Alapítvány S01E01-02 - Kritika
Lehelyezni az alapokat
Figyelem! Kritikánk kisebb SPOILEREKET tartalmaz az Alapítvány S01E01-02-re vonatkozóan!
Elindult az Apple TV+ történetének legnagyobb szabású sorozata, amely egy több évtizede megjelent regény-klasszikust adaptál a modern kor számára. Lássuk, mekkora sikerrel!
Történések a Trantoron és a Terminuson
Az ismert világegyetem megszámlálhatatlanul sok bolygóját a Galaktikus Birodalom fogja össze immáron 12.000 éve. Úgy tűnik, a békét semmi sem bolygathatja meg, ám Hari Seldon (Jared Harris) azt állítja, a Birodalom 500 éven belül elbukik, és a bukását 30.000 évnyi káosz követi. Állítását az úgynevezett pszichohistóriára, azaz a nagy tömegek viselkedését matematikai alapon megjósoló tudományra alapozza, és azt kéri az érthető módon szkeptikus I. Cleon császártól (Lee Pace), hogy néhány tudóstársával együtt létrehozhassa az Alapítványt, melynek az a feladata, hogy megalkossa az Encyclopedia Galacticát, egy olyan lexikont, amely az egész világegyetem minden tudását magába foglalja, állítása szerint ugyanis a Birodalom elkerülhetetlen bukását követő káoszt ezzel ezer évre lehetne csökkenteni.
Ez a kiindulópontja Isaac Asimov jó negyven éven át íródott regénysorozatának, és ez indítja be az Apple TV+ méregdrága sorozatát is, ami felett David S. Goyer, A sötét lovag-trilógia társírója bábáskodott. De ez a széria teljesen más hangot üt meg, mint Asimov eredetije. Ugyan az első Alapítvány-regényhez hasonlóan itt is egy kívülálló szemén keresztül ismerjük meg Seldont és a Galaktikus Birodalom fővárosát, a Trantor bolygót, de Gaal Dornick ezúttal egy fiatal lány (Lou Llobell), aki egy olyan, istenfélő bolygóról jött, ahol a matematikát és más tudományokat eretnekségnek tartják, ezért ő nem csak magányos volt, de jóformán üldözött is.
Alaposabb karakterrajzot kap a császár is, aki jó ideje nem utódlás, hanem saját maga klónozásával örökíti tovább a hatalmát, és jelenleg is létezik belőle egy jóval fiatalabb, gyerekkorú és egy idősebb változat, de a hatalom az övé. Magabiztos, ereje teljében lévő figura ő, akinek szkepticizmusa egészen addig ki is tart, amíg a Trantor egyik gigantikus kikötőjét, a Csillaghidat terrortámadás nem éri. Gyanítható, habár nem kerül bizonyításra, hogy az akció mögött az a két peremvidéki küldöttség egyike áll, akik azért jöttek a Trantorra, hogy az egymás és a Birodalom között feszültséget enyhítsék (vagy éppenséggel tovább szítsák). Cleon az első két epizód jelentős részét azzal tölti, hogy az ügy végére járjon, ugyanakkor belátja azt is, hogy talán Seldon elmélete mögött is van valami, de még inkább azt, hogy nem lenne tanácsos ellene fordulni, főleg egy olyan terrorakció után, ami mintha az ő igazát bizonyítaná. Ezért aztán úgy dönt, hogy engedélyezi Seldon tervét, de egy istenháta mögötti bolygón.
Jóslatok, melyek beváltak
Asimov első Alapítványa 1951-ben jelent meg, az utolsó általa írt kötet pedig a halála után, 1993-ban. Monumentális regényfolyamról van szó, a sci-fi irodalom egyik legnagyobb alapvetéséről, ugyanakkor nem az a típusú írás, ami hálás témát kínál más médiumoknak. Epizodikus jellegű mű, kötetenként is több különálló novellából áll, melyek cselekménye között akár több évtized is eltelhet, így aztán visszatérő karakterből is viszonylag kevés van. Ráadásul a cselekmény jelentős része offscreen történik, a szereplők ezeket csupán párbeszédek formájában érintik, vagy egyszerűen csak megelőlegezik azt. Nem csoda, hogy megannyi filmesnek beletört már a bicskája az évek során (köztük volt például Roland Emmerich is), hogy aztán végre rádöbbenjenek arra, hogy ez a téma egyrészt sorozatos feldolgozást, másrészt elrugaszkodott megközelítést igényel.
