Az útvesztő: Halálkúra - Kritika

Ugyan Wes Ball rendező kikéri magának, ha az általa levezényelt Útvesztő-trilógiát a teljesen lecsengő Young Adult-láz egyik hajtásának tartják (szerinte ugyanis ez egy kalandfilm, ach so), de hiába is erőlködik abban, hogy disztingválja magát és filmjét egy olyan trendtől, ami már tavaly is... nos, tavalyi volt.

Az igazsághoz azért az hozzátartozik, hogy az eredeti tervek szerint a Halálkúra közel egy éve futott volna be a mozikba, csak az egyik kaszkadőrmutatvány során az addig még lelkes Dylan O'Brienbe beleszállt egy autó (vagy fordítva), és ő olyan sérüléseket szerzett, ami miatt több hónapra le kellett állítani a forgatást (nem mellesleg a másik főszerepet alakító Kaya Scodelario is lebabázott, ami továbbhátráltatta a munkát). A lényeg a lényeg, hogy időközben nagyot fordult a világ: a fiatalok magára hagyták a számukra kitalált műfaji hibrideket, és horrorba meg szuperhős filmekbe menekültek, vagy egyszerűen csak otthon maradtak netflixezni.

Ebbe a nihilbe érkezett meg a Halálkúra, mint az a srác, aki akkor toppan be a születésnapi bulira, amikor már mindenki hazament. Így aztán szépen végig lehet mérni, és szembesülni azzal a ciki felismeréssel, hogy nem is olyan rég milyen naiv marhaságokon pörgött a világ: a pubertásból épp, hogy kijött fiatalokon, akik szívecskés naplókba való érzelmeikkel viaskodva kénytelenek felvállalni kiválasztottságukat, és megmenteni a világot valami olyan veszedelemtől, amely erősen hajaz egy-egy sci-fi- vagy fantasy-klasszikus premisszájára, csak sokkal-sokkal szögletesebb.

Thomasnak (O'Brien) ugyan nincs szívecskés naplója, de kiválasztottnak kiválasztott, hisz magában hordozza egy világevő vírus ellenszerét, ő maga viszont csak a barátait akarja kimenteni a csávából, miközben a sors, meg a Veszett nevű nagyon elszánt, nagyon gonosz, nagyon vad gondolatok által vezérelt vállalat egész más szerepet szánna neki. Végül Thomas, valamint régi és új barátai eljutnak az utolsó megmaradt városba, a Veszett főhadiszállására, hogy szembesüljenek saját végzetükkel, valamint az időközben árulóvá vált Teresával (Scodelario), akit egészen jól artikulált szándékok vezérelnek - csak valahogy ezeket nem tudja jól tolmácsolni Thomaséknak.

Thomas és Teresa viszonya egészen érdekes lehetne, csakhogy az Útvesztő-trilógia lezárásában nem nekik jut a főszerep, hanem a fegyvereknek. No meg a közhelyeknek. Míg az első filmnek egész jó svungot adott a rejtélyes alapötlet, addig a második rész már csak ide-odacsapongott az eredeti regénytől rendesen eltérő történetében, és ugyan az utolsó fejezet is közhelyt közhelyre halmoz, legalább konzekvensen építkezik a hangos és egészen látványosan kivitelezett finálé felé.

Az előbb említett tényezők miatt viszont nem nagyon van benne feszültség: a bejáratott panelek egymásra tetrisezése kiszámíthatóvá teszi és szürkére meszeli a narratívát, amibe még a supercutokba való párbeszédek ("hagyjatok itt!" "bízz bennem!" stb.) sem visznek túl sok színt. Egyedül talán a Veszett megveszekedett katonái hathatnak üdítően, melyek bénábban lőnek, mint a rohamosztagosok, és lassabban reagálnak bármilyen helyzetre, mint Villám a Zootropolisból. Ilyen körülmények között azért nem is annyira elkeserítő szitu ez a világvége.

Az útvesztő: Halálkúra január 25-től látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.