Amerikai bérgyilkos - Kritika

Mitch Rapp (Dylan O'Brien) épp hogy megkérte barátnője kezét a gyönyörű Ibizán, mikor fegyveresek jelennek meg a strandon, és hatalmas mészárlást rendeznek: az áldozatok között van Rapp jegyese is. 18 hónappal később a fiú élete most már csak arról szól, hogy bosszút álljon a terroristákon, akik az akcióért felelnek, ezért testben, szellemben és lélekben egyaránt erre készül. Habár szemlátomást képtelen önuralmat gyakorolni magán, végül nem csupán az elkövető sejthez jut el, de még a CIA figyelmét is felkelti, ami aztán besorozza őt egy különleges programba, az Orionba, melynek vezetője, Stan Hurley (Michael Keaton) terroristák lefülelésére alkalmas fél-terminátorokat nevel ki. Ugyan a kiképzés csöppet sem megy döcögés mentesen, Rappet mégis be kell vetni, mikor feltűnik egy Szellem névre hallgató, rejtélyes terrorista (Taylor Kitch), aki épp azon van, hogy atombombát szerezzen magának...

Különösen a Lionsgate jeleskedik abban, hogy nehezen akarja elengedni a múltat, ami szintén érthető, hisz gyakorlatilag Az éhezők viadalának köszönhetik azt, hogy már-már felemelkedtek a nagy stúdiók közé. Azóta számos próbálkozásuk állt bele a földbe, és sajnos a legújabb franchise-aspiránsuknak, az Amerikai bérgyilkosnak sem jósolnék túl nagy jövőt. Már az alaphelyzet is túlságosan bizarr: adott egy tinédzser felelőtlenségével megáldott fiú, aki saját tragédiáját meglovagolva ököllel, szúró- és lőfegyverekkel felvértezve vadászik terroristákra világszerte? Ugyan melyik realitásban? A világot nap mint nap megrázó terrorizmus természetesen a filmeket sem hagyhatja érintetlenül, és mondanom sem kell, hogy ez a téma felnőtt megközelítést igényel, ám egy forrófejű Martin Riggs Jr-t egyszerűen nem lehet komolyan venni ebben a környezetben.

Talán az lett volna a legjobb, ha a film sem veszi túl komolyan magát. A nyitány a maga jobbára vágás nélküli népirtásával túlságosan sokkoló ahhoz, hogy utána könnyen meg tudjunk barátkozni a mindenkin hűbelebalázs módjára átgázoló O'Briennel, a "szimpatikus pszichopatát" maximálisan hozó Keaton grimaszaival vagy a Szellem bőrébe bújt Kitchcsel, aki úgy játszik, mintha igazából ő lenne a film laza dumás főhőse. Az Amerikai bérgyilkos már a nyitánnyal félresiklik, hogy aztán eszeveszett tempóban rohanjon - ha nem is a katasztrófába, hanem a komplett feledésbe

Felépítését, narratíváját tekintve a film rendkívül elavult (egy másik világban O'Brient Harrison Ford játszotta volna, Keatont, R. Lee Ermey, Kitschet pedig mondjuk, Sean Bean), és ezt érezve az alkotók mindent meg is tesznek azért, hogy aktualizálják azt. De az elemek sehogy se akarnak összeállni: az említett, sokkoló felütés valószerű (gagyi lánykérés ide vagy oda), de az Orion-program VR-szemüvegben gyakorló tanoncai már túlzottan sci-fibe illők ahhoz, hogy ne zökkentsék ki a nézőt. Az információs sztrádánál is gyorsabban száguldó, durr bele főhős pedig sehogy se párosítható a film véresen komoly hangvételével, mint ahogy az akciójelenetek során a semmiből előugró gazfickók (és esetenként vérebek) se nyelhetők le könnyen azzal a koreográfiával, melyben minden lövés és bökés vérben tocsogó, fájdalmas nyomot hagy.

A filmélményt azonban leginkább a dialógusok mételyezik meg, melyekre egy magát nem komolyan vevő film esetében simán rá lehetne legyinteni, de az Amerikai bérgyilkosban a hősök és antihősök olyan szinten veszik komolyan a szájukból kibukó közhelyeket (melyek értelmetlenségére a szinkron mintha még rá is tenne egy lapáttal), hogy beszélgetés közben még a világ is elfelejt mozogni körülöttük. És miközben mindenki arról szónokol, hogy ez az egész csupán üzlet, csupán munka, végül kiderül, hogy senkinek sem az. Jaj lenne nekünk, ha ilyen embereken múlna a való világ sorsa - de legalább úgy éreznénk magunkat közben, mintha egy rég elfeledett akciófilm, egy ifjúsági sci-fi és a híradó között kapcsolgatnánk.