Goyerék meg is hoztak néhány igen merész döntést, de egyelőre úgy tűnik, jó lóra tettek, ugyanis mind a világ-, mind pedig a karakterépítés működik; érdekes, helyenként egészen izgalmas kérdéseket vet fel a vallás és a tudomány, a hatalomvágy és a felelősségtudat párhuzamáról és súrlódásairól, a morális és társadalmi kérdések mögött pedig egy pazarul felépített, kosztümök és díszletek tekintetében is igényes világ van, amely egyszerre tűnik középkorinak és futurisztikusnak. Ezzel együtt a párbeszédek ülnek, a látványjelenetek filmszerűek, a cselekmény pedig magával ragadó (főleg a pilotban), és ami még fontosabb: tiszteletben tartja Asimov elképzeléseit, miközben új, modern gondolatokkal vértezi fel azt. Szintén jó döntés volt diverzebbé tenni a szereplőgárdát, nem elsősorban a mai trendek miatt, hanem hogy bemutassák, mennyivel sokszínűbb a jövő, ahol megannyi nép és kultúra él és találkozik egymással a Trantoron.
És míg a sorozat (vagy az évad) érezhetően néhány adott szereplőre összpontosít majd, ez nem jelenti azt, hogy ne tekintene az időre is karakterként, mint tették azt a regények: itt is van egy 35 éves ugrás az időben, habár a váltás nem permanens, cselekmény ugyanis ide-odaugrál a két idősáv között, és egyelőre ez is jó döntésnek bizonyul (részben láthatjuk Seldonék törekvése eredményét).
Jóslatok, melyek nem váltak be
Talán pont Seldon figurája az, aki a legsematikusabb: vele kapcsolatban voltak a legkonzervatívabbak az alkotók, és ugyan Jared Harris már a puszta megjelenésével kihozza belőle a maximumot, nem lett volna rossz, ha az ő karakterét is emberibbé teszik. Egy-két emlékezetes megnyilvánulása azért neki is akad, de nem úgy tűnik, hogy ennél messzebb mernének menni vele kapcsolatban.
Az alkotók 8 évadban gondolkodnak, ami egy ilyen monumentális regényfolyam esetében nem tűnik nagy vállalásnak, és mégis: már a második részben érezhető némi stagnálás. Cleon nyomozása közel sem annyira érdekfeszítő, mint amennyi játákidőt kap, mint ahogy Seldonék űrutazása és a Terminusra való felkészülése sem viszi feljebb a pulzust, habár a második epizód sokkoló befejezését nézve kicsit érthetőbb, hogy miért nem ugorták át az egész odavezető utat.
Jóslatok, amiket szeretnénk, ha beválnának
Bár mind a karakterekben, mind pedig a világban meghozott változtatások tökösek, az alkotók akkor lennének igazán bevállalósak, ha az időbeni ugrásokhoz is tartanák magukat: ha mást nem is, hát a Trónok harcától azt igazán megtanulhattuk már, hogy nem a karakterekhez, hanem a történethez kell kötődni, és az Alapítvány figuráit még csak meg sem kell ölni ahhoz, hogy elengedjük őket: elég csak ugorni néhány évtizedet az időben, és ezzel is jelezni, hogy itt tényleg a galaxis átalakulásáról és újjászületéséről van szó. Ahhoz pedig idő kell.
Végszó
Nem szeretjük az ilyen összehasonlításokat, de az Alapítvány egyelőre olyan, mintha a Trónok harca találkozna a Star Trekkel: egy monumentális, türelmet igénylő módon kifejtett történetet mesél el, melyben a világépítés és a karakterek legalább olyan fontos szerepet kapnak, mint az intrikákkal átszőtt párbeszédek, ugyanakkor mindez egy olyan jövőben játszódik, amely alaposan ki van találva, egyszerre ismerős és idegen, újszerű és nagyon is belakott. Kár, hogy már a második epizódon érezhető némi csapongás, némi óra- és köldöknézegető időhúzás, illetve egy szükségtelennek érezhető szerelmi szál, ami a második rész végi fordulat azért új utakra terelhet.
Az Alapítvány első két része elérhető magyar felirattal az Apple TV+-on. A következő epizódok péntekenként kerülnek fel a kínálatba.
KRITIKA: Alapítvány, 1. évad, 1-2. rész
