Westworld S04E01-04 - Kritika
Újra szól a hatlövetű?
Kritikánk SPOILERMENTES.
Kellett hozzá néhány év és néhány rész, amíg Michel Chricton 1973-as klasszikusának XXI. századi újragondolói a felnőttek játszóterét egy sokkalta nagyobb valami részévé, pontosabban kiindulópontjává tegyék. Még valamikor a 70-es években a Feltámad a Vadnyugat folytatása, az Eljövendő világ a klónozást helyezte a cselekmény középpontjába és bár Dolly, a bárány, csak 20 évvel később „született meg”, úgy tűnik, az élőlények sokszorosításának lehetősége - vagyis egy várhatóan nagy vitát kiváltó téma - már akkor megmozgatta a hollywoodi forgatókönyvírók fantáziáját. Más kérdés, hogy a film nem aratott osztatlan sikert. Ma már más időket írunk. A jelenkor öldöklő versenyében a forgatókönyvíróknak mindig valami nagyot (a konkurenciánál nagyobbat) kell villantani, mert rengeteg jobb-rosszabb sorozat és film vár arra, hogy a néző végül azt a bizonyosat válassza.
Megvan a Trónok harca előzménysorozatának férfi főszereplője2016-ban csak ámultunk és bámultunk, amikor Christopher Nolan testvére és alkotótársa Jonathan, valamint annak felesége Lisa Joy elhozta nekünk disztópikus neo-western sci-fi sorozatát, a Westworldöt. Azóta már tudjuk, hogy a park csak egy eszköz volt, egy nagy terv része és nem csak arról szólt, hogy a nem túl távoli jövő embere büntetlenül élhesse meg a vágyait. Az átvezetés eléggé felemásra sikerült, fokozatosan elhagytuk a parkot és kaptunk helyette egy szép, új világot, amivel kapcsolatban általános tapasztalat, hogy csak távolról nézve az. A harmadik évad a már megismert és újonnan behozott karakterek sorsának nyomon követése mellett a jelenkor problémáit boncolgatta (melyek úgy tűnik idővel csak sokasodtak és komolyabbá váltak), azokra keresve a választ, a megoldást, gondolunk itt pl. a techóriások kormányokon átívelő hatalmára vagy az emberek folyamatos megfigyelésére és kontroll alatt tartására. Természetesen mindezt nemes céllal. Hiába tehát a látszólagos rend, béke és nyugalom, az embert egyre inkább kiszolgáló (uraló?), rohamosan fejlődő technológia, a felszín alatt valami nagyon nem volt rendben, küszöbön állt egy háború.
Visszatérő forgatókönyv, hogy a világ összefüggéseit és benne az embert egyre jobban megismerő mesterséges intelligencia egyszer csak ráébred, az ember mennyire kártékony és mennyire felesleges ebbe az egészbe. Tulajdonképpen el sem kell jutni idáig, amikor a robotok és a számítógépek még sehol nem voltak, a klasszikus irodalmi művekben az ember által teremtett lények is a gazdájuk ellen fordultak. Később Isaac Asimov ugyan megalkotta a robotika három törvényét, de a történetekben az androidok újra és újra fellázadtak, fellázadnak. Magukat az evolúció újabb lépcsőfokának tartva veszik át a hatalmat, miközben létrehozóikra mindinkább hasonlítva olyan feleszmélésekben lesz részük, mint pl. az irigység, a gyanakvás, a kiábrándultság és persze a frusztráció. Hogy miért? Mert nem születnek és nem halnak meg, nem szaporodnak, nem hoznak létre új életet és nincs lelkük (oké, a sci-fi irodalomban azért akad néhány ellenpélda). Zavarodottságukat tovább fokozza, hogy mindezen hiányosságaik ellenére is kísértetiesen hasonlítanak megvetésük (irigységük, csodálatuk?) tárgyára. Világmegváltó terveik kivitelezésében magával az emberrel is rendre számolniuk kell, hiszen mi nem hagyjuk magunkat iránytani és csak úgy kihalni. Mások által legalábbis. Ezeken több-kevésbé a sorozat is végigment a három évad alatt, illetve jelenleg is ezt követi a maga kimért és olykor modoros (az idők során azzá vált), de szórakoztató módján.
Évekkel a harmadik évad cselekménye után járunk, a háború véget ért, látszólag békesség honol a világban, androidok és emberek élik a maguk életét, próbálnak felejteni és valahogy boldogulni, de a múlttól való szabadulás nem mindenkinek megy könnyen. A többségnek van egy célja, egy küldetése, útjaik gyakran keresztezik egymást és ezek a célok nem egyszer ellentétesek. A cselekmény több szálon fut, az egyes részek mindig behoznak egy-egy régi szereplőt, akinek megismerjük a jelenét, azaz a szerepét és a helyét a rendszerben. Egyesek más szerepkörben és személyazonossággal tűnnek fel, másoknak a „pártállása” változott meg, vagy legalábbis úgy tűnik, hogy már nem azokat a nézeteket képviselik, melyeket korábban, de persze semmiben nem lehetünk biztosak, és jó eséllyel az évad végére áll csak össze a kép.
