Az akolitus - 3. rész - Kritika
Szál kontra Erő
A Köztársaság Fénykora végre élőszereplős formában is debütált Az akolitusban június elején, ám ez a debütálás megosztotta a rajongókat többek között azért, ahogyan Leslye Headland showrunner a Star Wars-mitológiával bánik. Nos, akik ezt a fajta radikalizmust nem bírták, azoknak a harmadik epizód még kevésbé fog tetszeni.
A Köztársaság Fénykora… és alkonya – Erről van szó
Headland nem szórakozik, már most, a harmadik részben megmutatja, miért is mérgesedett el a viszony Osha és Mae (Amandla Stenberg) között. Tizenhat évvel korábban Aniseya (Jodie Turner-Smith) és Koril (Margarita Levieva) együtt nevelik a lányokat (Lauren és Leah Brady formálják meg a kis Oshát és Mae-t) zárt boszorkányközösségükben a Brendokon. Ismerik az Erőt, de nem így hivatkoznak rá, hanem Szálként, ami minden létezőt összeköt, illetve más értelmezésben összeláncol. Közös gyermekeiket pedig kiválasztottakként kezelik, hiszen egy exkluzív női kommunában ritkaságszámba megy, hogy gyerekek születnek, nemde? A testvérek közötti ellentét – Osha világot akar látni, Mae ezt rossz szemmel nézi – miatt cseppet sem idilli hangulatot azonban váratlan jövevények zavarják meg, akik csak tovább szítják a feszültséget.
A világos oldal – Ami működik
Az akolitus első két része csak a bemelegítés volt, a harmadik már izgalmasabb éppen a különleges közösség és ennek az "eretnek" tanai miatt. Leslye Headland felteszi azt a jogos kérdést, hogy a Jedik és a Sith-ek kiváltsága-e az Erő. Ezt már Rian Johnson is pedzegette Az utolsó Jedikben, de nem tudta mélyebben kibontani. Az akolitus sem filozofál sokat ezen, de elgondolkodtató, hiszen ha Szálként tekintünk a Yoda mester jellemzése szerint is mindent átható és összekötő természetfeletti hatalomra, akkor az egészen más értelmet ad a dolgoknak. Nem annyira offenzív jellege van, inkább egy ajándék, egy közösségszervező elem, amivel természetesen meg lehet indokolni, hogy miért zárkózzon el a Brendok a Köztársaságtól és a Jeditanácstól. Headland sorozata nem fekete-fehérnek mutatja be a szemben álló feleket, a boszorkányok is egyfajta "harmadikutas", működőképes alternatívát képviselnek. Nem rosszat akarnak, de fanatizmusuk és félelmük mégis a rossz oldalra sodorja őket.
Megvan a Trónok harca előzménysorozatának férfi főszereplőjeEz az állítás pedig a Jedikre is érvényes a harmadik rész tükrében. Sokak számára valószínűleg blaszfémiával ér fel, hogy ebben a sztoriban a nemes lovagok inkább erőszakos és alattomos gyarmatosítóknak tűnnek, akik nem tűrnek semmilyen elhajlást. Kicsit az újkori hittérítők juthatnak az eszünkbe róluk, mivel ha passzív-agresszív stílusban is, de a boszorkánykommunára akarják kényszeríteni a tanaikat és az értékrendjüket, amelyekre persze Osha fogékony. De Oshát is inkább az motiválja, ami később a kis Anakint vagy a fiatal Luke-ot: világot akar látni, nem akar egész életében ezen az égitesten élni úgy, mintha Mae "sziámi ikertestvére" lenne nulla privátszférával. Alapvető emberi vágyak ezek, amelyeket csak bizonyos ideológiai rendszerekben lehet jóként és rosszként értelmezni. Ha valamit Az akolitus jól megragad, akkor az ez a probléma, például ettől lesz, lehet több egy Star Wars-történet szimpla gyerekmesénél.
A sötét oldal – Ami nem működik
A harmadik résszel az az alapvető gond, hogy ez a sorozatévadokban nagyjából az utolsó előtti epizód szokott lenni, amikor is flashbackben feltárul a hős vagy a gonosztevő múltja, hogy kicsit más megvilágításba kerüljenek a karakterek. Remélhetőleg Headland még bőven tartogat meglepetéseket, mert jelenleg úgy érezzük, túl korán ellövi a puskaport. Persze nem kell mindennek egy kaptafára készülnie, és ebből profitálhat is a széria, hogy már most megtudtuk, a két tesó miért és hogyan került szembe egymással: elég fura és ravasz "édesanyjuk" és a Jedik keze vastagon benne van ebben amellett, hogy Mae valamiért nem tűri, hogy Oshának legyen magánélete. Miért is nem tűri? Ezt nem igazán sikerült bemutatni, ahogy az is eléggé sántít, ahogy a sztori végén Mae gonosszá válik és megpróbálja megölni Oshát. Sőt mi több, felgyújtja az egész kócerájt, nem kímélve a családját sem. Erre nincs jobb kifejezés: WTF?!
Továbbá Star Wars-rajongóként nem mehetünk el amellett, hogy Headland művéről sugárzik egyfajta "kivagyiság". Mármint hogy "majd én megmutatom, hogyan kell ezt" mentalitás, és bár értékeljük az újító szellemet, de ez a radikalizmus talán kicsit sok: félő, hogy a Csillagok háborúja-mitológia alapjait sérti hosszú távon. Azaz oké, hogy a Jedik dogmatikusak és ellentmondást nem tűrően védik a Köztársaságot, de a George Lucas által lefektetett alapokból kiindulva ez a fajta gyarmatosítói és hittérítői attitűd idegen tőlük. Ez azért baj, mert ha lebontjuk a tartópilléreit annak, amit szeretünk, akkor kérdés, mi marad a kedvencünkből. Ez Mae viszonylatában is kérdés.
Baljós árnyak közelednek – Kitekintés és végszó
A felsorolt nyűgök ellenére Az akolitus harmadik része számunkra meggyőzőbb volt, mint a szériát nyitó dupla epizód. Headland lehet, túlságosan is merészen nyúl a Star Wars-mitológiához, ám ez a merészség hosszú távon jól is elsülhet, és megőrizve a zsánerkereteket, azok között szépen árnyalhatja a Jediket és a velük szemben álló sötét erőket. Ez az epizód hatásosan bemutatja, hogy itt sem a jó és a rossz, hanem különböző ideológiai rendszerek feszülnek egymásnak – lásd az Erő kontra Szál problémát –, amelyek adott esetben a sötét oldalra sodorhatnak embereket és testvérviszályt szíthatnak. Szorítunk, hogy a továbbiakban ezt még behatóbban körüljárja a széria. Remélhetőleg bővebb magyarázatot kapunk arra is, hogy mi történt a boszorkányközösséggel az epizód végén, illetve hogy miben mesterkedett a lányok anyja. Vagyis bízunk benne, hogy ezek nem összecsapott szálak, hanem Headland tudatosan tartja vissza az információt, hogy hagyjon puskaport a későbbi részekre is.
Az akolitus (Star Wars: The Acolyte) 3. része 2024. június 12-től megtekinthető a Disney+-on. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő mozi-, stream- és sorozat-kalendáriumunkban.
