A Siló S01E01-02 - Kritika

A disztópiák, vagyis a rossz jövőképek már egy ideje foglalkoztatják az emberiséget, erre jó példa a mi Madách Imrénktől Az ember tragédiája, illetve ennek vonatkozó epizódja a falanszterben vagy George Orwell klasszikus regénye, a hidegháborús korszak emblematikus sci-fije, az 1984 – mindkettőből készült filmadaptáció is. Hozzánk a digitális korszakban, a digitális képmanipuláció, a virtuális valóságok és az androidok idején közelebb áll a Mátrix-filmek sötét víziója, Alex Proyas Dark Cityje, a Westworld-sorozat vagy a túl korán elkaszált 1899, amelyekben (egy darabig) nem tudni már azt sem, hogy a legelemibb, kézzel tapintható valóság egyáltalán valóság-e. A klasszikus és a modern disztópiákat egyesíti az Apple TV+ legújabb sorozata, A Siló, amelynek eddig az első két részét láthattuk, de ezek alapján nagyon is akarjuk a folytatást!

A Siló disztópiája nagyon érdekes, bár nyilvánvalóan nem eredeti. Az ókori filozófus, Platón barlangkoncepciója köszön itt is vissza, akár a Mátrixban. Adott egy rendszer, ami valami miatt nem szeretné, ha az emberek ismernék a teljes igazságot, ezért egy illúzióvilágban vagy ideológiai konstrukcióban tartja őket. Maga a több szintes, függőleges "falanszter" sem olyan nagy dolog, elég csak a pár évvel ezelőtt bemutatott netflixes "gasztrodisztópiára", A platformra gondolni. Viszont A Siló első két része éppen elég rejtélyt és titkot vázol fel, dob be ahhoz, hogy elkezdjen érdekelni minket ez a rendszer. Az első epizód alapján nem szabad leírni a széria világát és háttérsztoriját, hogy túl egyszerű, mert bár annak hat, de a második részben bonyolódnak a dolgok, kitágul a világ.

Az első epizódban ugyanis történnek olyan dolgok, melyek miatt féltünk, hogy az alkotók – Graham Yost showrunner (A törvény embere) és Morten Tydlum rendező (Jacob védelmében) – túl gyorsan kiterelik a sztorit az épületkomplexumból a külvilágba. Ám szerencsére A Siló nem ilyen olcsó széria, hisz abban, hogy a címben szereplő bunker elég érdekes ahhoz, hogy hősei feltérképezzék azt, szó szerint a színfalak mögé nézzenek a befogadóval együtt. Remélhetőleg ezt az érdeklődést és egyensúlyt fenn tudják tartani a további részek.

Nehéz spoiler nélkül írni a rejtélyről, mégis ejtsünk néhány szót erről! A külvilág maga a rejtély és persze a Siló, amiről az átlagember nem tudja, hogyan jött létre és mi valójában, mivel nagyjából 140 éve áll fenn, de volt egy lázadás is, ami miatt elveszett egy csomó adat. Szóval bizonytalan minden, főleg, ha mint a hősök, kérdéseket kezdünk el feltenni. A sorozat legérdekesebb motívuma kétségtelenül a több helyiségben is jelenlevő kivetítő, ami első látásra egy ablaknak tűnik, ami a külvilágra néz. Ám a cselekményben előre haladva világossá válik, hogy az egy kamera képe. Ezt a kamerát időről időre le kell tisztítani, mert por rakódik a lencséjére: erre alkalmasak a takarítók, az emberek, akik ki akartak menni Silóból, de a szabályok szerint nem térhetnek vissza. Miként a Mátrix esetében, úgy A Silónál is kérdés, hogy az a realitás, amit egy közvetítőközeg tár elénk, valóban realitás vagy csak egy manipulált anyag, netán felvétel-e.

Habár a sorozat első két része nem titkolózik sokáig ez ügyben, ám az alkotók (és ez részben nyilvánvalóan az eredeti író, Howey érdeme) nem árulnak olcsó megoldásokat. Ezért is fontos a kérdés, amit a cselekményleírásban feltettünk: miben hazudik a rendszer. A Siló nem áltatja nézőjét, hogy a bunkert uraló rezsim hazug-e vagy sem, erre felépíteni egy történetet ma már közhelyes lenne, hiszen mind tudjuk, hogy még a legdemokratikusabb politikai rendszerek sem kötik az állampolgárok orrára a teljes igazságot az ország állapotával kapcsolatban. Szóval ennek a szériának az eredetisége abban a kérdésben rejlik, hogy mi a hazugság.

