Amitől félünk - Kritika

Életfóbia

KRITIKA: Amitől félünk - Háromórás kíntorna haladóknak

A korábban rövidfilmekben utazó amerikai Ari Aster néhány éve gyors egymásutánjában megírt és megrendezett két egész estés horrort, melyekkel a szamárlétra jó néhány fokát kihagyva rögtön a csúcsra jutott. Az agyondíjazott Örökség és a Fehér éjszakák sikere nagy önbizalmat adott a filmesnek, a „kult” jelző egyre gyakoribb felemlegetése pedig a pénzembereket is meggyőzte. Így történhetett meg, hogy a 2011-es Beau című rövidfilm és egy, az internetre is felkerült forgatókönyvvázlat 35 millió dollárral és szinte korlátlan alkotói szabadsággal megspékelve négyórás filmeposszá nőhette ki magát. A mozikba egy megvágott, háromórás verzió került, mely hosszában az Örökséget, büdzséjében pedig a szintén az A24 gyártásában készült Minden, mindenhol, mindenkort is felülmúlja. No, de ezúttal is hasonló sikerre számíthatunk?

Erről van szó

Beau Wassermann (Joaquin Phoenix) egy középkorú, egyedül élő férfi, aki gyakorlatilag mindentől retteg, nem kevés munkát adva ezzel terapeutájának. Most éppen az anyjához készül, de lakásának elhagyása és az utazás puszta gondolata is halálfélelemmel tölti el. Aztán egymás után történnek meg a dolgok, melyek kimozdulásra kényszerítik és ahogy haladunk előre a cselekményben, egyre szürreálisabb élményekben lesz része, és vele együtt a nézőknek is. Gyakorlatilag minden rossz, ami egy emberrel megtörténhet, meg is történik vele. Mint a legtöbb filmes utazás, ez is egyfajta belső trip, ahol a főszereplő felfedezi saját magát, a lehetőségeit és a határait, miközben a valóság és a képzelet olyan szinten összemosódik, amennyire csak lehet.

 

Ezért jó

A film minden szempontból különleges utazásra visz minket, melynek középpontjában egy egészségesnek egyáltalán nem nevezhető anya-gyermek kapcsolat áll. Ezen kapcsolat végterméke egy teljesen elcseszett felnőtt, akit Joaquin Phoenix személyesít meg zseniálisan. A cselekmény gyönyörúen mutatja be azt, amikor valaki annyira fél az élettől, hogy közben elfelejt élni, megfosztva magát a jó és rossz dolgoktól egyaránt. Nem érez, nem gondolkodik, nem hoz döntéseket, nem vállal felelősségeket, csak folyamatosan előrevetíti a kudarcot, amibe aztán szépen bele is szalad. Ari Aster minden filmes eszközt megragad, hogy a történések abszurditására még inkább ráerősítsen, úgy és olyan dolgokat mutat meg nekünk, amire nem sokan vállalkoznának.

Ezért nem jó

Irgalmatlanul hosszú ez a film, ami talán még nem is lenne baj, hiszen háromórás darabokból bőven kijutott mostanában is, de azokkal ellentétben – talán szándékosan – száműz minden olyan elemet és megoldást, melyek által rövidebbnek érezhetnénk. Bár egymást követik a szürreálisabbnál szürreálisabb dolgok, és időnként felpörög a cselekmény, amint talál valami érdekeset, hosszasan elidőzik rajta. A téma éppen elég feszengést kelt az emberben, az elnyújtott feszengést pedig csak a hardcore rajongók szeretik és bírják.

A másik probléma, hogy nincs kinek szurkolni, mert nincsenek a filmben pozitív, szerethető figurák. Beau sokkál inkább irritáló személyiség, aki képtelen kimászni a saját maga által ásott (és folyamatosa mélyített) pszichikai gödörből. Ugyan a szorongása mögött van valódi ok és tartalom, mégsem takarózhat ezzel élete végéig. Meg három órán át.

Megéri a pénzét?

Már csak percalapon is. A viccet félretéve, ez a film ránk zúdítja Ari Aster frusztrációjának teljes tárházát és gyakran az öncélúság mezejére lépve olyan közel visz minket az őrülethez, amilyen közel nem biztos, hogy kerülni akarunk. Az Amitől félünk nem is igazán horror-vígjáték, hanem sokkal inkább egy abszurd humorral átszőtt egzisztenciális dráma, mely persze nem nélkülözi a vért és az erőszakot sem. A Monty Python és Stephen King szerelemgyereke, melyet egy közösen átbulizott éjszakán követtek el pszichedelikus szerek üdvözítő társaságában. Aki még csak most ismerkedik Ari Aster munkásságával és úgy általában a műfajjal, az valami könnyedebbel kezdje, mert ez garantáltan megfekszi a gyomrát.


Az Amitől félünk (Beau is Afraid, 16 éven aluliaknak nem ajánlott!) 2023. április 20-tól megtekinthető a magyar mozikban. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.

További cikkek a témában

Amitől félünk

2023. április 20.
Kommentek