Az évad harmadik részére megjön az akció is egy olyan világban, ahol a lövöldözés legalább annyira megszokott dolognak számított, mint hogy reggel felkel a Nap és este lenyugszik. Csak meg kell érni. A cselekmény eltávolodik a parktól, meg nem is. Elhagyja ugyan az eredeti helyszínt, de valahogy mindig visszatér oda, mert a jelen történéseit nagyban befolyásolják az ottani dolgok.
Nagyon lassan derül ki, hova is tart ez az egész, ahogy szép sorban bukkannak fel az ismert és az újonnan belépő karakterek. Megtudjuk, kinek miről szól az élet, ki mit akar véghez vinni, megélni, vezekelni, megbocsátani vagy éppen megbosszulni. Látszólag mindenki külön úton jár, de mint ahogy az előző évadokban, ezúttal is minden mindennel összefügg és semmi sem történik véletlenül. Persze továbbra is előnyt élvez a titokzatosság és a sejtelmesség, nem mindenki az, akinek látszik. A Westworld egyes androidjainál megmaradtak a beléjük táplált programok és digitális emlékek foszlányai, van, akit hátráltatnak ezek az „álmok”, és van, aki egyenesen oda menekül az elviselhetetlen valóság elől. Mások elfelejtették, kik is ő valójában, vagy egyszerűen csak nem akarnak tudomást venni róla. Ebben az évadban kapunk hullákat, zavarodott, látszólag összefüggéstelenül beszélő, olykor öngyilkosságba menekülő embereket és androidokat, ijesztő és furcsa jeleket, amiket gyakran csak egyvalaki lát, titokzatos hívásokat, az egésznek politikai thriller színezetet adó mohó pénzembereket, túlbuzgó felügyeleti szerveket, korrupt szenátorokat és öltönyös-nyakkendős ügynököket, titkos társaságokat és szervezeteket.
A park már nem azt a célt szolgálja, mint régen, a manipuláció, a megtévesztés eszköze lett, nem tudjuk, ki a barát, ki az ellenség, és ki kit használ eszköznek. A látomásszerű és misztikus jeleneteket nézve abban sem lehetünk biztosak, hogy az egyes cselekményszálak egy időben játszódnak. Egyes emberek helyét robotok vették át, itt elsősorban olyanokról van szó, akik döntéshozói pozícióban vannak, tehát megint ott tartunk, hogy ez az egész egy nagy terv része, de a lapokat újraosztották, már más a tervező és más a terv, utóbbiban fontos szerephez jutnak a legyek, egy útvesztő és egy leginkább a Montjuicon álló barcelonai „Calatrava Toronyra” emlékeztető valami. Nem mindig ott és akkor vagyunk, ahol és amikor hisszük, nem mindig azt látjuk, ami a valóság. Mintha párhuzamosan létezne egymás mellett a Westworld (utódja?) és a valós világ, de abból kettő is van, egy high tech és egy lepukkant, ami leginkább a miénkre emlékeztet (vagyis addigra éppen elég lepukkantnak hat), az átjárás pedig eléggé kockázatos.
Az első négy részt letudva a negyedik évad még mindig tud meglepetésekkel szolgálni az alapötlet továbbgondolásával, még mindig feladatának érzi az eredeti csihi-puhi rajongóinak kiszolgálását, de az akció helyett egyre inkább az elmélkedést és a trükközést helyezi előtérbe. Látszik, hogy a pénz, paripa, fegyver továbbra is rendelkezésre állt, nem spóroltak semmin, még mindig erőssége a casting, a díszletek és jelmezek, na meg a zene, ahol egészen meglepő dallamok csendülnek fel klasszikusokra hangszerelve. Szóval továbbra is a Westworld az HBO presztízssorozata, csak ezúttal kicsit túl nagy ködbe burkolózik.
A Westworld 4. évada 2022. június 27-én startol el az HBO Maxon.
Pozitívum
- Érezhetően van még benne kraft
- A szereplőválogatás és a zene továbbra is elsőrendű, a jelmezek és díszletek ugyancsak megsüvegelendők
Negatívum
- Lassan indul be
- Egyes cselekményszálakat hosszú időre mellőz, majd, amikor azok visszatérnek, a néző csak kapkodja a fejét
Végszó
Az első négy részt letudva a negyedik évad még mindig tud meglepetésekkel szolgálni az alapötlet továbbgondolásával, és még mindig feladatának érzi az eredeti csihi-puhi rajongóinak kiszolgálását, de az akció helyett egyre inkább az elmélkedést és a trükközést helyezi előtérbe. A befejezés elég erős, ha így hagynának itt a következő évadig, valószínűleg mély depresszióba esnénk, de szerencsére ez még csak az első fele volt, így a folytatásra nem kell olyan sokat várni. Egyelőre az évad nem fest túl rózsás jövőképet, még nem tudni, hova fut ki ez az egész, az is lehet, hogy egy világforradalommal felérő nagy összecsapásban fog kicsúcsosodni a cselekmény. Várós.
