Blokád - Kritika
Tényleg ezt a filmet akarjuk Oscarra jelöltetni?
Örvendetes, hogy A vizsgától A berni követen, az Örök télen és az Apró meséken át A játszmáig Köbli Norbert forgatókönyvíró az utóbbi években újszerű módon, jellemzően a thriller műfaján keresztül foglalkozott a magyar történelemmel, hogy minél több nézőt felcsigázzanak a bennük felmerülő fontos témák. A Blokád Köbli különleges vállalkozása nemcsak azért, mert a Félvilághoz és az Örök télhez hasonlóan a thriller felől a dráma felé billenti a mérleget, hanem mert a játékfilmekben viszonylag, a második világháborúhoz, 1956-hoz és a Kádár-korszakhoz képest keveset taglalt, rendszerváltást követő éveket dolgozza fel egy rendkívül izgalmas karrieren, Antall József életútján keresztül. A probléma csak az, hogy a Tősér Ádám által rendezett, Oscarra is nevezett Blokád két film egyben, és bár vannak elvitathatatlan érdemei, más szempontból inkább csak félig sikerült alkotás.
Ötvenhatos lázadó, kilencvenes "zsarnok" – Erről van szó
A Blokád fő konfliktusa az 1990. október 23-a, a forradalom 34. évfordulója után kirobbant lázadás a 65%-os benzináremelés miatt, amit az öbölháború és szovjet olajszállítás akadozása okán kellett meglépnie a rendszerváltás utáni első szabadon választott kormánynak, élen Antall Józseffel (Seress Zoltán / ifj. Vidnyánszky Attila). A forgalmat először Budapesten bénították meg taxisok és más fuvarosok, majd szimpatizánsaik, ezt követően pedig az ország több pontján követték sofőrök a fővárosi példát. Ez volt az 1956-os forradalom utáni legnagyobb tömeges megmozdulás Magyarországon, és a hasonlóságok miatt féltek is sokan a felvonuló rendőrök láttán Szabó Győző országos rendőrfőkapitány és Göncz Árpád köztársasági elnök (Gáspár Tibor / Sütő András) megnyugtató beszédeiig, hogy ezúttal is vér fog folyni. Emiatt is tárul fel a krízist nyirokrákja miatt kórházban töltő Antall fiatal kora, ötvenhatos múltja miatt derékba tört tanári pályája. Szembe kell néznie halálos betegsége mellett azzal a drámai helyzettel is, hogy ezúttal nem ő a tüntető, hanem ellene tüntetnek.
A sztárminiszterelnök – Ezért jó
Köbli Norbert ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy ért a zsánerfilmek és a klasszikus drámák nyelvén, izgalmas történetéből pedig az eddig javarészt dokumentumfilmeket készítő Tősér Attila hatásos, erős képekkel rendezett játékfilmet. Az ötvenhatos részeket jó érzékel ékelték be a "jelenben" zajló fő történetbe, azaz nem a ritmus vagy az alkotói önkény, hanem valamilyen kritikus történés, például a hónaljdaganat kioperálása előtti feszült idegállapot, illetve az altatás, majd a tüntetésekkel való szembesülés indokolja Antall József múltjának a felidézését. A sokunk számára csak híradókból, szüleink személyes értelmezéseiből vagy a miniszterelnök 1993-as halála miatt a televízióban megszakított Kacsamesék okán ismert Antallból Köbliék sikeresen teremtenek árnyalt fiktív drámai hőst, amelyhez nagyban hozzájárul a kiváló Seress Zoltán érzékeny, remek színészi játéka. Igaz, nem az atletikus testalkatú, szinte katonás kiállású Seress jut eszünkbe először Antall József szerepére, főleg nem akkor, ha összehasonlítjuk kettejük arcát. A színész ma az 1990-es miniszterelnökhöz képest pár évvel idősebb, karaktere mégis tíz évvel fiatalabbnak néz ki. De annyi baj legyen, mert mint drámai hős, működik, abszolút szimpatikus az ötvenhatos múltja és a jelenben ellene irányuló népgyűlölet között őrlődő Antall József, azaz a Blokád sikeresen feltárja a politikus mögött az embert a múlt felidézésével, a múlt és a jelen ütköztetésével. Éles a kontraszt 1956 és 1990 között annyiban, amennyiben Antallt akkor még körberajongták, szinte hősként tisztelték iskolai tanítványai, míg 1990-ben már közutálatnak örvend a drasztikus áremelés miatt. Avagy a fő kérdés számára, hogy a hatalomba jutva tud-e jobb lenni azoknál, akik ellen korábban ő maga is tüntetett.
Elsőre talán megmosolyogtató, hogy a taxisok akcióit, a blokád kialakulását, a rendőrök kivonulását vagy a hadsereg mozgósítását akciófilmekbe illő jelenetekben, A sötét lovag zenéjét idéző dallamok kíséretében láthatjuk kibontakozni, de kétségtelenül hatásosak ezek a képsorok. A rendezés profi munka ebből a szempontból, és érdekes formai megoldás, hogy a forgatott jelenetek közül néhányat archív hatású stilizációval változtattak olyanná, mintha az 1990-es évek híradósai rögzítették volna őket. Hozzátesszük persze, hogy bőséges anyag áll rendelkezésre a közelmúltból ebben a témában, tehát erre az "archivizálásra" nem feltétlenül volt szükség. Továbbá tetszettek nekünk az olyan, persze kissé modoros képi megoldások, mint amikor a film elején először a fiatal Antall József néz a "tükörbe", vagyis a kamerába, majd éles vágással a Blokád átvált az idős Antallra, aki moszkvai útja közben, a repülőgép mosdójában daganatát vizsgálja, jóllehet a szovjet pártfőtitkárral, Gorbacsovval való találkozása miatt jobban izgul, mivel betegségénél fontosabb számára az ország sorsa.
