Az oroszlánkirály - Kritika

Kétség nem férhet hozzá, hogy mekkora siker előtt áll Az oroszlánkirály új változata. Nem elég, hogy ugyanannak az animációs eljárásnak a továbbfejlesztett változatát használja, mint ami három évvel ezelőtt mutatkozott be A dzsungel könyvében és csinált belőle gigantikus sikert, de még az alapjául is egy olyan filmet választott, amit a Disney stúdió egyik modern klasszikusaként tartanak számon. Tény, hogy az idén 25 éves Az oroszlánkirály a nyolcvanas évek végén újra belendülő stúdió koronaékszere, generációk kedvence, minden hibájával együtt is mestermű.

Ez az új film pedig? Nos, nem több egy technológiai demonstrációnál, amely szolgai módon és a rendelkezésére álló kreatív hátteret messze nem kihasználva, mi több, eleve rossz elgondolás alapján elindulva meséli újra Simba történetét.

Szóljatok, ha ismerősnek tűnnek az alábbi sorok: nagy nap virrad az állatok birodalmára. Megszületett Mufasa király utódja, Simba, aki egy nap majd apja nyomdokaiba lép. Illetve lépne, ha Mufasa fivére, Zordon ezt hagyná, azonban a hiénákkal szövetkezve lépre csalja Mufasát, a halálát pedig a kis Simba nyakába varrja, aki ezért kénytelen menekülőre fogni. Egykori birodalmától messze vándorolva ismerkedik meg Timonnal és Pumbával, a szurikáta és varacskos disznó mának élő párosával, akik gondtalan életet ígérnek neki, ám a múlt nem enged...

A Disney-t meg a jelen igényei nem engedik, azaz hogy az emberek szívesen hallgatják újra kedvenc meséiket, de csak új köntösben. A jól ismert történetek megidézése ugyanis nem újszerű dolog, a stúdió majd minden klasszikusát többször is bemutatták, de ma már ez nem lenne célravezető, hisz az örök kedvencek majd' mindenkinek megvannak otthon ilyen vagy olyan formában, és a nézők egy-egy rerelease kedvéért már jóval kisebb kedvvel váltanának jegyet csak azért, hogy a gyerekeikkel is mozivásznon ismertethessék meg azokat a történeteket, amiken ők felnőttek. Míg régebben - még a DVD megjelenése előtt - működtek az újbóli bemutatók, ma már többet kell kínálni, de úgy tűnik, leginkább csak körítés tekintetében.

Ez utóbbira pedig Jon Favreau rendezése a legjobb példa, aki ugyan váltig állította, hogy nem csak újramondja Az oroszlánkirály történetét, de tulajdonképpen pontosan ezt tette: filmjében lépten-nyomon köszönnek vissza az eredeti konkrét beállításai és párbeszédei. De nem ez a legnagyobb baj: a választott, csillivili médium nem hogy új dimenziókkal nem látja el Simba felnövésének meséjét, de elveszi annak átélhetőségét. A film szereplői valóban fotorealisztikusak - a reproduktív szervek hiányát leszámítva -, de miközben emberek módjára beszélnek és énekelnek, emberi érzelmek átadására teljesen alkalmatlanok, illetve a valószerűség nevében nem sugároznak ilyet. Az állatok többsége nem nevet, nem sír, gyakorta még a halálában is szenvtelen, és így vannak ezzel a film négylábú szereplői is, akik kifejezéstelen ábrázattal élik meg a legdrámaibb pillanatokat, és hiába sírnak a vonósok meg a szinkronszínészek, ezek a jelenetek a fapofás tálalásnak köszönhetően egyszerűen nem működnek.

A dzsungel könyve esetében még messze nem volt ennyire zavaró ez a szenvtelenség, abban a filmben ugyanis csak egyszer fakadtak dalra, itt pedig danolászás közben a legfájóbb az érzelmi átélés hiánya, ráadásul Mauglit egy élő színész játszotta, aki ugyan soha nem emelkedett Meryl Streep-i magasságokba, mégis több érzelmet sugárzott, mint Az oroszlánkirály bármelyik állata.

Ami pedig a történetet illeti, ugyan viszi előre az eredeti sztori magával ragadó királydrámája, de mégsem érezhetjük úgy, hogy szárnyalna a narratíva. Az érzelemmentes ábrázolásmód eleve kizökkenthet a sztoriból, az pedig, hogy gyakorta szóról szóra, képkockáról képkockára láthatod ugyanazt a cselekményt felelevenedni, de sokkal ráérősebben, töltelékjelenetekkel teli módon elmesélve, még a lendületet is kiöli az egészből. Jó újrahallani Hans Zimmer, Tim Rice és Elton John dalait, de ha nem most találkozol először ezzel a történettel, akkor azt kívánod magadban, hogy bárcsak az eredeti filmet látnád újra nagyvásznon, ha viszont újonc vagy, akkor nem biztos, hogy érted majd, hogy mire ez a nagy felhajtás. Mármint a látványon kívül, amiről meg tudjuk, mire elég.

---

Az oroszlánkirály július 18-tól látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.