Az akolitus - 1-2. rész - Kritika

Sötét erők ébredése

KRITIKA: Az akolitus, 1–2. rész – Bűnügyi Star Wars csipetnyi Mátrixszal - Az akolitus - 1-2. rész
FIGYELEM! A kritika Az akolitus 1–2. részének a cselekményére vonatkozó SPOILEREKET tartalmaz!

A Star Wars egyelőre nem tudott elszakadni a Skywalker sagától sorozatok szintjén sem, az Andor és az Ahsoka is felidézték azt. A nemrég bevezetett Köztársaság Fénykora ezért is üde színfolt, és most Az akolitus élőszereplős fronton is bevezeti a messzi galaxisba. A kezdet ígéretes, bár a kelleténél több mindent elárul.

A Köztársaság Fénykora… és alkonya – Erről van szó

A Köztársaság Fénykora egy új korszak, amit főleg regények és képregények mutattak be eddig. Ez a Baljós árnyak eseményeit előzi meg, több száz évet ölel fel, és mint azt a neve is sejteti, ekkor még virágzott a galaktikus demokrácia, a Jedi Rend ereje teljében volt. Az akolitus ennek az érának az alkonyán veszi fel a fonalat. Indara mester (Carrie-Anne Moss) békében iszogat egy kocsmában, ám egy sinobira emlékeztető orgyilkos, bizonyos Mae (Amandla Stenberg) rátámad és egy trükkel megöli. A Jeditanács nyomozást indít az elkövetőhöz több szállal kötődő Sol mester (I Dzsongdzse) és Yord lovag (Charlie Barnett) vezetésével, és gyorsan rá is bukkannak a gyanúsítottra, ám ő Oshának (szintén Stenberg) nevezi és ártatlannak vallja magát. Mi a fene folyik itt?! Gyorsan ki kell deríteni, mert további Jedik élete forog kockán.

A világos oldal – Ami működik

Az akolitus erőssége egyrészt maga az új korszak. Persze akik már olvastak (kép)regényeket a témában, azoknak annyira ez nem lesz új, de ebben a formában, hús-vér színészekkel újszerű. Itt aztán tényleg ereje teljében, hatalma csúcsán van a Rend, sőt a sorozat nézése közben eszünkbe is jutott az a kifejezés, hogy "Jedi zsaruk", mivel ebben a történetben rendőri feladatokat látnak el a hősök. Leslye Headland showrunner valóban egy krimit alkotott, ami persze nemcsak a True Detective-et idézi meg, hanem bizonyos jeleneteiben A szökevényt és a Mátrixot is. Ez utóbbinak kevésbé örülünk, de erről később.

A rejtély egyelőre ha nem is lebilincselő, de izgalmas még úgy is, hogy elég korán kiderül, Mae és Osha ikertestvérek. Emiatt az utóbbi kiugrott padawan először gyanúba kerül, majd kénytelen együttműködni régi mesterével, Sollal, akit marcangol a bűntudat mindkét nő miatt. Az egyiket megmenteni nem tudta, a másikat pedig kitanítani. Úgyhogy a krimibe bőven vegyül dráma is, ami nem túl eredeti, a szokásos családi tragédia húzódik meg a háttérben, azaz Mae-nek van egy nagy gyerekkori bűne, amiért a testvére is dühös rá. Valószínűleg ez lesz majd a kulcsa annak, hogy Mae a sötét oldalra sodródott. A Star Wars-rajongók pedig tudják, mire megy ki a játék "nagyban", a Baljós árnyakban Darth Maul és Palpatine beszélgettek is erről nagyon röviden. Így inkább azért izgulhatunk, hogy ki az a rejtélyes figura, Mae mestere, aki mozgatja a szálakat, illetve hogy a két testvér és Sol konfliktusa hová fut ki.