A Silóban nemcsak a rejtély és a disztópia érdekesek, hanem ezek tálalási módja. Az alkotók nem lineárisan mesélik a történetet, legalábbis ez jellemző az első két részre. Nem kell megijedni, nem a Lost (de említhetnénk a Westworldöt is) hatásvadász és egy idő után fárasztó flashback-szerkezete köszön itt vissza. Mindkét epizód, sőt ezeken belül egyes szegmensek más-más szereplőkre fókuszálnak, egy darabig őket követik függetlenül attól, hogy a fiktív világ múltjában vagy jelenében járunk. Az időben való ugrálást tehát a karaktertörténetek motiválják: egy darabig Allisont követjük, majd jön Holston szemszöge, akinek perspektívájából másképp ismerjük meg a világot és Allison téziseit, illetve ugyanazokat a történéseket. Az pedig nem titok, főleg, hogy a színésznő vezető producere is a szériának, hogy A Siló fő-főszereplője Rebecca Ferguson Juliette-je, aki a második részben veszi át a stafétát, annak is inkább a második felében.

Ez a fajta non-lineáris, polifonikus, tehát több perspektívájú történetmesélés pedig tökéletesen összhangban van a Siló komplex rejtélyével, hiszen mint már az előző bekezdésben taglaltuk, pont ez a lényege a sztorinak: nincs egy abszolút igazság, ahogy egy abszolút hazugság sincs. Több igazság és több hazugság több nézőpontból együtt rajzolja ki majd a választ a nagy kérdésre: mi a fene folyik itt. Legalábbis nagyon reméljük.

Persze mit sem ér a sok rejtély és az okos feszültségfokozás, ha nincsenek jó karakterek, akikkel tartva szívesen elmerülünk a történetben. A Westworld állatorvosi lova annak, hogy mi történik egy szériával, ha kifogy a szufla a hősökből, miként valljuk meg, akármilyen ötletes sci-fi koncepciót vázolt is fel az 1899, karaktereivel kapcsolatban gyorsan, az évad végére ellőtte a puskaport. Persze nem tudjuk meg sajnos a kaszálás miatt, hová fejlődött volna mindez a második szezonban. A Siló első két részében sikerül azonosulásra alkalmas figurákat felsorakoztatni, de értelemszerűen még várjuk a kibontakozásukat, illetve eddig a cselekményvezetés inkább ellenükben dolgozott. Mint már jeleztük, a széria igazi főszereplője, Juliette (vagy becenevén Jules) csak a második epizódban került reflektorfénybe úgy igazán, előtte Allison és Holston voltak a kvázi főhősök, és Holston amúgy központi figura a második részben is. Viszont ha puskázunk az IMDb-ről, akkor látható, hogy ki fog többet szerepelni.

Az egyfelől merész ötlet, hogy egy széria vagy film váltogatja a főhőseit, másfelől viszont, legalábbis az első két rész ismeretében annyira nem szerencsés, mert elindulunk Holstonnal, azonosulunk vele, majd szépen átpakolják az alkotók a fókuszt Juliette-re, aki még csak a szárnyait bontogatja. Egyébként egyelőre nincs igazán emlékezetes antagonista vagy negatív hős sem. A második részben előlép ugyan egy nagyon rosszarcú egyén, rendfenntartó, de róla nem tudunk meg túl sok mindent. Persze disztópiáknál mindig is az volt az erősebb, ha a rendszer amennyire csak tudott, arctalan maradt, mert így mindenhatóbb, embertelenebb, veszélyesebb is. A mellékszereplők közül a Will Patton által megformált seriffhelyettes jópofa, a színésznek köszönhetően szerethető, a többieknek – például a polgármester – viszont Holstonhoz és Juliette-hez hasonlóan még nem volt elég ideje kibontakozni. Ha megnézzük a szereplőlistát, találkozunk izgalmas nevekkel, legyen szó a Trónok harcából megismert Iain Glenről vagy az Oscar-díjas Tim Robbinsról. Csak remélni merjük, hogy nem fecsérelik el a szériához összegyűjtött amúgy jó színészeket, mert hogy Ferguson Juliette-ként és Oyelowo Holston szerepében meggyőző alakítást nyújtanak, és a többiekre sem lehet panasz.

Szóval A Siló izgalmas sorozatnak ígérkezik az első két része alapján. Végzete lehet egyrészt az, hogy túl sietősen dolgozza fel a regényeket, az első epizód nagyjából le is fedi az első könyv fontosabb történéseit. A sietés eredménye pedig az lehet, hogy túl gyorsan megoldódnak a rejtélyek, netán a nagy rejtély is, esetleg ideje korán kikerülünk a Silóból, hogy átalakuljon a sztori egy átlagosabb posztapokaliptikus sci-fivé klisés magyarázatokkal és populista üzenettel. Ugyanígy Achilles-ín a karakterábrázolás. Ha sikerül kellő mélységgel felruházni a figurákat, kellő érzelmi azonosulásra késztetni a nézőt, mint Holston esetében az első részben, akkor egyértelműen van jövője a szériának. Ám félő, hogy ellaposodnak, leegyszerűsödnek a karakterek aközben, hogy haladunk előre a rejtély vagy rejtélyek megoldása felé. Remélhetőleg a felvázolt lehetséges gondok közül egyik sem következik be, és hétről hétre tűkön ülve fogjuk várni az új epizódot.