Alita: A harc angyala - Kritika

Az idő fölött járó cyborg

KRITIKA: Alita - A harc angyala - Alita: A harc angyala

A XXVI. században járunk, háromszáz évvel a nagy bukásként emlegetett apokalipszis után. Az emberiség maradéka két részre szakadt: vannak, akik az utolsó megmaradt égi városban, Zalemben élnek, a többiek pedig odalent, Roncsvárosban küzdenek az életben maradásért, és arról álmodoznak, hogy egyszer feljutnak. Itt él Dr. Dyson Ido (Christoph Waltz) is, aki a Roncsvárosban élő cyborgok javításából tartja fenn szerény praxisát. Ehhez nap mint nap kutat alkatrészek után a Zalem alatt elhelyezkedő szeméttelepen, és így lel rá Alita, a cyborglány (Rosa Salazar) roncsaira, akit meg is javít. A lány nem rendelkezik emlékekkel, különleges képességekkel viszont annál inkább, és ezekre hamarosan nem túl jó szándékú emberek is felfigyelnek...

James Cameron valamikor a 90-es évek végén találkozott először Alitával, a harc angyalával. Barátja, Guillermo del Toro mutatta meg neki az 1990-ben született manga rajzfilmes változatát, és a kanadai direktor azonnal beleszeretett abba, amit látott. Ahogy az rá mindig is jellemző volt, lázas kutatómunkába fogott, és persze fantáziáját is messze elengedte, végül aztán rengeteg forgatókönyv-tervezetet, jegyzetet és ötletmorzsát halmozott fel, de ezek végül nem álltak össze kész filmtervvé, mivel egyrészt a trükktechnológia még nem állt készen arra, hogy kiszolgálja Cameron elképzeléseit, másrészt időközben a rendezőt egy másik szenvedélye, egy három méter magas kék macskalény is magával ragadta, így Alita margóra került. De mindig is ott motoszkált Cameron fejében, aki eleinte úgy tervezte, hogy a Pandoráról egyenesen Roncsvárosba utazik, de aztán rá kellett döbbennie, hogy sokkal inkább vágyik vissza a Na'vik világába. Végül egy másik filmmániás barátja, Robert Rodriguez kezébe adta a filmet, akivel már nagyon régóta együtt akartak dolgozni. A mexikói direktor, aki sajátos vizuális nyelvezetéről és típusfiguráiról ismert, pedig nagy étvággyal vetette rá magát a projektre...

Ismeritek azt a mondást, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában, és igaz, hogy Cameron gyakorlatilag szabad kezet adott Rodrigueznek az alkotói folyamatban, de a végeredmény mégis olyannak tűnik, mintha egy egész dudás-század próbálna versenyt fújni egy nagyon kicsike csárdában. A mexikói direktor azt vallotta, hogy ezúttal nem szerzői filmet akart forgatni, hanem egy James Cameron-mozit, mégsem sikerült a texasi mariachiból kanadai terminátorrá alakulnia: jellegzetes arcai és helyszínei úton-útfélen felütik a fejüket a filmben, hogy ezzel is tovább erősítsék annak kakofóniás kavalkádját. Nem mintha James Cameron forgatókönyvszörnyetege már ne lett volna önmagában elég túlburjánzó. Elképesztő mennyiségű háttérsztorit, környezet- és társadalomleírást, karakterfejlődést, történést és akciót zsúfolt bele az évek során felgyülemlett sok-sok szkripttervezetének házasságába, aminek alapja egy felemelkedés-történet és egy Rómeó és Júlia-szerű szerelmesfilm. Meg még ezer más dolog.

Miközben az Alitát néztük, nem tudtunk nem arra gondolni, hogy mennyi filmes trendet látunk összeolvadni, és hogy milyen sok érdekes gondolatot és szereplőt villantanak fel nekünk, de mielőtt úgy igazán elhelyezhetnénk őket a történetben, már tovább is loholunk újabb karakterek, kapcsolatok és cselekedetek irányába: mintha két évtizednyi filmes tapasztalatot, meg három filmnyi mitológiát és narratívát próbálnának beleszuszakolni 120 percnyi játékidőbe. Ennyi infó és érzés egyszerűen túl sok ahhoz, hogy a film fontosabb alkotóelemei megússzák sérülés nélkül. És sajnos mint Roncsváros lakói, A harc angyala kulcselemei is hiányosak, leharcoltak, toldozottak és foldozottak: a cselekmény kapkodó, a karakterek lihegnek, a párbeszédek szélsőségesek és hadarók, az atmoszféra gyakran fuldoklik, a film pedig recseg-ropog saját súlya alatt.

Még szerencse, hogy legfontosabb alkotóeleme, a címszereplője viszont makulátlan. Nem csupán megvalósításban de önmaga jogán is. Alita csak egy tinédzserlány, annak minden bájával és hibájával. Naiv, ártatlan, ami a szívén, az a száján, ugyanakkor akaratos és lobbanékony - mint egy kamasz, aki még csak most csodálkozott rá a nagyvilágra, de máris úgy érzi, hogy mindent tud róla. A figurát pazarul realizálták: nem csak nagy szemeiben lehet elveszni, de mimikájában, grimaszaiban és mozdulataiban egyaránt. Rosa Salazar és az effektesek minden dicséretet megérdemelnek: Alita fantasztikus lett. És érdemes is lekövetni az ellenséges cyborgok, fiatal fosztogatók, fémes fejvadászok, korrupt játékmesterek és láthatatlan bábjátékosok által szegélyezett útját, ugyanis karaktere remekül ívelt fejlődésen megy át, mire a szemétben talált roncsból a harc angyalává lép elő.

Végső soron pedig ez az, ami magával rántja a nézőt: nem az elképesztő aprólékossággal megalkotott világ, nem is a kreatív, sűrű, de soha nem követhetetlen akciójelenetek, hanem Alita egyszerre naiv és harcos, gyermekien ártatlan és felettünk álló énje: miatta sajnáljuk csak igazán, hogy az alkotók nem hagyták filmjüket lélegezni, pedig néha jó lett volna csak azt hallgatni, hogy milyen szép dallamra dobog a cyborglány szíve.


Az Alita: A harc angyala február 14-től látható a hazai mozik műsorán (premier előtt már 13-án is). Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.

Pozitívum

  • Alita karaktere
  • Rengeteg kreativitás, rengeteg ötlet...

Negatívum

  • ...ami alatt majd összeroppan a film
  • Megannyi narratív vonal, pont a befejezésre fogy el a szufla

Végszó

Kultúrák és trendek, rendezői víziók és rengeteg ötlet ütközik meg egymással ebben a túlzsúfolt és túlburjánzó filmmonstrumban. Korban és mentalitásban is nehéz elhelyezni: egyszerre erőszakos és gyermeki, keleti és nyugati, keményvonalas sci-fi és romantikus dráma - mintha sok-sok filmkezdemény találkozna egyetlen babiloni zűrzavarban. Ebből a kétségkívül ambiciózus kavalkádból viszont messze kiemelkedik a címszereplő karaktere, akit kívül-belül gyönyörűen építettek meg, és akit egyszerűen nem lehet nem szeretni.

További cikkek a témában

KRITIKA: Alita - A harc angyala

6
Korrekt
Alita, a szeméttelep toldozott-foldozott, de mégis ragyogó angyala.
Alita: A harc angyala
Kommentek