nem buktatja őket előbb.

Eme kompromisszumok közül mindenképp a költségvetés alacsonyan tartása volt a legnagyobb, és sajnos a végeredmény is ezt szenvedi meg leginkább, ugyanis az idegen elnyomás alatt tartott világunk néha úgy fest, mint... nos, egy teljesen hétköznapi világ, melynek hátterében oda photoshopoltak, illetve animáltak néhány idegen objektumot. A kizsákmányoltságot kihangsúlyozandó pedig a film java leginkább lepukkant külvárosokban, gettókban játszódik, és ezeken a helyszíneken csak nagyon kicsit kell pimpelni ahhoz, hogy megjelenjen az idegen jelenlét.

Hangulatában, modorában a film leginkább Az ember gyermekére vagy a District 9-ra akar hajazni, azok mocskos, álhíradós jellegét akarja megidézni, de mindkét előd konzekvensebb, összeszedettebb világképpel rendelkezett, ezzel szemben sajna az Elrabolt világ gyakorta emlékeztet egy amatőrfilmre, melyet lelkes rajongók hoztak össze - nem győzzük hangsúlyozni - nagyon kis pénzből.

Nem mintha bármi gond lenne a "gerilla" filmkészítéssel: általában a minimál költségvetésből és független stúdió közreműködésével készülő produkciók a leginkább kompromisszummentesek, melyek nem riadnak vissza a húzósabb témáktól, azok sötétebb aspektusaitól. Narratív tekintetben az Elrabolt világ is érdekesebb oldaláról ragadja meg az inváziós filmek műfaját: nem az érkezéssel és az esetleges azonnali visszavágással foglalkozik, hanem azzal, hogy milyen úgy élni, hogy az idegenek már berendezkedtek nálunk, és olyan diktatúrát működtetnek, melynek vezetőit jóformán látni sem lehet. A rejtőzködés oka tehát nem csupán a költségvetési hiányban keresendő, hanem narratív eszköz is egyben, de persze mikor néha-néha pillantást vethetünk az idegenekre, akkor kiviláglik, hogy a rejtegetésük inkább a megszorítások miatt történt.

De a film fókuszában amúgy is az ellenállók vannak, azoknak egy akciója, amely reményeik szerint alapjaiban rengeti meg a földönkívüli diktatúrát. A gerillák szervezete ugyanakkor már-már komikusan sokszínű, ahogy aktiválják magukat, az szinte bohózatba illő. Minden szinten, minden rasszból és foglalkozásból jön hozzájuk valaki - minden túlzás nélkül állítható, hogy a világ legszedett-vedettebb csapata lendül akcióba, és érthető is Wyatték szándéka: azt próbálják érzékeltetni, hogy tényleg a legátlagosabb emberek folytatnak háborút az idegenek ellen, más reményünk ugyanis már nem maradt. A felismeréssel egyetemben a komikusság el is párolog, helyét pedig átveszi az izgalom.

Kár, hogy a film egyik fontos momentumát az alkotók olyan felületesen rejtegetik, illetve olyan naivan utalgatnak rá, hogy egyszerűen nincs olyan néző, akit annak felfedése meglepne. De a film olcsóságához végső soron ez az olcsó poén is illeszkedik, mint ahogy a többnyire ismeretlen színészek nem túl átható játéka is, amiből John Goodman, meg persze Vera Farmiga emelkedhetne ki, ha több játékidőt engedélyeztek volna neki. Kicsit olybá tűnik hát az Elrabolt világ, amit nem csak a financiális, de a kreatív korlátok is megfogtak: ebből a filmből nem lesz olyan kultusz sci-fi, mint amelyekkel rokonítható. Csak van egy jó alapötlete, amit egyszerűen nem tudtak kiaknázni. De legalább megpróbálták.

---

Az Elrabolt világ március 21-től látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.