A tökéletes gyilkos - Kritika

Amióta a Vajna-rendszer célja a nagybetűs Magyar Sikeres Zsánerfilm létrehozása, alkotóink rendületlenül próbálkoznak a misszió végrehajtásával. A legkockázatosabb terület ezen belül a bűnfilm, a thriller és a krimi, mivel ezekben a műfajokban igazából még hagyománya sincs a magyar filmnek (mi azért összegyűjtöttük a legjobb tízet). Pacskovszky József ezért kénytelen-kelletlen nemzetközi művekhez fordult inspirációért. Jelesül a film noir, a skandináv krimik és David Fincher hatása egyértelműen kitapintható A tökéletes gyilkoson.

Azonban akkor estem igazán zavarba, amikor a mozgóképes hatások halmaza egyre csak nőtt és nőtt a játékidő előre haladtával. Olykor beugrott egy Tetthely epizód, sőt, a nyolcvanas évek C-kategóriás akciódarabjai: lelki szemeimmel szinte már láttam, amint a főszereplő nyomozót alakító László Zsolt lead egy fejrúgást Lorenzo Lamas tökéletesre csiszolt koreográfiájával, majd ad egy pacsit a kollégájának. Azt nem tudom eldönteni, hogy ezen felül egy Bud Spencer-figura vagy Gary Busey-féle archetípus tette volna még kaotikusabbá A tökéltetés gyilkos már így is über-eklektikusnak nevezhető világát. Esetleg Derrick főfelügyelő...

Legyünk jóindulatúak: vannak erényei is a filmnek. Az első: László Zsolt. Láttuk őt már sok magyar filmben mellékszerepben, de főszerepben még soha. Nagyon megérdemelt volt ez a színész számára és Kamenár, az öngyilkosságra készülő, lánya halálát gyászoló, bánatát alkoholba fojtó nyomozó figurája nagyon jól áll neki. Elképesztő arcokat tud vágni, a bizarr vonalvezetésű történet ellenére a játékával elhiteti, hogy a karakter meg- és túlél egy lelki válságot. Egyszóval, rajta nem múlt semmi, akár egy zseniális filmben is szerepelhetett volna.

A többi szereplő játéka nehezen megítélhető, mert szinte csak karikatúrákat látunk. Szabó Győző, de főleg Szabó Kimmel Tamás kapcsán a bizarr jelző jut elsőre eszembe, Szervét Tibor esetében a komikus. Az is elképzelhető, hogy a konkrét rendezői koncepció volt az efféle stilizálás – ez esetben talán túlzásokba esett az alkotói oldal. Arról pedig csak elméleteink lehetnek, hogy a másik főszerepet, a klasszikus noir-féle femme fatale-t alakító Hőrich Nóra Lilit miért kellett Majsai-Nyilas Tündével utószinkronizálni, mivel kitapintható a „beavatkozás”. Mintha csak évtizedeket utaznánk vissza a moziszékben ülve: maradjunk annyiban, hogy manapság ez nem igazán korszerű módszer és élmény a fülnek.

Amivel a film uptodate tud lenni, az a képi világ: Gózon Francisco operatőr nagyon odatette magát, lehetett bármennyire érdektelen az adott jelenet cselekménye vagy konfliktusa, a beállításokat és az atmoszférát pazarul el lehet nézegetni. Persze ez édeskevésnek bizonyul a varázslat fenntartásához, amikor megszólal Bacsó Kristóf zenéje és teljesen kikapcsolja a nézői élményt: nem a zeneszerzéssel van a probléma, hanem az előadás módjával. Ha már nemzetközi műfajokban utazunk, akkor illett volna a soundtracket egy szimfonikus zenekarral feljátszani, mert a hallottak alapján én csak egy egyszemélyes vendéglátós művész játékát hallottam ki a sorok közül.

Persze, egy film az nem csak a szemnek kedveskedhet, hanem az agynak is: mondjuk egy jó történettel. A tökéletes gyilkos a „minden jelenetben történjen valami, nem baj, ha nincs meg a logikai kapcsolat köztük” elvét követi. Ez jó lehet olyan műnél, amelynek a megnézése közben a néző épp a hagymát aprítja a lecsóhoz, esetleg egy házibuliban peregnek a háttérben a képkockák, de egy sötét thriller, kérem szépen, alanyi jogon nyűgözzön le. Legyen okos, összetett és meglepő, de még fontosabb, hogy legyen benne feszültség. Most hozhatnám az ellenpéldákat, de nem szeretném elspoilerezni azt a minimális suspense-t, amit a film kínál. Mert azért, ez a film tényleg addig izgalmas, míg ki nem találjuk, ki a „tökéletes” gyilkos.

A tökéletes gyilkos április 27-én érkezik meg a magyar mozikba.