Assassin's Creed: Rogue - Kritika

Most, hogy szinte hetente esik a játékipar a "remasterelés" lustaságának bűnébe, már a legkisebb mértékű csalódottságot is nehéz az embernek magából kipréselnie - pedig illene, ha már a játékipar kreatív műfaj. A Rogue Remastered újabb vágóbirka a sorban - egy felújított változat, amit olcsó volt összedobni, és főleg azért jött létre, hogy a PS4 Próval meg XboX One X-szel rendelkező felhasználók bejárathassák a 4K-s hardverüket. Na most, miután mindezt az általános károgást befejeztem, elmondom: a Rogue Remastered egyáltalán nem sikerült rosszul.

A Rogue tele van a Black Flagből és az Assassin’s Creed III-ból átvett motívumokkal, mechanizmusokkal. Vitorláshajóval vágtatunk az óceán habjain, hajócsatákat élünk meg, és több, korábbi figura is reánk köszön ezen játékokból. Fegyvereink és upgrade-jeink különböznek ugyan némileg az elődök hasonló eszközeitől és megoldásaitól, ám éppen csak hogy: minden ismerősnek hat, mintha a Rogue sztorija, helyei és történései mögött egy lepel lebegne, ami mögött felsejlik az elődök körvonala. Még a sorozat narratív rákfenéi, a modern jelenetek is koppintások: az irodát egy az egyben a Black Flagből emelték át.

A Rogue eredetileg az előző generációs konzolok lezáró Assassin’s Creedje volt, így nem csoda, hogy irányítási szempontból minden addiginak a csúcspontja. Ha ennek vesszük, egyfajta betetőzés - nem narratív vagy a játékélmény meséjének szempontjából, mert ahhoz túl kevéssé eredeti -, de ha a mechanizmusokat nézzük, mindenképpen. A Ubisoft is így állt hozzá: a Rogue nem egy paripa, hanem kedves-melós igásló, amely megérdemli hogy foglalkozzanak vele. Sajnos az épületeken ugrabugrálás, mint minden előző generációs Assassin’s Creed esetében, itt sem hibátlan, a játékmotor nem mindig tudja rendesen értelmezni az irányparancsokat, úgyhogy előfordul, hogy ahelyett, hogy elkapnánk a legközelebbi ereszt, húsz métert zuhanunk és az arcunk hátrébb tolja az agyunkat.

A Rogue-ban a legjobb a sztorija - ami nem azt jelenti, hogy Oscar-díjas lenne, de érdekesebb az átlagos, Assassin’s Creedes középszernél. Egyesíti a Black Flag és az Assassin’s Creed III elvarratlan szálait, továbbgombolyítja őket úgy, hogy egyesülve Shay történetével többé-kevésbé kerek egészet alkosson. Shay, mint figura, kimondottan szimpatikus: egy olyan fiatal ember, aki a saját útját keresi két, az egyénnel egyáltalán nem foglalkozó, kegyetlen szervezet csatározásainak közepette. Sajnos a forgatókönyv maga el van kapkodva, és a Rogue világa is sokkal üresebbnek hat, mint pl. a Black Flagé.

A játék grafikáját a Ubisoft gyönyörűen kipofozta, és a játékmechanizmusok csavarjait is meghúzták: bár a parkourral kapcsolatos problémáim maradtak, a hajózás maga sokkal élvezetesebb, lendületesebb, mint volt, mert a játék gyorsabban reagál a kiadott parancsokra, mint régen. A vizuális feljavítás szempontjából az eddigi egyik legjobb remaster a Rogue-é. A már említett 4K felbontás egy dolog, de a fejlesztők HDR-támogatást, nagyobb felbontású textúrákat és árnyékokat, továbbfejlesztett környezet-renderelést és új vizuális effekteket is alkalmaztak, és persze a karaktermodellek is jobban néznek ki. Ennek hatására pedig részletek és színek gyakran sokkszerű támadása alkotja meg ezt a hajós ponyvavilágot, olyat, hogy azonnal belevetnéd magad és egy életre elvesznél benne, ha erre valós lehetőséged lenne. Azokat főleg meglepi majd, akik PS3-on meg Xbox 360-on végigtolták.

Az Assassin's Creed Rogue Remastered március 20-án jelent meg PlayStation 4 és Xbox One konzolokra. Az idei év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz.