Bébi úr - Kritika
Egy öltönybe öltöztetett kisbaba, de vicces!
Nem is értem, hogy a Pixar és a Disney miért erőlködik: elég lenne szétnézni kicsit a YouTube-on, hogy mire kattannak az emberek, és valami hasonlóan együgyűre felfűzni egy egész filmet. Mert hát a Bébi úr alapvetően egy ilyen szimpla ötletre épül: egy olyan kisbabáról szól, aki úgy viselkedik, mint egy felnőtt - egy olyan felnőtt, akinek nem volt gyerekszobája. És ez a poén már a Roger nyúl a pácban című klasszikusban is csak egy kifigurázandó közhely volt.
Persze, a DreamWorks nem azért fizet súlyos pénzeket a filmjeiben közreműködőknek, hogy ennyivel csak úgy beérjék: primitív ötlete köré a film elég sok történést épít - ezek között vannak bejáratottak és vannak igen agyamentek is (melyek egy része nagyon, más része nagyon nem működik). Az a helyzet ugyanis, hogy Bébi úr a Bébi Rt. küldötte: a gólyák helyett ez a cég gondoskodik a Föld babaellátmányáról, és úgy tűnik, mostanában nem megy túl jól az üzlet - kezdenek erősen feljönni a kiskutyák az emberek népszerűségi listáján, és ha csak a baráti körömben nézek körül, azt kell, hogy mondjam, ez nem is olyan nagy hülyeség.
Bébi úr egy kutyafarmon dolgozó páros életébe csöppen bele, hogy segítsen megfúrni ezt az egész kiskutya-bizniszt: azt ne kérdezzétek, hogy egyeztethető össze a film bevezetőjében még terhesen prezentált anyuka azzal a ténnyel, hogy a baba egyedül, taxival érkezik meg a családhoz, melynek felnőtt tagjai egy pillanatig sincsenek fennakadva azon, hogy az új jövevény öltönyben van. Mert hát egy felnőtt ruhákba felöltöztetett kisbaba olyan vicces, nem igaz?
Még szerencse, hogy van egy hétéves bátyja, Tim, aki sokkal alaposabban felépített karakter, mint a felnőtt paródiaként szolgáló címszereplő: Tim óriási fantáziával van megáldva, a legtöbb gyerekhez hasonlóan meglátja a csodát a hétköznapokban, ám a kisöccs megjelenésével ezek a csodák elhalványulnak, átveszi helyüket a magány frusztrációja, mint ahogy ez a valóságban is könnyen előfordulhat - főleg ha a fenti, csodás kalandok megélésében azok a szülők is aktívan részt vettek korábban, akiknek minden idejük az új jövevény istápolására megy el. A film vázlatosan, de meglepően jól eltalált beleérzéssel prezentálja a nagyobb testvér szindrómát, amiből aztán később nyílt ellenségeskedés lesz.
Persze, te is sejtheted a következő lépcsőt: megjelenik a közös cél, a közös ellenség, ami miatt a torzsalkodó felek kénytelenek összefogni, hogy aztán hamarosan rádöbbenjenek, hogy együtt a legjobbak...
Eme közös ellenségről inkább nem nyilatkoznék bővebben (az előzetesek se térnek ki rá), inkább csak annyit mondanék, hogy a fenti alapsztorihoz hasonlóan több mint abszurd, és hajlamos túlmenni a józan ész határán: így lehetne leírni a film humorát és tempóját is. A Bébi úr ugyanis eszeveszett tempót diktál, melyhez töméntelen mennyiségű, alaposan túltolt fizikális poén társul, a börleszkes akciójelenetek pedig olyan őrületesek, hogy néha ki sem lehet venni, hogy épp mi zajlik a vásznon, de elképesztően vannak megkomponálva, az biztos. A kisebb gyerekekre pozicionált vizuális gegek mellé az eredetiben Alec Baldwin, a szinkronban pedig Csankó Zoltán hangján megszólaló címszereplő dob be olyan verbális humorszikrákat, melyeket csak felnőtt nézők érthetnek és értékelhetnek. Kár, hogy ez utóbbiak nagyon gyorsan önismétlővé válnak, hisz jobbára a vállalati élet körül forognak, annak vonulatait vetítik rá egy kisgyerek világára.
A DreamWorks tehát ezzel a filmjével is hozza azt, amit az utóbbi években már megszokhattunk tőle: az alaposan kidolgozott történet, az érzelmi rezonancia és a - Timet leszámítva - maradandó karakterek helyett inkább a tempóra és gegek sorjázására fókuszál. Esetenként ehhez észveszejtő látvány is jön, de minek ide látványorgia, ha van egy nyakkendős kisbabád?
Pozitívum
- Elképesztő tempó, ügyes vizuális koreográfia
- A nagy tesó jól kitalált karakter
Negatívum
- A sztorinak alig van értelme
- Érzelmileg nem túl megkapó
Végszó
Egylövetű poénja köré a film őrült tempóban előadott, vizuális gegekkel alaposan megszórt, helyenként abszurditásba hajló történetet sző, ami leginkább a kisebbeket célozza meg. Míg a film alapjául szolgáló könyv inkább arra van kihegyezve, hogy egy új jövevény milyen kihívások elé állítja a szülőket, a film inkább a nagy testvérre fókuszál, akinek azzal a drámával kell megbirkóznia, hogy már nem ő áll a család középpontjában. Ezt a más téren meglehetősen sekélyes Bébi úr megkapó beleérzéssel mutatja be.
KRITIKA: Bébi úr
