A játszma - Kritika
Újabb vizsga magyar kémthrillerből
A vizsga 2011-ben, október 23-a környékén került a mozikba, és egy új trendet indított el a magyar filmtörténetben: egy népszerű filmes műfaj, a kémthriller felől mutatta be az 1956 utáni megtorlásokat és a korai, nem éppen a Bambitól, hanem ártatlanok vérétől vörös Kádár-rendszert. A Bergendy Péter által rendezett, Köbli Norbert által írt történelmi thrillernek számos követője (A berni követ, A martfűi rém, Apró mesék) akadt, sőt A játszma címmel megérkezett a direkt folytatása is, ami komplexebb, kivitelezését tekintve professzionálisabb, nagyszabásúbb munka, viszont nem feltétlenül jobb is nagy elődjénél.
Vizsgázás a legvidámabb barakkban, avagy erről van szó
A játszma hat évvel az ötvenhatot követő véres megtorlások és A vizsga után, 1963-ban, a "kádári konszolidáció", tehát a jóléti állam, a "puha diktatúra" megteremtésének kezdetén veszi fel a fonalat. Markó Pál (Kulka János), az állambiztonság bukott alezredese átlagemberként él tovább magányosan és betegen, mivel felesége elhunyt, ő maga pedig stroke-ot kapott. Egykori tanítványa, Jung András (Nagy Zsolt), aki elárulta őt, viszont karrierje csúcsán jár: előléptették, már házasságban él Évával (Hámori Gabriella), egykori menyasszonyával és kollégájával. A múlt azonban megkísérti Jungot Markó személyében, akiről egy neves szovjet lapban gyanúsan méltató hangvételű cikket közölnek, és mivel azt pusmogják, hogy a reformista Nyikita Hruscsovot le fogják váltani a neosztálinista Leonyid Brezsnyevre a Szovjetunió éléről, Jung komolyan félni kezd volt mestere bosszújától. Ezért beszervez egy fiatal lányt, a háború alatt Markót bújtató család tagját, Abigélt (Staub Viktória), hogy férkőzzön a beteg férfi bizalmába és jelentse, mire készül. Ám ebben a történetben senki sem az, akinek látszik!
Amiből jelesre vizsgázott, azaz ezért jó
A játszma A vizsgánál összehasonlíthatatlanul több pénzből készült, és a hatványozottan nagyobb költségvetés meg is látszik a többek között Vinnai Petra keze munkáját dicsérő pompás díszleteken és jelmezeken. A vizsga persze a pénzszűkét hatalmas kreativitással kompenzálta, Bergendy Péter az akkori sztenderdhez mérten megkapóan színvonalas akciójeleneteket komponált, illetve tökéletesen bánt a thriller alapját jelentő suspense-zel, avagy a többletinformáció adagolásával és a feszültségteremtéssel. Az eddig szerencsétlen módon a gyengébb Köbli-forgatókönyveket (Szabadság - Különjárat, Árulók) megfilmesítő Fazakas Péter végre megmutathatta, mit tud, bár a pszichodrámába hajló sztori jellegéből következően Fazakas nem az akciórendezésben, hanem a lélektani folyamatokat érzékeltető képkomponálásában és – Kovács Zoltán vágóval együttműködve – a zenés jelenetsorok, montázsszekvenciák szerkesztésében jeleskedett. Azaz A játszmában jóval kevesebb az akció és a hagyományos suspense, mint A vizsgában, cserébe viszont mélyebb karakterrajzokat és drámai szempontból jobban kidolgozott sztorit kapunk, ami nagyban köszönhető az egytől egyig remek színészeknek.
A 2016-os stroke-ja miatt ideiglenes visszavonulásra kényszerült Kulka János a sajtóvetítés utáni beszélgetésen azt mondta, szabályosan sírt, amikor felkereste őt Köbli Norbert a bevallottan őrá írt forgatókönyvvel. A mostani Markója már nem az a céltudatos, vérprofi és ha kell, kegyetlen Markó, akit A vizsgában megismertünk, ami keserűen önreflexív motívum, hiszen Kulka tragédiája is az, hogy elképesztően jó a szakmájában, de stroke-ja miatt már csak tőmondatokban tud kommunikálni. Pusztán emiatt is megindító az ő szála, ami ugyan kicsit döcög a szűkszavúság miatt, de a veterán színész így is zseniális, kevés jelenetében uralja a nagyvásznat, kihozza a legtöbbet a figurából, ami ezúttal több egy szerepnél, kvázi pszichoterápia Kulka János számára. Persze Nagy Zsolt is remekel Jungként, aki a történet tulajdonképpeni főhőse, Markó helyett ezúttal ő kerül többszörösen is nehéz helyzetbe, hiszen nemcsak a bűntudat és egykori mestere jelenléte kínozza, hanem a két nő, Éva és Abigél között is őrlődik. Nem véletlen, hogy A játszma merész plakátján a tök pucér Nagy, illetve Jung feszít egy pisztollyal! Habár Fazakas műve egyfajta "remake-je" A vizsgának, végkifejlete részben hasonló a nagy elődjéhez, más szempontból viszont éppen az ellenkezője annak, valamint a bűntudat és a férfi-nő kapcsolatok kellőképp komplikálják a sztorit. Staub Viktória hősnője amúgy nemcsak érzékien szép, hanem a színésznő végig szépen egyensúlyoz is a naiva és a femme fatale között, amely kettősségből az egyik legnagyobb fordulat következik.