Qui-Gon bölcsessége és egy nagy adag bűntudat - ez Sol mester

A karakterek egyébként nem rosszak, bár egyelőre minket pont nem a két főhősnő fogott meg, hanem a Qui-Gon Jinnre emlékeztető Sol a Nyerd meg az életed sztárja, I Dzsongdzse karizmatikus alakításában. Azért érződik, hogy a dél-koreai színész a szerep kedvéért tanult meg angolul, de annyi baj legyen! Van potenciál Yordban, a frissen lovaggá ütött Jediben is, akin meg-megmutatkoznak még a forrófejűség, sőt a kegyetlenség jelei, így akár őt is megérintheti a továbbiakban a sötét oldal.

A sötét oldal – Ami nem működik

Akciójelenetekből egyelőre keveset kapunk, az első két epizód amolyan megalapozó, amelyben megismerjük a karaktereket és a bűntényt, ami a sötét oldal felé mutat. Az akciókkal lehet gondunk, sőt volt is már gondunk az előzetesek láttán. Carrie-Anne Moss nyitójelenetét nézve tényleg azt hittük, hogy a Mátrix egyik kungfu szimulációjában vagyunk. Ezek a harci koreográfiák jók amúgy, csak éppen gyengítik a Star Wars-hangulatot, és nyilvánvalóan szokatlan az is, hogy valaki sinobiként dobótőrrel harcol. Hozzászokunk, elvégre a Csillagok háborúja univerzum befogadó.

Az viszont már nagyobb gond, ahogy ez az orgyilkos elbánik a Jedi mesterekkel: az egyiket kijátssza, a másikat rábeszéli az öngyilkosságra. Sántít mindkét eset, kiváltképp az utóbbi, mivel Mae hiába jó harcos, azok a Jedik képzettebbek nála, és amúgy a nő elég sok badarságot művel. Könnyen rábukkannak a nyomára hőseink, ami nem csoda, mert kudarca után nem sokkal visszatér a gyilkossági kísérlet színhelyére. Így elég hihetetlen, hogy ennyire profi, ha ölésről van szó, mint amilyennek Az akolitus be akarja állítani. A párbeszédek pedig néhol nagyon szájbarágósak és bugyuták, a színészi játék is itt-ott döcög, egyelőre az ikertestvérek drámája is inkább klisés és kiszámítható, de lehet, Headland meglep majd minket a továbbiakban. Úgy legyen!

Neo büszke lenne rád, Trinity!

Baljós árnyak közelednek – Kitekintés és végszó

Headland lelkes nyilatkozatai alapján intelligensebb végeredményt vártunk. Nem arról van szó, visz magával a sztori, érdekel, hogy ki az a bizonyos maszkos, sötét alak, aki egy elég bugyuta jelenetben pózol a vörös fénykardjával – ez amúgy a Jedikre is igaz: indokolatlanul aktiválgatják a fegyverüket. Csak mert jól néz ki? A főhősnők és Sol mester közös drámájában is van potenciál, de a karakterek egyelőre nem annyira meggyőzőek, Headland pedig mintha sietne letudni a krimiszálat, mert túl gyorsan derül fény a rejtélyekre úgy, hogy Az akolitus eljátssza, hogy nem is. Sol például a gyilkos személyleírása ellenére is azt állítja, Mae halott, ami nonszensz, és ehhez nem kell Erő-használónak lenni. Persze ennél a szériánál tudjuk, mi lesz a jövő, elkerülhetetlen Palpatine hatalomra jutása. Nem is ez lesz a lényeg, hanem a megtett út, azaz a széria hogyan tudja érdekessé tenni az aktuális karaktereket és sztorit. Ezen múlik Az akolitus hosszú távú sikere.


Az akolitus (Star Wars: The Acolyte, 12 éven felülieknek ajánlott) 1–2. része 2024. június 5-től megtekinthető a Disney+-on. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő mozi-, stream- és sorozat-kalendáriumunkban.

További cikkek a témában

Az akolitus - 1-2. rész

2024. június 5.
Kommentek