"Mondjon le! Mondjon le!" – Ezért nem jó
A Blokád alapproblémája, hogy tulajdonképpen két film egyben. Dicséretes persze, hogy Köbli Norbert ezúttal is közönségfilmmé tudta sűríteni a magyar történelmet, ám Antall József, főleg fiatal énje többet érdemelne. A nagyjából nettó 1 óra 40 perces játékidő egyszerűen nem bírja el a két drámát, Antall 1956 utáni meghurcolását és 1990-es politikai kálváriáját és haláltusáját a rákkal. Igen, bizonyos szempontból, mint művészi képzettársítás jó dolog, hogy az alkotók megidézik a forradalmat és a korai Kádár-korszakot, de akik ismerik a fiatal Antall sztoriját, joggal érzik úgy, hogy ez önálló filmet érdemelne, nem pár epizódot az ötvenhatról készült magyar filmek bevett kliséivel. És egyébként a rövid játékidő miatt a fiatal Antall flashbackjei inkább elvesznek a lényegi történetből, az óhatatlan sűrítések okán túlságosan is szimplának és üresnek érződik maga a taxisblokád. Dacára a tömegjelenteknek és a pattanásig feszült hangulatnak, a leegyszerűsítések miatt túl könnyűnek tűnik a krízis megoldása. Holott sokan még emlékeznek is rá, mennyire nem volt az, és mennyire nem hősként jött ki ebből Antall József és kormánya. Ennek eredménye a felszínesség mellett az is, hogy fájdalmasan bárgyúak Antall feleségének és fiainak a karakterei, pedig Fülepp Klárát a kiváló Tóth Ildikó formálja meg a roppant szűkös lehetőségekhez képest amúgy tisztességesen.
Dramaturgiai értelemben Antall érdekes, bár túlidealizált hős, a többi karakterrel pedig nagyobb gondok is vannak. A taxisok hiteltelenek, túlságosan is mívesen és választékosan beszélnek. Rendben, a magyar filmek azért is sok kritikát kapnak, ha túl sok bennük a káromkodás, de egy ilyen feszült szituációban, amikor munkásembereknek a megélhetése múlik a tüntetés sikerességén, nem ilyen vehemenciával demonstrálnak, nem válogatják meg a szavaikat. A Blokád tüntetései inkább keltik eljátszott színdarabok, mint valódi, "vérre menő" lázadások benyomását – hogy érzékeljük a különbséget, elég megnézni YouTube-on a korabeli felvételeket. Náluk is problémásabb Göncz Árpád köztársasági elnök ábrázolása, pedig Gáspár Tibor jó és jobban is hasonlít Gönczre, mint amennyire Seress Antallra. Göncz egy bohóc, egy lesajnált populista bölcsész a filmben, aki csak a népszerűségre hajt és a romantikus ideák vezérlik, szemben a reálpolitikus Antall-lal, akinek keménysége hosszú távon pozitív hatású és szükségszerű a Blokád szerint. Kombinálhatnánk, hogy az is nyom a latban, hogy Göncz Árpád a mai kormánypropagandában a legfőbb ellenlábasnak tartott "baloldali-liberális" oldalt erősítette, sőt a filmben elhangzik az egyik Antallt bíráló ápolónő szájából, hogy a "Deutsch Tomi olyan jóképű", úgyhogy ez a film biztos kormánypropaganda. Nem, szerencsére nem az annak ellenére, hogy állami pénzből készült, ez nem az Elk*rtuk, sőt kifejezetten ösztönöz arra, hogy meglássuk a párhuzamokat a "má"-val (például infláció akkor és most, kormányellenes tüntetések, hibás kormányzati döntések akkor és most stb.), és az idézett beszólás is ironikus, egy humoros jelenet része. De ennél a slendrián és karikatúraszerű ábrázolásnál sokkal többet érdemel Göncz Árpád, A Gyűrűk Ura fordítója, aki maga is kulcsszerepet vállalt az 1956-os eseményekben és a rendszerváltásban.
Mondjunk le róla, avagy megéri a pénzét?
A Blokád tisztességesen összerakott, az összhatást tekintve profi politikai thriller-dráma, ami sikeresen bemutatja, illetve inkább csak felvillantja a sokak által ismert politikus mögött az embert, a drámai hőst, még ha túl is idealizálja Antall Józsefet. Ám a taxisblokádot és Antall fiatal éveit összecsapja, leegyszerűsíti, néhány karaktert méltatlan módon a háttérbe szorít, hiteltelenül ábrázol, Göncz Árpádot gáncsoskodó romantikus idiótává alacsonyítani pedig egyenesen bűn. Antall személye vagy inkább karaktere miatt érdemes egy próbát tenni vele október 23-a apropóján, de hangsúlyozzuk, készültek ennél sokkal jobb magyar filmek is 1956-ról, Köbli Norbert tollából. És készüljenek a kilencvenes évekről ennél jobb, komplexebb filmek, mert a "ma" számára mindennél fontosabb korszak, hiszen a nagy "reboot", a rendszerváltás után ott ment félre valami nagyon csúnyán, csak még talán ma sem értjük pontosan, hogy mi.
A cikkben felhasznált képek forrása: InterCom // Szvacsek Attila.
A Blokád október 20-tól megtekinthető a magyar mozikban. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.