Amiből pótvizsgázni kellene, azaz ezért nem jó
A játszma sajnos azon a téren gyengébb elődjénél, ahol az a legerősebb volt: kevésbé hangsúlyos benne maga a történelem. A vizsgát azért is szerettük, mert amellett, hogy izgalmas thrillerként funkcionált, frappánsan megmutatta a kollektív emlékezetben még mindig túlságosan is pozitív színben feltüntetett Kádár-korszak másik arcát, azaz hogy 1957 és 1963 között ugyanaz a rezsim "tisztogatott", kegyetlenkedett, ami 1963 után amnesztiát, gazdasági reformot és jóléti államot hirdetett. A játszma, illetve Köbli Norbert forgatókönyvíró az által, hogy személyesebb, karakterközpontúbb történettel állt elő, tudatosan áldozta fel a történelmet a lélektani dráma oltárán. Fazakas Péter külön ki is emelte a sajtóvetítés utáni beszélgetésen, hogy művük elsősorban fikció, nem hiteles korrajz. Kár, mert számos kortárs történelmi zsánerfilmünk éppen A vizsga példáját követve valósította meg a tökéletes egyensúlyt a kollektív emlékezés és a műfajfilm között, Fazakasék műve viszont megelégszik pár didaktikus dialógussal, utalással a kétarcú Kádár-rendszerre.
Persze ha egy fiktív sztori hiteles, akkor elnézzük neki a korrajz elnagyoltságát. A játszmával viszont ebből a szempontból is vannak gondok. Az még hagyján, hogy a végső, nagy fordulat túlcsavartnak, túlbonyolítottnak hat és gyakorlatilag háromszor fejezik be a filmet, azaz hosszabb a kelleténél. Ez utóbbi még megindokolható azzal, hogy Markó, Jung, Éva és Abigél egyaránt központi figurák, így mindegyikőjük szálát tisztességesen el kellett varrni. Ám bennünk végig ott motoszkált a gondolat, hogy A játszma leginkább a hasonló témájú A besúgó formátumában, sorozatként működött volna a legjobban. Majdnem két órás a játékidő, fél órával hosszabb A vizsgáénál, de még így is kevésnek érződik a négy fő karakterre, mindegyikőjük történetében és jellemében találkozunk elnagyolt motívumokkal. A legfájóbb talán Éva háttérbe szorulása, majd hirtelen előtérbe kerülése a cselekmény végén, pedig az őt alakító Hámori Gabriella jól játszik, de figurája jó darabig csak asszisztál, holott több potenciál volt benne.
Előléptetés vagy börtön? – Végszó
Olyan filmek után, mint A martfűi rém, az Apró mesék vagy a Valan - Az angyalok völgye, illetve sorozatfronton az Aranyélet és A besúgó, attól már nem hatódunk meg, hogy egy magyar mozifilm a kémthrillert történelmi közegbe helyezi, ám A játszma speciális eset, hiszen a mára klasszikussá vált, trendindító A vizsga folytatása. Azok, akik megkedvelték az előző részt, valószínűleg ebben sem fognak csalódni, mert – és ezt akár negatívumként is fel lehetne róni – A játszma fő történetét tekintve egyfajta "remake-je" A vizsgának. Szerencsére azért az alapsztorihoz sokat hozzátesz főleg karakterdrámák és az elődjénél jóval összetettebb színészi alakítások szintjén. Maga a történelem ezúttal nem túl erős benne, sőt kihagyott ziccer, hogy az alkotók nem foglalkoztak a zsáneren keresztül behatóbban a sokak által máig visszasírt jóléti Kádár-korszakkal, pedig még mindig van mit rendbe tenni a fejekben ezen a fronton, és erre a sok nézőt vonzó népszerű műfajok kiváltképp alkalmasak lennének.
A játszma országos premierjét a veszprémi Magyar Mozgókép Fesztiválon tartják június 9-én, innentől megtekinthető a film a magyar mozikban is. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.
